Az utolsó küldetés (Túlélők Földje novella)

A lenyugvó nap rőt fényénél már messziről csillogott a közeledő alakváltó hosszú vörös haja. Sokan kinevették már hivalkodó öltözékét, kicicomázott hátasát, de ő mindig úgy gondolta, ez a legmegfelelőbb ruházat egy magára valamit is adó Elenios papnő számára. Mosolyogva vette tudomásul, ha megszólták, amiért sem a fegyvereit, sem a páncélzatát nem tartotta magánál. Mindig is megvoltak a maga eszközei, hogy megvédje magát...

Mikor a táborozók meglátták közeledni, kisebb népünnepély vette kezdetét. Ritka, hogy egy sokat látott vándor visszatér a külső dimenziókból, hogy Qvillbe érkezve elajándékozza legutóbbi kalandja nevetséges "melléktermékeit": ragasztót, csontszablyát, karbinplazmát. "Páran biztosan örülnének a kezdők közül, hogy ingyen hozzájuthatnak a számukra oly becses áldozati tárgyakhoz" - gondolta. Megsarkantyúzta hát rózsaszín, pörgeszőrű éjsárkányát, és méltóságteljesen leszállt a tábortűz közelében. A kalandozók rögtön a vállukra vették, és kórusban kezdték skandálni a nevét. Majd mikor kissé csendesedni kezdett a tömeg, elővette lantját, hogy legújabb költeményei méltó kíséretet kapjanak a bűverejű alanori húrok által, s nekifogott hőstettei éjszakába nyúló taglalásának.

Hajnal felé, a bágyadtság első vonásait felfedezni vélvén a hallgatóság soraiban, intett szolgáinak, hogy hozzák nemes színe elé Mindenttartó zsákját, miben kedves új barátainak szánt ajándékait tartotta. Mint egy mardel által megzavart juhnyájban, oly kavarodás vette kezdetét, mindenki szaladt a holmijáért, hogy lehetőleg neki jusson mindenből. Alig bírta elhallgattatni a zsivajt, hogy hozzákezdhessen szent missziója teljesítéséhez. Hosszú tömött sorba állította őket, majd elégedetten nyugtázta, hogy kb. százötvenen lehetnek. Így jut mindenkinek.

Midőn mindenki eltette a várva várt tárgyakat, elkezdődött a ceremónia. A kalandozók egyesével a rúnakőhöz lépkedtek, és megkezdődött a beavatás. Napokig tartott mire mindenki nyakában ott fityegett a szem szent szimbóluma, mégse távozott senki a táborból. Hátra volt ugyanis a fő attrakció, amiről a nő mindeddig hallgatott, s már nagyon furdalta az oldalukat, vajon jótevőjük ezúttal mivel fogja meglepni őket. A gnómok valami hatalmas varázslatról pletykáltak, de esszenciakristály-tombola is szóba került valahol. Aztán a papnő egyszer csak intett, hogy gyűljön mindenki köré:

- Barátaim! Mint tudjátok Tudatunk, a Szeretet Vándorai, sajnos már nem fogadhat új tagtársakat. Most azonban energiánk koncentrálása olyan fokot ért el, mellyel már képesek vagyunk azokat istennőnk más híveivel is megosztani. Tehát bárki, aki megnyitja tudatát előttünk, élvezheti mindazon előnyöket, melyekkel tudattársaink rendelkeznek. Bölcs vezérünk, Gwyldyn engem küldött, hogy ezt az egyszeri lehetőséget most felajánljam nektek. Kívántok-e élni vele?

Az alakváltó számított a reakcióra: káosz. A bizalmatlanság keserű aromája szinte betöltötte a levegőt. De ugyanakkor a hihetetlen hatalom ígérete megszédítette mindnyájukat. Ilyen alkalom valóban csak egyszer adódik az életben. A tömegben idegesen fészkelődők között egyszer csak egy ifjú elf elüvöltötte magát:

- Éljen Gwyldyn! Éljenek a Szeretet Vándorai!

Ez aztán meg is tette a hatását. Mikor az újabb örömtánc is véget ért, az alakváltó újabb kérdésére már egyhangú volt a felelet.

- Akkor hát nyissátok meg nekem az elméteket! Koncentráljatok! - kiáltotta. A sok ifjú pap pedig mély meditációba zuhant. Egyre mélyebbre ástak le saját elméjükben, s kutatták fel a szépséges papnő tudatát.

Mint villámcsapás érte őket a felismerés, de már túl későn. Százötven test hanyatlott le a réten vérfagyasztó sikoltozások közepette. Akik pedig túlélték, reménytelen menekülésbe kezdtek a lassan, méltóságteljesen felemelkedő éjsárkány elől. Ezalatt a szanaszét heverő hullák gyors rothadásba kezdtek, míg a nő teste szabályosan vibrálni kezdett a belé áramló energiáktól. A lelkeket egy láthatatlan sötét örvény szippantotta magába, majd lassan egy arc formálódott belőle a csillagfényes éjszakában.

- Látom gyors voltál, és kegyetlen. Mint a pestis. Megvan mind a százötven? - visszhangzották a Valhallák. De csak egy gonosz mosoly volt a válasz odalentről.

- Hát rendben. Nincs több feladatom a számodra. Légy üdvözölve a helytartóim között...

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Emlékirat egy trollról (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 11:00:40

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma