Einarinn legendája (könyvsorozat)

Aki kedveli Feist vagy Jordan regényeit, McKenna műveiben sem fog csalódni. Ezek a monumentális regények is a high fantasy műfaj legjobb hagyományait követik: megismerhetünk egy aprólékos gonddal kidolgozott világot, Einarinnt - ahogy a történet előrehalad, egyre többet tudhatunk meg különös népeiről és titokkal teli történelméről. A sodró lendületű cselekmény végigvezet bennünket a hatalmas kontinensen, megismerjük nyüzsgő városait, eldugott falvait, égbetörő hegységeit, szellőjárta erdeit, de vihartépett árbocú hajókon útra kelünk baljós, idegen tájak felé is. A szereplők finoman árnyaltak, s szinte jellemükben hordozzák a kalandot és veszedelmet: ők biztosítják, hogy a feszültség egy percre se szűnjön meg a nagy ívű történet folyamán. Az elbeszélés hangneme alapvetően komoly, de a kalandorok száján át szólva nem nélkülözi a fanyar, csipkelődő humort sem.

Az alábbi "kedvcsinálóban" egy rövid utazást tehetsz Einarinn földjén: a világon, mely méltán várja, hogy fölfedezd.

Tormalinföld szülötte vagy, hercegi család sarja, jól csengő név birtokosa. Őseid megélték a Nemithek és a Tadriolok uralkodását: ott voltak, amikor Tengerész Nemith hajóhadai vitorlát bontottak, és büszkén indultak egy új világ felfedezésére, hogy gyarmatokat szerezzenek a Tormalin Birodalomnak az óceán túloldalán; vérüket hullatták Vakmerő Nemith eszeveszett, értelmetlen hadjárataiban, és tehetetlenül figyelték a hajdani nagyság lassú pusztulását. A Birodalom részekre hullott, családod elveszítette vagyonának, birtokainak jelentős részét, csak hírneve és becsülete maradt rád, örökségképpen. Óvatos Tadriol, az új uralkodó minden erejét és diplomáciai érzékét latba vetve igyekszik megakadályozni, hogy a széthúzó tartományurak ismét egymásnak ugorjanak, hiszen tudja, hogy birodalmára új, ismeretlen fenyegetés vár, amely nem várat magára sokáig...

Sötét hajóhadak várakoznak az éj leple alatt Tormalin partjainál, egyetlen sóhaj sem hallatszik kihalt fedélzetükről. A halászok, ha véletlenül megpillantják őket, buzgón fohászkodnak Poldrionhoz, és sietve más vizekre eveznek. Mások esküdöznek, hogy semmit sem látnak, csak az evezők loccsanását hallják néha, pedig a két hold fénye ezüstbe vonja a végtelen Óceánt...

Tudod, hogy indulnod kell. Családod utolsó fiúsarja vagy, egyedül a te kezedben nyugszik egy hajdan oly fényes nemesi ház sorsa. Igaz, nem maradt más rád a nagyapádtól, mint egy remekbe készült kard, de ha megérinted, mintha furcsa remegés futna végig a kezeden... Elmormolsz egy imát Dastenninhez, és oldaladra kötöd a karcsú fegyvert.

De az is lehet, hogy Gidesta földjén láttad meg a napvilágot, már amennyit megláthattál belőle az égig nyúló hegyek árnyékában. Apád, nagyapád bányászattal kereste a kenyerét, akárcsak a többi férfi, akiket ismersz, te azonban úgy érzed, többre születtél, mint hogy látástól vakulásig a föld sötét mélyében görnyedj. Ha már az életedet kell kockáztatnod, legalább dicső harcban tedd! Homályos hírek jutnak el hozzád egy ismeretlen népről, amely már készülődik, hogy olyan eszközökkel hajtsa igájába ezt a földet, amelyekről az itteniek még csak nem is álmodnak... Azaz hogy álmodnak, de bár inkább ne tennék! Téged azonban nem rettent el a rémült szóbeszéd, és bízol benne, hogy a pallost is olyan jól forgatod majd, mint a bányászpörölyt. Hiszen az erőd megvan hozzá... Amikor úgy érzed, elérkezett a te időd, elbúcsúzol anyádtól, apádtól, testvéreidtől, és nekivágsz a dél felé vezető országútnak, hiszen úgy hírlik, odalent, a városban zsoldosokat toboroznak. Bízol magadban, és nem alaptalanul. Ráadásul valaki azt meséli, hogy Gidesta vidéke igencsak híres személyiséget adott a világnak...

Kereskedőcsalád sarja vagy, Dalasor az otthonod. Viszonylagos gazdagságban élsz, mindened megvan, amit szeretnél, föltéve persze, hogy nem méred magadat a tormalin hercegekhez. Mégis, folyvást úgy érzed, hiányzik valami, amit nem vehet meg a csillogó aranypénz... Kalandos utazásokról álmodsz, mint egyik ükapád, aki állítólag egy legendákba vesző tormalin gyarmatról, Kel Ar'Ayenről szállította a drágakövet és gyémántot az óhazába, vagy akár apád, aki ifjabb korában még az Aldabreshi-szigetvilágig is eljutott, ahol a nők lefátyolozva, suhogó selyemben, mezítláb járnak, és egyetlen ellopott pillantásuk elmondhatatlan örömöket ígér a férfinak. Ám a világ mára megváltozott, a tengereken, úgy hírlik, ismeretlen fenyegetés lappang...

Van egy titkod. Már egészen kis gyermek korodban észrevetted, hogy más vagy, mint a többiek. Nem szóltál senkinek, érezted, hogy olyasvalami van a birtokodban, ami veszélyes lehet. Később, ahogy nőttél, az apró jelekből lassan összeállt valami - és ez a valami téged is megrémített. Szorongó szívvel kuporogtál a patakparton, és nézted, ahogy a kezedben tartott szalmaszál lassan porig ég. Csettintésedre meggyulladt a viaszgyertya kanóca, és egyszer a tűzvész emésztette el a házát valakinek, akinek rosszat kívántál.

Azután megtanultad kordában tartani, uralni ezt a képességedet, és szívós munkával megpróbáltad átokból áldássá fejleszteni. Most elérkeztél arra a pontra, ahonnan úgy érzed, egyedül nem vezet tovább út. Kell valaki, akitől tanulhatsz, aki átadja neked a tapasztalatait.

Hallottál a varázslók állítólagos szigetéről, Hadrumalról, amelynek pontos helyét egyetlen hajós vagy földrajztudós sem tudná meghatározni. A hiedelem szerint valahol Caladhria partjainál rejtőzik, nem is olyan messze, mégsem lehet megpillantani még tiszta időben sem. Ha a tengerészek regéinek hinni lehet, a mágusok mégis élénk kereskedelmet folytatnak a partvidékkel. A kiválasztott hajó - így szól a legenda - egyszer csak azt veszi észre, hogy sűrű ködbe került, és amint oszlik a köd, a homályból kibontakozik Hadrumal szeszélyes partvidéke. A tengerészek mit tehetnének mást, lerakják árujukat, és ekkor a jótékony köd leple alatt ismét hazakerülhetnek, ismerős vizekre. No igen, de mi a teendője annak, aki azért akar eljutni Hadrumal szigetére, hogy vele született varázstehetségét értő kezekre bízhassa?

De az is lehet, hogy nincs ilyen gondod. Boldogan élsz, hiszen azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz, és ami igazán érdekel. Hidegen hagynak Ensaimin tartomány politikai eseményei, kimaradsz a hatalmi harcokból, és vagyont sem kívánsz gyűjteni. Éppen elég neked, hogy Vanam híres egyetemének tudósai közé tartozhatsz, napjaidat s gyakran éjszakáidat is a szenvedélyes kutatásnak szentelheted. Számtalan kérdés motoszkál az agyadban. Tulajdonképpen mi okozhatta a hajdani Tormalin Birodalom pusztulását? Mi vezethetett egy ilyen hatalmas és erős állam bukásához? Vajon a Történelem roppant erői morzsolták össze, ahogy tanítóid állítják, vagy más is volt a háttérben? Valami, amit nem sejt senki rajtad kívül, és még te is csak félve gondolsz arra, hogy a feltételezésed igaz lehet... Mert ha valóban létezne az a velejéig gonosz és megállíthatatlan erő, amely féktelen tombolásában akár egy egész birodalmat képes elsöpörni, akkor ez az erő nyilván nem éri be ennyivel: egyszer visszatér, és akkor jaj annak, aki szembeszáll vele...

Nos persze, meglehet, hogy nem keresed a kihívásokat. Egyszerű szántóvetőként éldegélsz Lescar tartományban, és nem kérsz mást Larasiontól imáidban, mint hogy a hatalomért civakodó kiskirályok zsoldoshordái kerüljék el a vetésedet. Szorgos munkával fölépítettél egy kis házat, és a lány, akihez a gondolataid szállnak, ha megpihensz két kaszasuhintás között, végre igent mondott, és beleegyezett, hogy levágott hajfürtjét Drianon oltárára fektethesd. Szinte már hallod, hogy gyerekeitek zsivaja mint veri föl a házat, és látod magadat, amint a fiaidat tanítgatod a jószág gondozására, a föld ismeretére és szeretetére. Még nem is sejted, mekkora veszedelem leselkedik békés életedre és mindarra, amiben hittél...

Talán vándor vagy, mesék tudója, szelek barátja. Ismer téged minden kocsmáros Gidestától Dalasorig, és Ensaimin minden fogadójában nyertél nagyobb összegeket. Magad sem tudod, honnan jöttél, s ha egy öreg javasasszony rúnákat vet neked, csak összevonja a szemöldökét, s ódzkodik attól, hogy elmondja, amit látott. Magad az Erdők Népéből származtatod magadat, mert bár hajad nem vöröses, mint az ő fiaiké, de meglehetősen jól látsz a sötétben, első hallásra a füledben maradnak a rímek, és különös, otthonos érzés fog el, ha az Öregerdő egymásba csavarodó, végtelenbe vezető útjain sétálsz. Nyugatnak indulsz hát, az Erdő szövevényeibe, hogy megleld a múltadat, megtaláld eltépettnek hitt gyökereidet. Hamarosan rájössz, hogy nehezebb dolgod van, mint hitted...

Hiábavaló keresgélésed közepette már-már föladnád, s csak makacsságod visz tovább, előre. Saedrin nevére, csak nem fogsz megfutamodni?! Válaszúthoz érsz, s régi szokásod szerint a markodban rázogatott rúnacsontokkal dobod ki, merre tovább. Amikor az új ösvényre lépsz, furcsa előérzeted támad: valami azt súgja, most már többről van szó, mint a te saját életedről...

És persze miért ne lehetnél egyenesen Planir, Hadrumal Ősmágusa? Kőtornyod ablakából kitekintve beláthatod az egész kontinenst, amelyet Einarinn néven ismernek a bölcsek: Tormalin, Gidesta, Dalasor, Lescar földjét, Caladhria és Ensaimin tartományokat. Nem felejtetted el, honnan jöttél, és hogy azért neveznek még ma is Fekete Planirnak, mert egyszerű gidestai bányászfiúként, szénporos ruhában érkeztél meg Hadrumal káprázatos városába. Ma már nemcsak a mágussziget nagy hatalmú varázslói lesik minden szavadat, de beleszólásod van a tormalin hercegek politikai ügyeibe, a lescari kiskirályok intrikáiba, a dalasori kereskedővárosok céheinek vitáiba. A sajátodnak érzed Einarinnt. Éppen ezért válik gondterheltté az arcod, ha kinézel tornyod ablakán a végtelen óceánra. Te már tudod, mi készülődik odakinn, de vajon megvannak-e rá az eszközeid, hogy megakadályozd? Minden tudásodra, minden lélekjelenlétedre, minden hűséges emberedre szükséged lesz...

Einarinn földje arra vár, hogy fölfedezd.