Raymond E. Feist & William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem (fantasya.hu kritika)

A Midkémia világán játszódó, legutoljára megjelent kötet ismét azok közé tartozik, melyet Raymond E. Feist nem egyedül, hanem egy már hazánkban sem ismeretlen szerzővel William Forstchennel együtt jegyez. Szerencsére, ez a társulás is sikeresnek mondható, hisz az új szerzőtárssal együtt alkotva sikerült egy a régiektől eltérő, de mindenképpen jó művet létrehozniuk.

Történet:

A könyv története - némileg szokatlan módon - szinte egyetlen szálon fut, melyről csak ritkán és rövid időre kalandoznak el a szerzők és akkor is csak azért, hogy a fő cselekményszállal kapcsolatosan közöljenek kiegészítő információkat az olvasókkal. A regény két ellenséges csapat, egy tsurani egység és egy királyságbeli zsoldossereg történetét mutatja be, akik a frontvonal mögött találkozva a saját túlélésük érdekében kénytelenek összefogni a közös ellenség, a mordelek ellen. A regény tulajdonképpen azt a néhány hetet öleli fel, amíg a két csapat a kényszerű együttlétet elviselve próbál hazajutni.

Maga a cselekmény, bár egy egyszerűnek és talán unalmasnak mondható alapötletre épül, nem hiszem, hogy bárki számára kivetnivalót hagyna maga után. A két szerző ugyanis gondoskodott arról, hogy a menekülés története ne csak egy újabb hősies menetelés leírása legyen, melyet időnként csatákkal szakítanak meg. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsenek csaták, harcok a kötetben, vannak, méghozzá szokás szerint érdekesen és jól megírva. Viszont ezek mellett megfelelő hangsúlyt kap a két csapat közötti kultúrális különbség és az eredendően ellenséges viszonyból fakadó feszültség bemutatása is. Valójában az ellentétekről, majd az ezeken való felülemelkedésről szól a könyv. Arról, hogy két ellenséges, egymást gyűlölő parancsnok és egység, a sok szenvedés árán miképp alakul át szövetségben harcoló, barátinak mondható alakulattá. A konfliktusok bemutatása teszi a művet hitelessé, a történetben bekövetkező váratlan fordulatok, pedig izgalmassá és gyorsan pergővé.

Szereplők:

Nos, a műben a bevezetéstől és a lezárástól eltekintve nem találkozhatunk az eddig megismert hősökkel. Szóba sem kerül Arthua herceg, Sebes Jimmy, vagy akár Íjász Martin. Viszont helyettük megismerhetjük két katonai egység vezetőjét, Dennis Hartraft-ot és Asayaga haderőparancsnokot, valamint velük együtt még jó néhány katonát, a Résháború egyszerű alakjait, akik talán nem olyan történelemformáló hősök, mint Raymond E. Feist megszokott szereplői, de mindenféleképpen érdekes személyiségek, akiken keresztül belepillanthatunk a háború pillanataiba a résztvevők szemén keresztül is.

Mint arra már utaltam a történet elemzésében, a regény szereplői nem igazi, sorsfordító hősök, ráadásul nem is a szerzőtől eddig megszokott hófehér jellemek. Mind Hartraft, mind pedig a műben szereplő összes karakter ízig-vérig ember, illetve elf, minden ezzel járó hibával és kicsinyességgel együtt. Az olvasók szerencséjére ezt a két szerző nagyszerűen képes ábrázolni. A két parancsnok folyamatos ellenségeskedése, és a mindkét seregben jelen lévő intrikusok kisded játékai azok, melyektől igazán életszerűvé válnak az események. Az olvasó el tudja hinni, meg tudja érteni az érzelmeiket, és ezáltal hitelessé válnak a cselekedeteik is. Véleményem szerint ezek a jól eltalált jellemábrázolások és megfelelően bemutatott konfliktusok teszik igazán élvezetessé a művet.

A karakterekről szólva meg kell még említeni a regényben az ellenség szerepét játszó sötét tündéket, a mordeleket is. A világ szempontjából fontos faj képviselői az eddigi művekben nem kapták meg az őket megillető igazi részletességet, hiszen idáig igazából csak a sötét és rettegett ellenségként találkozhattunk velük egy-két kivételtől eltekintve. A könyv ebből a szempontból is tartalmaz újdonságot, mert most bepillantást nyerhetünk ennek a fajnak is a gondolkodásmódjába, motivációjába is. A szerzőknek ezzel sikerül eloszlatniuk azt a tévhitet, hogy a mordelek egyszerűen barbár gyilkosok.

Hangulat:

A fentebb leírtak azt hiszem mostanra híven tükrözhetik a regény hangulatát, mely bővelkedik izgalmakban, fordulatokban. Összességében az eddigi regényektől eltérően ez a mű egy kissé sötétebb, pátosztól mentesebb hangulatot áraszt magából, híján van - szerencsére - a Feist-től megszokott igazi „happy end”-nek is, de ettől csak realisztikusabbá és valósághűbbé válik.

Külső:

A mű borítóját tekintve első pillantásra észrevehető, hogy a Résháború-sorozat, mint már annyiszor korábban, újabb designváltáson esett keresztül. Hogy ez jó-e, annak megítélését az olvasókra bíznám.

Mindenesetre a borítófestmény ismételten kitűnőre sikerült. A Boros - Szikszai páros festménye a megszokott profizmussal készült, híven tükrözve a regény hangulatát, a történet egy fontos momentumának megfestésével.

Ez a profizmus a fülszöveg tekintetében is tetten érhető. A regény bemutató, kedvcsináló összefoglalás minden szempontból jóra sikerült, a vásárló megfelelő áttekintést kaphat általa a műről.

Összegzés:

A Nagyrabecsült ellenségem mindenképpen egy szokatlan regény a Midkémia világán játszódó könyvek sorában. Ám, talán pontosan emiatt válik igazán fontossá azok számára, akik minden zegét-zugát szeretnék megismerni ennek a sokszínű világnak. A fanatikus rajongók mellett nyugodtan ajánlható azok részére is, akik idáig nem olvastak egyetlen Feist művet sem, mert bár hangulatilag egy kicsit eltér a többitől, mindenképpen egy igazán jól megírt, pergő cselekményű, élvezetes olvasmány.

Doom, www.fantasya.hu

Vissza a könyvhöz

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: J. Goldenlane: A jósnő hercege (fantasya.hu kritika).

Létrehozás: 2003. december 15. 10:33:53

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:08

Nyomtatási forma