Irodalmi kávéház (Túlélők Földje humor)

A kobudera vidáman lépett ki a Helytartói Hivatal vaskos bronzkapuján, és elégedetten vette magához felszerelését az őrt álló acélkolosszus közönyös pillantásától kísérve. Kezére felhúzta imádott szatén kesztyűjét, mely plusz sebzést ugyan nem adott ökölvíváskor, de legalább sosem izzadt a tenyere, és baromi elegánsan nézett ki benne. Bal kezébe kapta az ősi családi balkezes fegyvert, a Vizeltek hősi címerével, a Maneken Pis-sel díszített, (nagyanyja állítása szerint) ezüstözött húsklopfolót. Gondosan megtisztogatta fekete, lakk szteppcipőjét, majd nagyokat nyögve hátára vette nagyapjától örökölt csehszlovák csővázas hátizsákját, mely üresen is bazi nehéz volt, hát még így telepakolva, de orvosa szerint jót tett a gerincének. Végül tar fejébe nyomta imádott, sokat látott bézból sapkáját, melyet kedvenc csapata, a Libertani Quwarg Boys jól ismert vörös-rózsaszín jele díszített, majd könnyed tánclépésekkel elindult újabb házTix-nézőbe a soros szörnyfészek felé.

Talán nem kell bemutatnom kedves olvasóimnak e dicső alakot, de én mégis megteszem, gondolván azokra, kik el (nem?) ítélhető módon nem olvasták még hősöm eddigi kalandjait.

Rég Vizelt Ő, a Pimasz Haverek KT üdvöskéje, a Pimaszság Rendíthetetlen Bajnoka.

A hivatalnok által említett helyet könnyű volt megtalálni Libertanban, mivel úgyszólván két sarokra volt a Helytartói Hivataltól egy elhagyatott sikátorban. Hősünk is hamar megtalálta a labirintus bejáratát, és miközben a jó négynapos út porát tisztogatta gromak páncéljáról, érdeklődve szemlélte a romos bejárat fölé festett különös feliratot. Most áldotta csak igazán, hogy apja annak idején kemény kézzel verte a fejébe, a tanulás, főként az olvasás fontosságát. Azóta is hasogatott a feje reggelenként, és időnként furcsán nyáladzott, de legalább el tudta olvasni az ősi moa feliratot: "IRODALMI KÁVÉHÁZ".

Le is jutott minden gond nélkül a halál bűzétől és a már itt járt temérdek kalandozó kipárolgásától terhes levegőjű falak közé. Szinte tündérfényre sem volt szükség, hiszen majd minden sarkon táborozott valaki. Na, ja! Itt mégiscsak hűvösebb van, mint odafönt, és az esőtől sem kell tartani. Mellesleg ez egy igazán TVP-zabáló labirintus.

Bátran lépkedett hát a félhomályos folyosókon, óvatosan araszolgatva, mígnem egy ajtóhoz ért, ahova gondolkodás nélkül be is nyitott. No, nem azért nyitott be gondolkodás nélkül, mert tudta, mi vár rá. Ááá! Halvány lila gőze sem volt merre jár, csak éppen gondolkodni nem szeretett. A helyiségben azonban egy ismerős szörnybe ütközött. Hopp, egy százfogasú! No ennek a fele sem tréfa. Egyet villant a szatén kesztyű, egyet a húsklopfoló, és a százfogasú máris holtan rogyott össze. Még hogy ruhatáros! Nekem akarja egy szörny bemesélni, hogy ő itt a ruhatáros! - dohogott magában Rég, miközben szeretettel törölgette tisztára húsklopfolóját a hosszú sorokban lógó köpenyek egyikében.

Miután jól kidohogta magát, elszántan osont tovább a penészes, kanyargó folyosókon. Aztán kisvártatva a folyosó kiszélesedett, hogy innentől teremnek nevezzék. A terem közepén egy egyszerű kőkút állt, de ahogy Rég körbejárta, valahogy furcsa érzés kerítette hatalmába. Itt valami nagyon nem volt rendben. Az, hogy a kút káváján egy kútonálló ugrándozik és őt próbálja nyakon ütni egy rozsdás fémvödörrel, az még rendben volna, de hogy a szörnyön megint nincs sapek?! Hm, ez már több, mint gyanús. Nosza, ismét lecsapott a rettegett szatén kesztyű, és a kútonállóból csak egy halk csobbanás maradt.

Később, ahogy barangolt a labirintusban még két kútonállót küldött a kút fenekére, de tudta nagyon jól, hogy nem a három kútonállótól és a skizofrén százfogasútól (még hogy ruhatáros!) kell megTixtítania ezt a labirintust. Valahol még itt lapul az igazi ősi gonosz, és őrá vár. Őt kell felkutatnia ebben a hatalmas útvesztőben. Ami azt illeti, én vagyok a hülye - morfondírozott. - Megkérdezhettem volna valamelyik KT-társamat, hol is keressem a főgonoszt, és mindjárt megúszhattam volna egy jó csomó fölösleges sétát. No de, akinek nincs a fejében annak legyen a lábában. Eddig jutott elmélkedésében, míg egy újabb ajtóhoz ért, melyre egy igen különös felirat volt vésve: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden nye-reménnyel! Faüst" Micsoda egy hülyeség - csodálkozott Rég -, ugyanezt a feliratot olvastam a libertani lottózó ajtaján is, a múltkor, és ott mindig meg is kopasztottak. De ki a franc az a Faüst? Biztos az irodavezető. Na, majd adok én neki szerencsejátékot, meg totalizatőri fogadásokat! Azzal vett egy nagy levegőt... és olyan köhögésroham tört rá, hogy majd kiguvadt a szeme. Na ja, mégiscsak járt már idelent vagy több száz kincséhes, vaksi kalandozó. És majdnem mind fáklyával világított. A bejárat elé meg valami hülye állandóan egy nagy követ görget, nehogy ki tudjon szellőzni a csaknem öt éve gyarapodó fáklyafüst. Ezt szívta meg most Rég, de rendesen.

Jó ötperces fuldoklás után, mikorra nagy nehezen kitisztult a tüdeje, kitörölte szeméből a csípős füst által előcsalogatott könnyeit, erőt gyűjtött és benyitott végre. Az aprócska helyiségben, a falak mentén körbe-körbe régi fóliánsoktól és díszes kötetektől roskadozó polcok sorakoztak. Középen egy hatalmas íróasztal terpeszkedett, telepakolva mindenféle könyvekkel, és mögötte... Igen, igen! Mögötte ott ült a szörny. Egy agg literátor! Ott ült a vén, ősz szakállú poéta készen arra, hogy rávesse magát az arra tévedő gyanútlan kalandozókra. Elő is csoszogott asztala mögül villámgyorsan, ahogy a kobudera belépett, de Rég sem ma kezdte, és egy izomernyesztés varázslattal nyitott. Ám az öregen már réges-rég nem volt mit ernyeszteni. Ernyedt volt az már évtizedek óta, így csak megrázta magát és harsány hangon egy Paul Verlaine költeményt kezdett szavalni. Most sajnálta csak igazán Rég, hogy a mmaajas-hurka varázslat nem véd az irodalmi támadásokkal szemben. A negyedik versszak táján kicsit megszédült a hirtelen rázúduló impresszionizmustól, de arra még volt ereje, hogy estében lefejelje a szörnyet, kizökkentve azt a szavalásból.

- Te jó ég! - tátogott meglepetten az agg literátor. - Még sohasem sültem bele egyetlen versbe sem!

Ez a kis kihagyás elég is volt hősünknek, hogy valamennyire magához térjen, és mielőtt még az öreg belekezdhetett volna egy ógermán hősi eposzba, két hatalmas fülest kevert le neki. Az agg literátornak azonban ez már sok volt. Megrogyott, és az utolsó halálhörgés jogán még eljátszotta a Hattyú halálát.

Kicsit még kábán, de elégedetten hagyta ott Rég az agg literátor szobáját, és mikor egy újabb vaskos faajtóhoz ért, érezte, hogy végkifejlete felé közeledik kalandja. Mivel nagy levegőt venni már nem mert, felfújta a pofáját és egy laza mozdulattal belökte... volna az ajtót. Csakhogy az zárva volt. Mivel ebbe az ismeretlen zárba egyik kulcsa sem passzolt, ezért hát úgy gondolta, majd vállal beszakítja az ajtót. Mi az egy ilyen izmos kobuderának? Mikor már harmadszor pattant le az ajtóról, mint az egyszeri kalandozó az Öngóliantról, kezdte elveszíteni a türelmét. Aztán mikor meglátta a kis táblát az ajtón a "HÚZNI" felirattal, kis híján agyvérzést kapott. Hiába, itt Ghallán is érvényes az örök igazság: "Ha egy zárt ajtóval találkozol, előbb mindig nézd meg merre nyílik, csak azután izmozz!"

Miután ily könnyedén megfejtette az ajtó nyitásának titkát, innentől már könnyű dolga volt. Az elétáruló helyiség berendezési tárgyai kissé rendhagyónak tűntek: sok kerek asztalka, körülöttük székekkel, míg távolabb egy hosszú pult terpeszkedett, és az egész teremben átható kávéillat terjengett. Miután helyet foglalt egy szimpatikusnak tűnő asztalnál, érdeklődve tanulmányozta az asztalon heverő papírdarabkát, amely felirata szerint valami itallap lehetett. Végre megihatom a jól megérdemelt kávémat - örvendezett Rég, és megszólította az éppen megjelenő gyanús kinézetű felszolgálót.

- Uram! Egy dupla feketét szeretnék, habbal és három cukorral! - merthogy édesszájú volt.

De a felszolgáló, úgy látszik, nem hallotta, csak törölgette tovább az asztalokat.

- Elnézést kívánok! - fogta meg a vállát Rég. - Csak egy kávét innék, ha lehetne.

A pincér erre ijedtében megpördült, és elkerekedett szemmel különös szavakat kezdett mormolni. Rég csak különleges botfülének köszönhette, hogy nem taglózta le rögtön a felé száguldó halálos orosz csasztuska. De hiszen ez egy süket pincér-gnóm! Hát ezért nem hallotta ez meg a rendelésemet - döbbent rá hősünk, de már cselekedett is. Egy sikeres izomernyesztés varázslattal támadott, és amíg a szörny némán tátogott, miközben döbbenten tapogatta ernyedten lógó nyelvét, addig az ősi családi fegyverrel szó szerint kiklopfolta az életet belőle. De még jóformán ki sem liheghette magát, máris érkezett a következő ellenfél. Egy süket főpincér-gnóm ugrott elő a pult mögül.

- Fizetni tetszik? - kiáltással.

- Még hogy fizetni? Nem is fogyasztottam semmit - háborgott Rég, és sietve eldobott három bumerángja sikeresen perforálta a helyiség túloldalán álló cserepes nekrofun sápadt leveleit. Talán nem kellett volna ilyen sietve eldobni őket. De nem volt idő elmélkedésre, mert a főpincér-gnóm már vészesen írta a számlát. Benyújtani azonban már nem volt ideje, mert a hírhedt szatén kesztyű egy villanással cafatokra tépte azt, majd egy olyan kokit lenyomott neki, hogy még felháborodni sem maradt ideje. A húsklopfolót már meg sem érezte a gyomrában.

Ez heroikus küzdelem volt! De akkor ki fog nekem itt kávét adni? - Nézett körül bután Rég, de a helyiség már teljesen "kihaltnak" tűnt. Szomorúan lemondott hát kávéjáról, szép komótosan összeszedte bumerángjait, és dolga végezetten indult el megkeresni a kijáratot, hogy minél hamarabb átvehesse jól megérdemelt jutalmát a Helytartói Hivatalban.

Röpke három nap múlva (hiába no, tájékozódási képessége mindig is kívánnivalót hagyott maga után) már vigyorogva lépett be a hivatalvezető szobájába.

- Ááá! Rég Vizelt - üdvözölte az óriási asztal mögött ülő idős hivatalnok.

- Hát eléggé, de még egész jól bírom - pirult el Rég, feszülő hólyagját tapogatva. - Viszont a munkát sikeresen elvégeztem. Ezektől a gonosz lelkektől többé már nem kell tartania Libertan polgárainak, legyen az munkában tisztességtelenül megőszült árnymanó apóka, vagy akár kis cekkerével a piacra totyogó troll nagyi. Ezek sem fogják már többé cikóriával mérgezni a város friss Edusó Gálára vágyó lakóit.

- Akadt valami probléma?

- Ááá, nem tudtak megizzasztani. Pedig azt sem tudom, mi az a Szíkret dezodor - kapta el az elővigyázatlanul mellé lépő, hirtelen megroggyanó öregembert Rég.

- Csak nem tőlem ájult el ez a szerencsétlen?! - szagolt bele saját hónaljába, aztán miután pár perc múlva magához tért, kötelességének érezte eszméletére pofozni az alélt hivatalnokot.

- Hát akkor itt a szokásos ellenszolgáltatás fáradozásaiért - nyújtott át egy doboz Tix Bijó mosóport az öreg, miután úgy-ahogy bekötözték sebeit. - Tudja!! Ez már negyven fokon is hatásos, a legmakacsabb szörnyfészkek esetében is. És volna még egy feladatunk. Ha ezt is elvállalná, nagyon nagy szolgálatot tenne szeretett városunknak.

- Szívesen vállalok egy újabb feladatot - forgatta csalódottan jutalmát Rég -, de a város is hatalmas szolgálatot tenne nekem, ha legközelebb kicsit több fantáziával választanák ki a jutalomként osztogatott tárgyakat, mert ha még egy doboz mosóport kapok, lassan nyithatok egy kisebb háztartási boltot, itt Libertanban.

- Magának egy karton mosószappan lenne a legnagyobb jutalom - mormogta a hivatalnok az orra alatt, majd Rég kérdő tekintetét látva így folytatta:

- Itt a következő labirintus térképe. És ne aggódjon, legközelebb már sokkal izgalmasabb jutalmat tudunk felajánlani Önnek. Ezt garantálhatom! Épp most várjuk az új jutalom-szállítmányt - azzal szelíden öklendezve kituszkolta hősünket az ajtón.

A kobudera már korántsem olyan vidáman - mint a novella elején - lépett ki a Helytartói Hivatal vaskos bronzkapuján. Elgondolkozva vette magához felszerelését. Azon tűnődött, vajon legközelebb miféle izgalmas dologgal rukkolnak elő hősies szolgálataiért. Biztos valami remek varázstárggyal lepik meg. Ej, bizony rá is férne valami hathatós mágikus védelem, amitől nagyobb biztonságban érezhetné magát.

Ekkor fordult be az utcába, és állt meg a hivatal előtt egy görbemammut vontatású, testes szállító kordé, rajta hatalmas moa felirattal: "LIBRESSZ INVIZÍBÜL, az észrevétlen biztonság".

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Tanulmány az árnymanókról (Túlélők Földje humor).

Létrehozás: 2004. március 10. 16:25:36

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma