William H. Keith: Zsoldoscsillag (részlet)

Az éjszakai égbolt füsttel és tűzzel telítődött, visszaverte a haldokló település felett táncoló lángok fényét. Mindenfelé emberek rohantak, holmijukat a mellükhöz szorítva vagy kosarakban cipelve, a tüzek a töredezett betonra vetítették hosszú, sötét árnyékukat. Sikolyok és üvöltések hallatszottak, érthetetlenségbe fúló átkozódások, szórványos puskalövések, és mindez összevegyült a Mountain Vista városát elemésztő pokol bömbölésével.

A MAD-3R Martalóc lomhán megfordult, fegyverekkel teletömött alkarjával becélozta a következő házat. A széles, tükörüveg ablakok felett elhelyezett tábla azt hirdette, hogy az épület a falu mezőgazdasági ellátó raktára. Az épület előtti járdáról menekülő civilek özönlöttek az úttestre. A fejetlen pánikot egy felborult, égő autó lángjai világították be, a fények visszatükröződtek a csodával határos módon épségben maradt ablaktáblákról.

A halálosztó gépezet jobb oldali részecskeágyúja felvillant, a fegyver és a célpont közötti levegőt ionizálta a szemkápráztató fényességű, töltéssel rendelkező energiasugár. A mesterséges villám érintésére az egyik ablaküveg darabokra tört. Aztán az épület belsejében valami - talán az egyik fertőtlenítőszeres tartály - hatalmas detonációval megsemmisült; a robbanás olyan erős volt, hogy még a mech lába alatt is megremegett a beton. A megmaradt ablakok kirobbantak a keretükből, az üvegcserepek, faszilánkok és betondarabok megszórták a tömeget, az éles repeszek vibropengeként hatoltak át a védtelen húson. Az épület felső három emelete egy pillanatig mintha támasz nélkül lebegett volna a levegőben, aztán lassított felvételként ráomlott a megsemmisült alsó szint romjaira. Törmelékek és szilánkok csapódtak a száz méterre álló Martalóc lábának, miközben füst és por borította be a néma holtakat és a sikoltozó sebesülteket.

Valdis Kevlavic ádáz elégedettséggel vigyorodott el forró neurosisakja alatt. A Martalóc késlekedés nélkül reagált finom sürgetésére, befejezte a fordulót, és távolságfaló léptekkel indult a város központja felé. Az infravörös-érzékelők zöldes képet vetítettek elé, de a sötét foltok néhol fehérbe fordultak a pilótafülke kijelzőjén, így jelezve a köröskörül lobogó lángokat. A Martalóc haragja elől menekülő emberi alakok baljós, zöld árnyakká váltak, melyek kanyarogva, cikázva vágtak át az utcán. Kevlavic működésbe hozta a mech gépágyúját, érezte a határozott kattanást, ahogy az új lőszerrakasz a helyére csúszik, és meghallotta a gyorstüzelő halál mennydörgésszerű dörejét a pilótafülke tetejére rögzített fegyver irányából. Fehér lángok villantak a betonon, véres utat vágva maguknak a menekülő, zöld foltok között.

Ez a kis demonstráció elégedettséggel fogja eltölteni a regisi központot, gondolta Kevlavic. Több jelentés is érkezett arról, hogy Mountain Vista menedéket nyújt a regisi körzet lázadóinak. Ezeknek a szétszaggatott tetemeknek egy része biztosan lázadó volt, bár Kevlavic ezzel nem igazán törődött. Registől Erdősvölgyig és tovább, egészen a Zöldellő-hegységig az egész völgy tudni fogja, hogyan áll bosszút Kurita nagyúr. Mountain Vista pusztulása láttán a többi település kétszer is meg fogja gondolni, mielőtt menedéket vagy segítséget nyújt a Verthandi lázadó patkányainak.

Valami lepattant a Martalóc páncélozott fülkeablakáról, és apró, csillag alakú, elmosódott foltot hagyott a vastag műanyagon. Kevlavic kiszámította a röppályát, elfordította a gépét, és azonnal meg is látta a mozgást az infravörös-érzékelőn. A lövész a félig lerombolt templom tornyában rejtőzködött, leshelye alig valamivel emelkedett a Martalóc fülkéje fölé. Az öreg vadászfegyver torkolattüze másodszor is felvillant, de a lövedék ezúttal is ártalmatlanul pattant le a mech páncélzatáról.

Kevlavic elindult előre a gépével.

Ahogy a csatamech az összetört lépcső fölé magasodott, sikerült kiszúrnia az odabent rejtőzködő lövészt. A serdülőkorból még alig kinőtt fiú nyilvánvalóan nagyon megijedt, de a verthandi dzsungelekben bujkáló lázadók terepszínű katonai álcaruháját viselte. Amikor meglátta a mechet, azonnal eldobta a puskát, és magasba emelte a kezét. A harci gép külső mikrofonjai jól érthetően közvetítették könyörgését és megadását.

Kevlavic már nem az első alkalommal szerette volna, hogy a Martalóc rendes mech kezekkel rendelkezzen, amikor lassan a magasba emelte a bal alkart; a vastag, több fegyvert is hordozó végtag alig egy méterre volt a fiú oldalától. Bekapcsolta a külső hangszórókat. Mesterségesen felerősített hangjától a lázadó kölyök remegni kezdett.

- Verthandi kormányzó-tábornoka és a Drakónis Szövetség hadserege nevében letartóztatlak! Mássz fel!

A lázadó értett a szóból. Átküzdötte magát a lépcső romjain, és megragadta a mech fém alkarjára hegesztett kapaszkodókat. Még egy halálig tartó ellenállásra felesküdött lázadó is kétszer meggondolja a fogadalmát, amikor egy hetven tonnás Martalóccal néz szembe. Kevlavic lassú, óvatos mozdulattal kiemelte foglyát a romok közül az utcára. A mellékutcákban, az összeomlott épületekben és más, a menedék illúzióját keltő helyeken rettegő emberek néztek fel az égő város előtt magasodó gépszörnyeteg sziluettjére. Kevlavic elmosolyodott. Helyes, gondolta. A megfélemlítés hatékonyságához szükség van nézőközönségre.

Kevlavic Martalóca megfontolt alapossággal, néhány rúgással ledöntötte a templom maradékát, azután lézerágyújával megszórta a leomló falak elől menekülő embereket. A mech karjába kapaszkodó fogoly felüvöltött, könyörgött a pilótának, hogy hagyja abba. Az épület egy végső morajlással összedőlt, és sűrű porfelhő emelkedett a magasba.

Kevlavic kétszer egymás után megrázta a karját. A fogoly üvöltve kapaszkodott a fogantyúba, lába a semmi felett kalimpált. A pilóta kénytelen volt a jobb kart is igénybe venni. A PPC csöve még mindig forró volt, mozgás közben halvány füstcsíkot húzott maga után. A kölyök ismét felsikoltott, amikor a forró fém hozzáért a bőréhez, aztán kapálózva zuhant le a nyolcméteres mélységbe.

Az orvlövész törött gerinccel, részben megbénulva még akkor is üvöltözött és rángatózott, amikor a Martalóc hatalmas fémlába lassan ráereszkedett.

Akárhányszor is gondolta végig, Grayson nem tudott rájönni, mi mást tehetne. Devic Erudin ajánlata volt az egyetlen, amit a Szürke Halál Légió a hathónapos galateai tartózkodás alatt kapott. Ha nem sikerül munkát találnia az egységnek, akkor akár fel is oszlathatja, hogy az emberek elmehessenek dolgozni a nagyobb, jobb felszereléssel rendelkező zsoldos alakulatokhoz. A Galatea volt az a hely, ahol rendszerint felbérelték a Lyrán Nemzetközösség és más birodalmak zsoldosait. A zsoldos egységek vagy küldötteik itt gyűltek össze, hogy munkát keressenek, a kormányok pedig ide küldték képviselőiket, hogy zsoldos harcosokat keressenek és béreljenek fel különféle munkákra.

Az egyedüli probléma csak az volt, hogy rengeteg zsoldos egység akadt, és a legtöbb ki tudott állítani egy teljes, tizenkét mechből álló századot, vagy akár egy egész ezredet is. A Szürke Halál Légió azonban mindössze öt csatamechhel érkezett a Galateára, és ezekből csak kettőt - Lori Kalmar Sáskáját és Grayson saját Árnyéksólymát - vezették harcedzett veteránok. Ahogy teltek a hetek, felfogadtak még öt mech harcost, akik közül ketten saját géppel rendelkeztek, így a Légió ereje hét mechre nőtt. Az egység ezenkívül toborzott néhány techet és támogató csapatot is, aztán az idő további részét ezeknek az embereknek a kiképzésével, valamint a sérült mechek javításához szükséges alkatrészek beszerzésével töltötték. Renfred Tor, a Szégyenletes teherhajó kapitánya összefutott két lég-űr pilótával, és rögtön fel is bérelte őket, hogy közvetlen taktikai vadászfedezetet biztosítsanak az egységnek az űrben és a földi harcok alkalmával. Ramage őrmester közben alapos kiképzésben részesítette a katonákat mechek elleni, illetve mechtámogató taktikából. Az egység most összesen 186 férfit és nőt számlált, beleértve a korosodó Szégyenletes legénységét, a techeket, astecheket, a Trellwanról hozott gyalogosokat, és a maroknyi tapasztalt harcost, akiket a Galateán béreltek fel.

Ám Grayson tudta, hogy mindez mit sem ér, ha nem találnak átkozottul gyorsan egy támogatót. Rendkívül kevesen akartak alkalmazni egy egységet, amelyik két teljes mechszakaszt sem tudott kiállítani - különösen nem egy vadonatúj alakulatot, amelyik mindössze egyetlen bevetést tudhatott a háta mögött. Hat hét alatt elköltötte a pénz nagy részét, amivel Trellwan hálás kormányzata jutalmazta meg őket, amiért felszabadították a bolygót a Kurita-házat szolgáló Hassid Ricol herceg önkényuralma alól. Miután kifizette a galateai kikötői adót és tartalék alkatrészeket, üzemanyagot, élelmiszert, fegyvereket és muníciót vásárolt - nem beszélve a kikötői hivatalnokok megvesztegetéséről, ami az egyetlen módja volt a bürokratikus akadályok ledöntésének -, Graysonnak alig maradt elegendő pénze a katonák zsoldjára. Igazság szerint az egységet már két hete nem C-bankókkal, hanem kötelezvényekkel fizette. Galaport egyik kereskedője sem volt hajlandó hitelezni fedezet nélkül senkinek, és rövidesen a Légió is kifogy a lehetőségekből.

Grayson először Galaport számtalan kocsmájának egyikében találkozott Erudinnal. A helyet Marauder Bill's-nek hívták, bár valamelyik korábbi vendég kilőtte a neonfelirat "B" betűjét, így csak "Marauder ill's" maradt belőle. Elsőként Renfred Tor vette fel a kapcsolatot a férfival, és ő szervezte meg a találkozót kettejük között.

A Marauder Bill's - vagy ill's - egyike volt a Galaport kapujának egy kilométeres körzetében található, száznyi hasonló létesítménynek. Egykor fehér külső falát koromfoltok csúfították, a régi meszelést kiszívta a nap, a repedezett homlokzat szinte csillogott a Galatea sivatagi hőjében. Odabent sötét volt, és jóval hűvösebb, a beszélgetések moraját időnként harsány nevetés, üvegpoharak csilingelése vagy a részegek közti verekedés felfordulása törte meg. Erudin a helyiség hátulsó részében ült, jó messze a spotlámpák fénykörétől, melyekben meztelen táncosok vonaglottak, illetve a felfegyverzett zsoldosok tömegétől, akik a bárpultnál és a központi asztaloknál próbáltak helyet szerezni maguknak.

A férfi külsejében semmi nem utalt arra, hogy harcos volna. Egy teljes fejjel alacsonyabb volt a nyúlánk Grayson Carlyle-nál, vastag lencséjű szemüvege aránytalanul felnagyította fakó szemét. A szemüveg alapján egy olyan bolygó lakosa lehetett, amelyik nem rendelkezett szaruhártya-beültetéshez vagy a rövidlátást korrigáló sebészeti beavatkozáshoz szükséges technológiával. Az ilyen világokat, amelyek a több évszázada tartó háborúk alatt megkezdték hosszú zuhanásukat a civilizációból a barbárság felé, a lostech névvel illették. A szót ma már csak a legfejletlenebb világokra használták, hiszen az egész Belső Szféra hasonló technológiai visszaesésen ment keresztül a tudományos információk megsemmisülésének következtében.

Miféle megbízatás várhat Graysonra és zsoldos egységére egy lostech világon? Ezen gondolkodott, miközben kezet szorított Erudinnal.

- Ön bizonyára Grayson Carlyle - szólalt meg a férfi társalgási hangnemben, és felállt a székéről. Bár külsőleg leginkább egy könyvelőre hasonlított, a kézfogása erős, határozott volt, és a csendes eltökéltség légköre lengte körül. - A pilótája sok jót mondott magáról.

- Nos, önről viszont semmit nem mondott nekem, Mr. Erudin, tehát előnyben van velem szemben.

- Erudin polgártárs, ha kérhetnélek, századosom - szólt közbe Tor. - Az úr egy pompás kis felkelést vezet néhány tucat fényévnyire innen.

Grayson erre felvonta a szemöldökét. A "néhány tucat fényév" valószínűleg a Lyrán Nemzetközösség és a Drakónis Szövetség határvidékét jelentette. A nagy házak területei között húzódó határvonalakon mindig elegendő feszültség halmozódott fel ahhoz, hogy folyamatos elfoglaltságot biztosítson a zsoldosoknak, a felfegyverzett kereskedőknek és teljes hadiflottáknak, mivel az ottani világok szinte már unalmas rendszerességgel cserélgették gazdájukat.

- Nem, nem én vezetem - ült vissza Erudin. - Én csak a Verthandi Forradalmi Tanács képviselője vagyok. A Kurita-ház ellen harcolunk, és szükségünk volna segítségre... sürgős segítségre.

- Azt meghiszem - dünnyögte Grayson önkéntelenül. Egy fiatal, ruhák helyett leginkább ékszerekbe és tollakba öltözött nő érkezése szakította félbe a beszélgetést. Tor valami lugen colada nevű italt rendelt mindenkinek, de Grayson közbeszólt, hogy ő csak egy üveg jeges vizet kér, majd vissza is fordult Tor kapcsolata felé, aki folytatta a történetét.

A Verthandi a Norn rendszer három bolygója közül a második volt, de a név nem mondott semmit Grayson számára. Miért is mondott volna? Hiszen annyi világ létezett... A Verthandi egykor békés bolygó volt, mondta Erudin, a helyiek főként földműveléssel foglalkoztak. A Nemzetközösségben a világot főként a fővárosban, Regisben létesített egyeteméről ismerték

- Azonban egy ideje minden megváltozott. Tíz évvel ezelőtt sor került egy nagyobb Kurita offenzívára...

Grayson bólintott.

- Igen, a Dahlgrennél. - Ő maga is ott volt, bár akkor még tízéves sem múlt. Abban az évben lett belőle hivatalosan is harcosnövendék apja ezredében, Carlyle Kommandósainál. Még mindig jól emlékezett apja szomorúságára, amikor az egyik Kurita Fénylő Kard ezredet a dahlgreni csatában ledobták a Kommandósok háta mögé. Az egységnek vissza kellett vonulnia, különben a megsemmisülés várt volna rá. - A Nemzetközösség hivatalosan is átengedett a Kuritáknak néhány határ menti világot az elveszített dahlgreni ütközet után, ugye?

- Igen, és köztük volt a Verthandi is - felelte Erudin. - A Drakónis Szövetség első lépésként haditengerészeti bázist létesített a holdunkon, a Verthandi-Alfán. Katonai támogatás tekintetében addig kizárólag a lyránokra támaszkodtunk. Néhány teherszállítón és kereskedőjárművön kívül nem rendelkeztünk hajókkal... szinte még a saját holdunkra sem tudtunk eljutni.

Grayson ismét bólintott. A Verthandi valóban lostech világ lehetett, ha a helyieknek még a kereskedelemben és a szállításban is mások segítségét kellett igénybe venniük. Azzal is tisztában volt, hogy a Kuriták nem fogják nagyobb függetlenségre ösztönözni őket, inkább megpróbálják saját magukhoz kötni a verthandikat. A kereskedelemben és fejlett technológiában tőlük függő világok ritkán lázadnak fel.

Erudin mély lélegzetet vett.

- Utána csapatokat, mérnököket és nehézgépeket raktak le a bolygón. A felderítésük arról tájékoztatta őket, hogy a Verthandi talaja gazdag bizonyos fémekben, és azonnal hozzá is fogtak a bányászathoz. - Megvonta a vállát. - Mi soha nem szenteltünk különösebb figyelmet ezeknek a dolgoknak. Gondoskodtunk magunkról, intéztük saját ügyeinket. A galaktikus politika és az utódlási háborúk kívül estek az érdeklődési körünkön.

Grayson félrehúzta az ajkát, sokkal inkább grimaszra, mint mosolyra.

- A Drakónis Szövetség nem nézi jó szemmel az önálló kormányzást. Mindig szívesen segít.

- Mármint saját magán segít - vetette közbe Tor.

- Igen, pontosan erről van szó - bólintott Erudin. - A felszíni erőink harcba szálltak velük, de még több csapatot hoztak, és elfoglalták az űrrepülőteret és a fővárost, Regist. Új választásokat rendeltek el, és gondoskodtak róla, hogy a Tanács helyeinek többségét a saját embereik foglalják el. Bányákat nyitottak a Déli-sivatagban, és a településekről összeszedett embereket fegyverrel kényszerítették munkára. Természetesen ellenálltunk. - A küldött keskeny válla felemelkedett, majd tehetetlenül visszaereszkedett. - Harcoltunk ellenük. Kitartottunk, ám amikor bevetették a csatamechjeiket, tehetetlenné váltunk. A drakónok egész városokat romboltak le, falvakat tettek a földdel egyenlővé. Felégettek minden otthont, ahol szerintük lázadókat bújtattak, a felkelők családtagjait pedig kivégezték, vagy a déli bányákba küldték.

- A Forradalmi Tanács végül úgy döntött, ideje külső segítség után nézni. Hogy idejussak, csatlakoztam egy verthandi kereskedőhöz, aki látszólag a lojalista kormányzatot és a Szövetséget támogatja, titokban azonban nekünk dolgozik. A hajójával elvitt a Grondenre, és onnan már én intéztem az utamat a Galateára. Úgy hallottuk, ezen a bolygón lehet zsoldosokat bérelni, és vásárolhatunk rádiókat, fegyvereket és más felszerelést is, amire szükségünk van.

A pincérnő visszatért az italaikkal. A jég megcsörrent a poharakban, amikor az asztalra helyezte őket.

- Öt-ötven a lugenekért, és három-huszonöt a vízért - közölte.

- Őszinte leszek magával, százados - mondta Erudin komoran, miközben kiszámolta a pénzt. - A Forradalmi Tanács azért küldött ide, hogy találjak egy kisebb, harcedzett egységet, amelyik kiképzési feladatokat látna el a bolygón. Az erőink szét vannak szórva... A pokolba, minden egyes alkalommal a földbe döngölnek minket, amikor saját feltételeik szerint próbálunk meg szembeszállni a Kuritákkal. Jelen pillanatban a hegyek között és a dzsungelben rejtőzködünk, és ha alkalom adódik rá, megpróbáljuk minél távolabbról ritkítani a drakónokat.

Erudin elmélyülten tanulmányozta a kezében tartott poharat.

- Az orvlövészkedéssel azonban nem nyerhetünk, ezt mi is tudjuk. Szükségünk van valakire, aki köré az embereink csoportosulhatnak... valakire, akik megmutatja nekünk, hogyan használjuk fel a birtokunkban lévő eszközöket a barnaingesek legyőzésére. Nem érdekel, hány csatamechhel rendelkeznek. Ha elegendő ember csatlakozik a felkeléshez, a galaxis összes csatamechje sem állhat meg velünk szemben!

- Ez hősies érzelgősség, polgártárs...

Erudin arca elvörösödött.

- Nem is kívánom egy zsoldostól, hogy megértse!

- A zsoldosok is harcolnak bizonyos ügyekért, barátom, de nekem az embereimről is gondoskodnom kell - mondta halkan Grayson. - Mit tud még mondani nekem?

A többi sem volt túlságosan biztató. A Verthandin négy Kurita csatamechezred egységei állomásoztak. Bár ezek közül csak egy volt teljesen feltöltve, a Légiónak még így is több száz ellenséges mechhel kellett szembenéznie.

A helyzet azonban nem volt annyira reménytelen, mint amilyennek látszott, különben Grayson megköszönte volna Erudinnak a rá áldozott idejét, és azonnal távozik. Ez a négy ezred a Verthandi északi féltekéjén szétszórtan helyezkedett el, nagy részüket lekötötték a helyőrségi feladatok többtucatnyi városban, faluban, repülőtéren és bányatelepen. A szövetségi haderőhöz számos lég-űr vadász is tartozott, de ezek a Verthandi holdján létesített Kurita légibázison állomásoztak. És végül ott volt nyolcezrednyi "kék", vagyis lojalista milícia, amelyeket a Regisben székelő Kurita bábkormány irányított. Bár ez több ezer gyalogos katonát jelentett, Erudin szerint a csapatok morálja rendkívül alacsony volt.

- Szabályos blokád nem létezik - folytatta Erudin a tájékoztatót. - A kapitánya azt mondta, képesek lesznek Kurita Union osztályú teherszállítónak álcázni a hajójukat. Ha ez valóban így van, akkor senki nem fogja megállítani önöket. Mutatok egy megfelelő landolóhelyet az Azúr-tenger térségében, ahol elrejthetik a hajójukat. - Ha biztonságosan földet értek, felveszik a kapcsolatot a Forradalmi Tanáccsal. A Légió fő feladata a verthandi lázadók kiképzése lesz, különös tekintettel a csatamechek elleni taktikára.

Graysonék nem voltak irigylésre méltó helyzetben. Az egységnek át kellett hatolnia a Kurita védőgyűrűn, és leszállni egy világon, ahol több száz ellenséges mech állomásozik. El kell kerülniük az érintkezést a nyomasztó túlerőben lévő drakónokkal, és közben meg kell tanítaniuk a felkelőket, hogyan harcolhatnak hatékonyabban. Az a tény, hogy beavatkoznak egy véres, rengeteg áldozatot követelő polgárháborúba, nagyban megnöveli az esélyét annak, hogy valaki elárulja őket a Szövetség erőinek. Még ha sikeresen teljesítik is a küldetésüket, a Verthandiról való távozásuk egy első hallásra szedett-vetett lázadás sikerétől fog függeni. A legtöbb zsoldos egység meg sem fontolná, hogy vállalkozzon egy ilyen nagy kockázattal járó, bizonytalan végkimenetelő feladatra.

A Szürke Halál Légió azonban nem utasíthatta vissza a megbízást. De agromechek! - gondolta Grayson. - Hogy a fenében akarnak ezek a lázadók agromechekkel harcolni?

Végül megállapodásra jutottak. Bár Grayson még mindig teli volt kételyekkel, a Légiónak szüksége volt munkára. Vagy elvállalják, vagy fel kell oszlatnia az egységet, és minden embere magára marad a Galateán.

A Galatea F8-as napja csupán apró, fehér korongnak látszott a kora délután csillámló hőségében. Az űrkikötő betonján a meleg ellenére is nagy volt a sürgés-forgás, különösen a 12-es hangár mellett, ahol egy űrjáró gubbasztott az indítógödör fölött. A hajó és a 12-es hangár szervizterülete között hosszú, alacsony járművek szőtték bonyolult koreográfiából álló táncukat; elektromos motorjuk üvöltve tiltakozott a raktérre felhalmozott, utánpótlást tartalmazó tartályok súlya ellen. A tartályokat rakodómechek továbbították az űrjáró legénységéhez, melynek tagjai gyorsan a raktér megfelelő helyére pakolták a konténereket.

Az egész folyamatot egy berakodási tiszt és a segédei irányították. Ők gondoskodtak róla, hogy minden árukonténer és raklap az előzőleg számítógép segítségével meghatározott sorrendben kerüljön a hajó fedélzetére, ami a legoptimálisabb helykihasználást biztosította, és gondoskodott a felszállás szempontjából legelőnyösebb súlyeloszlásról. Két khaki egyenruhás, csúcsos, fekete ellenzős sapkát viselő kikötői tiszt is figyelte a berakodást a hajó kékesfekete árnyékából, és időnként rejtélyes rövidítéseket gépeltek hordozható számítógépükbe. A gerincüknél és a hónaljuknál látható izzadságfoltoktól eltekintve a két tisztre mintha egyáltalán nem hatott volna a hőség.

A zöld és szürke álcázófestést viselő, húsztonnás Fullánk végtagjai meglepő kecsességgel mozogtak, miközben a felforrósodott aszfalton az űrjáró 1-es számú mechhangárja felé tartott. Négy mech már a fedélzetre szállt, két másik pedig a szervizterületen tartózkodott, ahol a hegesztőpisztolyokkal, polyepoxival és festékszóró flakonokkal felfegyverzett techek az utolsó simításokat végezték rajtuk. Mindenhol a hajót birtokló zsoldos egység katonái sürgölődtek fáradhatatlanul, hogy előkészítsék a felszerelést a berakodásra és az útra.

Grayson Carlyle még egyszer ellenőrizte a végtelennek tűnő árulistát: üzemanyag és tartalék alkatrészek; készletek kétszáz ember számára egy hónapra; szerszámok és javítókészletek a techeknek; hét csatamech és egy kisebb hegynyi alkatrész, szerelvény és lőszer, hogy mindig harcképesek legyenek; és egy nagyobb hegynyi katonai felszerelés, amit megbízójuk szállíttatott el velük.

- Minden rendben, százados - mondta az egyik kikötői tiszt, és átnyújtott Graysonnak egy elektronikus ceruzát. A férfi gallérján lévő aranyszínű jelzés arra utalt, hogy hadnagyi rangot visel, és az arckifejezése alapján rettenetesen unatkozott. - A listát ellenőriztük, a kikötői díj ki van fizetve. Már csak felszállási engedélyre van szüksége.

Grayson felnézett, és leolvasta a tiszt nevét a khaki egyenruhára tűzött táblácskáról.

- Rendben, Murcheson hadnagy. - Ráfirkantotta a nevét a tábla kijelzőjére, egy gombnyomással bevitte az adatot, majd az eszközt a ceruzával együtt visszaadta a tisztnek. - Már csak a megbízónkra várunk. Az első tisztem most tisztáz vele néhány apró részletet. Addig megkínálhatom valami frissítővel az urakat?

Murcheson néhány gombnyomással hitelesítette a bevitt adatot, és továbbította a galateai irányítóközpont felé.

- Köszönjük, nem. Tudja, szolgálatban vagyunk. - A tiszt felsandított a vakító fénnyel ragyogó égboltra. Magasan a fejük felett, egy daru emelőkosarában két zsoldos az utolsó simításokat végezte a hajó törzsén, hogy eltüntessék a jármű nevét és azonosító számát. - Titkos küldetés lesz, százados? - Murcheson hangja óvatosan semleges, de barátságos volt; udvarias érdeklődéssel viszonozta Carlyle figyelmességét. A galateai hivatalnokokat a legkevésbé sem érdekelte, hogy egy hajó hová és miért szállít egy kisebb háború megvívásához elegendő felszerelést.

Grayson ennek ellenére óvatosan válaszolt.

- Csak újrafestjük, hadnagy. Nem szeretnénk, ha a megbízónak elsőként a Phobos kora tűnne fel, érti?

- Ha maga mondja. - A tiszt hangsúlya arra utalt, hogy egy szavát sem hiszi el a fiatal zsoldosparancsnoknak, ugyanakkor nem is igazán foglalkoztatja a kérdés. - Ha elkészültek, kérjen felszállási engedélyt a kikötői légi irányítás frekvenciáján, Carlyle százados! És sok sikert a küldetéséhez... bármi is legyen az.

Grayson figyelte, ahogy a kikötői hatóság emberei visszatérnek a légpárnásukhoz, amelyik kihozta őket a galaporti irányítótoronytól, aztán felnézett a feliratokat lefestő embereire az emelőkosárban. A kopott betűk, melyek a Szégyenletes független kereskedőhajó 2-es számú, Phobos névre keresztelt űrjárójaként azonosították a hajót, eltűntek. Az új nevet és azonosítót csak akkor festik fel, ha már biztonságban kijutottak az űrbe, távol a kíváncsi szemektől. A hadnagynak igaza volt. Ez valóban titkos bevetés lesz, és Grayson azt szerette volna, ha minél kevesebben ismerik a hajó új azonosítóját.

Tekintete a perzselő napsütésben keményen dolgozó férfiakra és nőkre siklott, keze ökölbe szorult az oldala mellett. Nem lehetett biztos benne, hogy a nagykönyvben megírt biztonsági eljárások lelkiismeretes alkalmazása elég lesz ennek a küldetésnek a teljesítéséhez. A probléma nem a biztonsággal volt, hanem azzal, ami a célállomáson várt rájuk.

A fenébe! - gondolta. - Mibe rángattam bele magunkat? Remélte, hogy Devic Erudinnak igaza lesz az ellenségnek a bolygóján elfoglalt pozícióival kapcsolatban, különben a Szürke Halál Légió karrierje gyors, véres és hirtelen véget ér már a második bevetésükön.

- Százados!

Grayson szembefordult Ramage őrmesterrel. Az apró termetű, inas, fekete hajú trellwani őslakos egyike volt azoknak az embereknek, akik csatlakoztak hozzá, amikor a Légió elhagyta a világot. A férfi életkorban és tapasztalatban egyaránt veteránnak számított, Grayson fő tiszthelyetteseként ő vezette az egység támogató gyalogságát.

- Igen, Ram? - Az őrmester trell neve elkerülhetetlenül átalakult rövid becenévvé. - Hogy megy a berakodás?

- Terv szerint, százados. De a fiúk közül néhányan... nos, szóval aggódnak. Mindenféle szóbeszédek keltek szárnyra.

- Ha lesz valami mondanivalóm, majd közlöm velük. Emlékeztesse őket, hogy ha nincsenek megelégedve a megállapodásunkkal, nyugodtan itt maradhatnak, senki nem tartja vissza őket.

Ramage elvigyorodott.

- Emiatt nem kell aggódnunk, százados. Az, hogy végre elmegyünk innen, már önmagában is elegendő lenne hozzá, hogy önként jelentkezzenek akár a Luthien megostromlására.

Grayson figyelmét motorzúgás vonta magára. A közelben megálló járműből egy kopott, kifakult katonai zubbonyt viselő magas, vonzó, fiatal nő szállt ki. Intett a sofőrnek, és elindult Grayson felé. A százados helyettese, Lori Kalmar a trellwani Mennydörgés-hasadék elszánt védelménél bizonyította kivételes tehetségét a mechharcban. Jelen pillanatban azonban gondterhelt kifejezés felhőzte el arcát.

- Baj van? - kérdezte Grayson.

Lori élesen megrázta a fejét.

- Nem. Megkaptuk a pénzt. A Komsztáron keresztül mindent lerendeztünk. Már csak egy felszállási engedélyre van szükségünk, és indulhatunk.

Nos, akkor ettől a pillanattól kezdve fizetett zsoldosok voltak. Grayson sosem kételkedett Erudin szavában. Látta a könnyű, jól alakítható szürkésfehér fém mintáit, és meghallgatta Erudin magyarázatát arról, hogy a vanádium meglehetősen gyakori fémnek számít bizonyos világokon, ellenben a Galateán nem bányásszák. A Komsztár megbízottja már megvizsgálta a készletet, amit Erudin és az emberei csempésztek ki a Verthandiról, és a nyílt piaci ár szerint majdnem egymillió C-jegyre becsülte az értékét. Ennek az összegnek egy részéből a verthandi lázadók számára nélkülözhetetlen fegyvereket és katonai felszereléseket vásároltak, amit Tor hajója fog elszállítani nekik a Szürke Halál Légióval együtt. Grayson biztosította a szemüveges megbízottat, hogy a maradék pénz elég lesz a Légió és a Szégyenletes felbéreléséhez. Miután aláírták a szerződést, és a pénzzel együtt elhelyezték a galateai Komsztár-hivatalban, megszűnt az utolsó akadály is, és hozzáláthattak a munkához.

Lori azonban szemmel láthatóan nem volt túl boldog. Ami azt illeti, Grayson sem. Még mindig kételyek gyötörték, nem tudta, mivel néz szembe a Légió, miután leszállt a Verthandin. A Szégyenletes a Norn rendszer ugrópontjáról dobja le őket, azután gyorsan távozik egy másik rendszerbe, teljes mértékben magára hagyva az alakulatot. Ha a forradalom sikerrel végződik, minden rendben. De ha nem...

Grayson ismét a Galatea forró, rézszínű egére emelte a tekintetét. A Kuriták nem arról voltak híresek, hogy megbocsátóan bántak az elfogott zsoldosokkal, akik az ellenségeiket támogatták - különösen egy olyan ellenséget, amelyik vette magának a bátorságot a felkeléshez a Drakónis Szövetség nagyura ellen. A verthandi szerződés a kifejezés minden értelmében mindent vagy semmit helyzetbe kényszerítette a zsoldosokat.

Grayson tudta, hogy van esélyük a sikerre, de körülbelül ez volt az összes pozitívum, amit elmondhatott. Mit fognak szólni vajon a többiek, amikor elmondja nekik? És ismét felvetődött a folyton visszatérő kérdés: mibe vezeti bele az embereit? Követni fogják egyáltalán? Bár egyetlen katonai szervezet sem engedhette meg magának a demokrácia luxusát, a zsoldos egységekben a tagoknak általában nagyobb rálátást engedélyeztek az aktuális megbízatásra, mint a reguláris alakulatoknál. Számos szerződést mondtak le, és háborúk vesztek el, csak mert egy zsoldos hadsereg nem vállalta a munkát, pedig a parancsnok megkötötte a megállapodást. Grayson főként azért aggódott, mert Devic Erudin ajánlata nem is munkának, sokkal inkább öngyilkos küldetésnek hangzott.

Lori mintha olvasott volna a gondolataiban.

- Azt hiszem, nincs más választásunk, százados.

Grayson elmosolyodott, bár ez nem kis erőfeszítésébe került. Majdnem... majdnem kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a lányt, de a Lori hangjából áradó hűvös távolságtartás visszatartotta. A Trellwan után megígérte, hogy ad neki időt. Lori, mi lesz velünk? Olyan közel voltunk egymáshoz... egyszer...

Azonnal kiűzte a fejéből a gondolatot. Anélkül is elég problémája volt, hogy ezen gyötrődne. Sikerült könnyed hangon megszólalnia:

- Igazad van. Vagy éhen halunk a Galateán, vagy elutazunk a Verthandira. De ez még nem teszi könnyebbé az egészet, nem igaz? Különösen nem úgy, hogy az embereink bíznak bennünk.

Ha igaz a mondás, mely szerint az ideális kém még a pincér figyelmét is nehezen kelti fel egy étteremben, akkor a Galateai Kikötői Hatóság tiszthelyettesi egyenruháját viselő középkorú, jellegtelen külsejű férfi a szakma mestere lehetett. Ott állt Murcheson hadnagy oldalán, amikor a tiszt Carlyle századossal beszélgetett a felszállási engedélyről, de nem szólt egy szót sem. Syneson Lon azonban mindent megjegyzett, és éberen figyelt, hátha Carlyle óvatlanul elkotyog valamit az egység feladatáról vagy úti céljáról. Ő hívta fel Murcheson figyelmét arra, hogy a Phobos valószínűleg titkos küldetésre indul, mert abban reménykedett, hogy a hadnagy megemlíti Carlyle-nak, és a fiatal százados száján kicsúszik valamilyen hasznos információ. Voltak emberek - befolyásos emberek -, akik különös érdeklődést tanúsítottak az ifjú zsoldosparancsnok iránt, és nagyon szerették volna tudni, hová tart az embereivel. Lon most a 12-es hangár vastag falát támasztotta, és erős elektronikus távcsövén keresztül a Phobost figyelte.

A kém már eddig is rengeteg információt gyűjtött Carlyle-ról és az egységéről. Sokat megtudott a Galatea rendszer zenit ugrópontján várakozó, öregedő Szégyenletes űrugróról és kapitányáról, Renfred Torról. Ismert minden mechharcost, akik leszerződtek a Szürke Halál Légióba az elmúlt hetek folyamán, és tudott Grayson Carlyle és Devic Erudin találkozójáról a Starspan Hotelben. Azt azonban még nem sikerült kiderítenie, honnan érkezett Erudin, és ez felettébb aggasztotta. Nem kétséges, a Szürke Halál Légió következő célállomása Erudin szülőbolygója lesz. A kém egyedüli információja eddig csak az volt, hogy a Légió csatamechjeit a dzsungeles, erdős világokon megszokott álcázó színekkel festették le.

Amikor a Lori Kalmart szállító jármű megközelítette a Légió parancsnokát, Lon ráfókuszált a nőre a távcsövével. Kalmar dossziéjában az állt, hogy a Sigurdról, egy perifériai kalózkirályság egyik bolygójáról származik, és a Trellwanon találkozott Carlyle-lal. Lon elmosolyodott, és arra a megállapításra jutott, hogy a lány megér egy alaposabb pásztázást a távcsővel.

Megérintette az egyik gombot, és a lencsék ráközelítettek a beszélgetők szájára. Kalmar gondterheltnek tűnt. Bár a távcső képes volt rögzíteni az ajakmozgást későbbi tanulmányozás céljából, a hosszú gyakorlás magát a kémet is kiváló szájról olvasóvá tette. Ebből a szögből nem láthatta, mit mond Lori, de Carlyle tökéletes pozícióban volt.

- Igazad van - mondta. - Vagy éhen halunk a Galateán, vagy elutazunk a Verthandira. - A szavak olyan tiszták voltak, mintha Lon hallotta volna őket kiejtve. Széles mosollyal engedte le a távcsövet.

Most már tudta, hová tart a Szürke Halál Légió.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Juliet E. McKenna: Déli tűz (részlet 2.).

Létrehozás: 2005. augusztus 5. 13:04:30

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma