Vissza a Főoldalra
 

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Termékismertető - Alanori Krónika 145. (2008. március-április)
Termékismertető - Alanori Krónika 142. (2007. november)
Termékismertető - Alanori Krónika 140. (2007. szeptember)
Termékismertető - Alanori Krónika 139. (2007. július-augusztus)

A lista folytatása...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Közjáték (Túlélők Földje novella)

"Ezer isten-formájú báb
Súg-búg a szinpadon,
S ling-leng idébb-odább,
Jő, s puszta bábként megy vakon,
Amint formátlan odafönt
Nagy erők mozgatják a színt;
Kesely-szárnyuk csapkodva önt
Láthatatlan kínt!"
részlet Edgar Allan Poe: A győztes féreg című művéből (ford.: Babits Mihály)

A felkelő nap első sugarai végigsimogatták a Szürke hegyek keleti lejtőit, hosszú árnyékokkal ajándékozva meg úgy az apró kavicsokat, kövecskéket, mint a nagyobb sziklákat, hegycsúcsokat. Persze, mit reggeli kegyességében ád a természet, azt délidőtájt ugyanúgy veszi majd vissza, mikor a nap izzó tekintete elől menekülni vágyók csak a mély szakadékokban és kiszáradt kutakban lelhetnek hűs menedéket. Aztán eljő a szürkület és a fénylő korong alábukik a Vörös Griff csúcs mögött, melynek mindent befedő árnyéka - azt suttogják Wargpinban - egész a Csatornáig ér.

"És amiben annyi igazság van, mint ubuk hátán a madártoll" - gondolta az ember férfi és hideg vizet fröcskölt arcára, a kristálytiszta hegyi patakból. Bajszára és vörös szakállára átlátszó cseppek tapadtak, míg tar koponyája kipirult a jeges víztől. Hangosat prüszkölt, és spagulármód megrázta a fejét. Aztán fölegyenesedett, kinyújtotta karjait, és megtáncoltatta rajtuk az izmokat. Befeszített, majd egy gyors oldalfordulással - hogy a felkelő nap bronzos árnyalatba vonja teljes alakját - a tricepszét domborította ki. Tagadhatatlan tetszelgés, pózolás volt ezekben a mozdulatokban, szinte hivalkodott a Nagy Csatornáig húzódó síkság felé: itt vagyok, engem csodáljatok. Egy szó mint száz, Sir Phiz Foppish hiú volt, és az ilyen reggeli tornák mindig valami egészséges önteltséggel ajándékozták meg.

A kalandozó lassan ellazította izmait, és a kiszögellés pereméhez lépett, ahol a hegyi patak több száz lábnyi mélységbe hullt alá a fennsíkról. Odalent valami apró, quwargnyi kis alak kúszott egyre feljebb a kavicsos ösvényen. Néhol nekiiramodott, hogy a szeszélyesen kanyargó utat lerövidítse, máskor csak óvatosan araszolt a kiálló sziklapárkányokon.

- Siess csak édesem - mosolyodott el Sir Foppish, aki láthatólag felismerte a közeledőt. - Te vagy az első, mint mindig.

Hirtelen megfordult, és határozott léptekkel indult el táborhelye felé, melyet a hegyoldalban vert fel a régi vaskohó mellett. Fölötte a Szürke hegység néma sziklavonulatai emelkedtek, és mindőjük magasában ott tornyosodott a Vörös Griff csúcs, melynek örök hósapkáján élesen szikrázott a reggeli napfény. Sir Foppish elkapta a tekintetét róla, majd finoman megdörzsölte a halántékát. Hajnal óta gyötrő fejfájással küszködött, és a frissítő mosdás is csak átmeneti enyhülést nyújtott ellene.

A kobudera nő megfeszített arccal húzta fel magát a sziklaperemen, majd hogy tekintete megakadt a kopasz kalandozón - lágyan elmosolyodott és felkiáltott:

- Phiz! Hahó, Phiz!

A férfi hátát a vaskohónak vetve tisztogatta a bőrpajzsát. A kiáltásra lassan felnézett - pontosan tudta ki is a jövevény - azután figyelmét újra a pajzsra fordította.

- Phiz, drága Phiz - lelkendezett a kobudera nő, majd rohanvást indult meg a kalandozó felé, és a nyakába vetette magát. Picike volt az izmos férfihoz képest, mégis csillogó tekintettel függött rajta.

- Ne csináld ezt, Mon - morogta a másik, és lefejtette magáról a karokat. - És ha lehet, szólíts Sir Foppish-nak.

- Most miért vagy ilyen, Phiz? - nézett rá a nő csodálkozó tekintettel. - Itt vagyok, mert üzentél értem. Hitetlenek hava, a Béke és szeretet napján, ahogy kérted. Olyan rég nem találkoztunk már, Phiz.

A férfi sóhajtott, és ellépett a kobudera mellől. Hogy is mondja meg neki? Ha legalább ez az átkozott fejfájás enyhülne...

- A dolgok változnak, Mon-Sí-Chi - babrálta tétován a nyakában lógó villámszimbólumot.

- Összefutottam Mutt-tal. Már egészen megférfiasodott - váltott témát hirtelen a kobudera. Női érzékei megsúgták, hogy a férfi valami kellemetlen hírrel akar előhozakodni. - Most Wargpin fogadójában múlatja az időt, de azt mondta, fel fog keresni. Szeretne találkozni az apjával, Phiz. Látni akar.

Sir Foppish kényszeredetten elmosolyodott. Közös gyermekük volt Monnal a kis mutáns, aki már Erdauinon látta meg a napvilágot. Igazi szerelemgyerek volt, ő maga egyszer sem találkozott vele.

- Nézd Mon...

Guruló kövek szakították félbe a kalandozót. Odafönt, az ösvény hegycsúcsra vezető részén, valaki lefelé ereszkedett. A kobudera és az ember elhátráltak a vaskohó mellől, részint hogy a pattogó kavicsok ne őket vegyék céltáblául, részint hogy így rálátásuk legyen a fenti ismeretlenre.

Egy gnóm volt. Hátán hatalmas batyut cipelt, ami időről időre megbillent, hordozóját a végzetes lebucskázás felé taszítva. A gnóm ilyenkor inas karjaival kétségbeesetten kalimpált, miközben lába alól kőgörgetegek keltek útra. Utoljára mégiscsak sikerült leérkeznie, bár a végső métereket szánkázva tette meg a vaskohóig. A másik kettő közönyösen figyelte, ahogy az újonnan jött kibontakozik a batyu alól, majd feláll és leporolja magát.

- Sir. Nemes Mon-Sí-Chi - hajolt meg a gnóm az ember és a kobudera felé üdvözlésképpen.

A kobudera nő visszabiccentett, de a kopasz kalandozótól csak egy vakkantás volt a válasz.

- Meghoztad, Nyiszlett?

- Én időben indultam Gattinból, nagyjóuram - hadarta a gnóm. - Keresztülvágtam a Szürke rengetegen, átvergődtem a Manyula-hágón, csak hogy kívánságod szerint itt lehessek a Hitetlenek havá...

- Hányat hoztál, Nyiszlett?!

- Felvásároltam mindet, ami a boltban volt, Kegyelmességed - tüsténkedett Nyiszlett, és vöröses kőszerűségeket szedett elő a méretes batyuból. - Harcoltam útközben, ha kellett napokig lestem a vadat. De...

- De ?!

- ... egy még hiányzik - fejezte be suttogva a gnóm, és nyakát behúzta, akár a megrettent kavadu. Tizenhárom pirkit feküdt előtte a földön - szerencsétlen szám...

Sir Foppish halántékán kidagadtak az erek, és a fejfájás oly erővel rontott reá, hogy könnybe lábadt a szeme.

- Nyiszlett, te orkfajzat! - bömbölte, és egy ugrással a másik előtt termett. - Te rühes szolga, tizennégyet mondtam neked! Hogyan induljak vaspajzs nélkül az Olimpián, he?! Az orkok öreganyjára, én megöllek!

Ezzel megragadta a gnóm torkát és szorongatni kezdte.

- Ííííííííí - vísított Nyiszlett, és tehetetlenül kalimpált, nem tudván ellenállni a férfi iszonyatos erejének.

Eközben Mon-Sí-Chi gyorsan a fennsík szélén hagyott csomagjához szaladt, és kikapott belőle valamit.

- Phiz! Phiz! - kiabálta, és magasra tartotta a kezében fogott tárgyat. Majd, hogy a férfi figyelemre sem méltatta, visszarohant, és a karját kezdte ráncigálni.

- Ne bántsd, Phiz! Nekem van egy. Hallod? Ne öld meg!

- Neegi uaan eeeeg ... ggrr - hörögte a gnóm is elhaló hangon.

Sir Foppish ködös tekintettel nézett szembe a kobuderával, karjai lehanyatlottak a gnóm torkáról.

A szakállas kalandozó fél kézzel a vaskohónak támaszkodott, és figyelte, ahogy a gnóm és a kobudera nő fahasábokat szednek elő Nyiszlett csomagjából, a vaskohó felfűtéséhez. Valami nem volt rendben ezzel a fejfájással. Banov kocsmájában köztudottan rossz a sör, de azóta már két holdforduló is eltelt, hogy útrakelt Huertolból. Nem tudta, nem értette mi lehet. Önkéntelenül is masszírozni kezdte halántékát, ahol egy kicsiny ér, valami dallamtalan ritmust dobolt folyamatosan.

- Pa..papap..pa...pa...

- Hajajaajjjj, jajajjj auu!!

A fájdalmas hang a fennsíkra felvezető ösvény felől jött, és roppantul hasonlított egy törpe siránkozásához. A gnóm és a kobudera megállt a rakodással, Sir Foppish pedig néhány bizonytalan lépést tett a meredély felé, mikor másodszor is felhangzott a sirám. Utóbb azonban egy öblös röhögés is csatlakozott hozzá ugyanonnan.

- Gyere csak, gyere. Ha kell, a csúcsig húzom a szakállad!

Először egy sziklányi hát és két roppant kar bukkant elő a perem mögül. Aztán a karok megfeszültek és lendületet vettek. A következő pillanatban egy vézna, tépett szakállú törpe repült át a perem fölött, és landolt hasmánt Sir Foppish lába előtt. Felnyögött, és szürke szemeivel szomorúan nézett fel a kalandozóra. Időközben a nagyhangú alak is fellépett a fennsík szélére, és kitárta karjait.

- Sir Phiz Foppish! Keblemre cimbora!

- Fene a troll fajzatodba, Ghalusca - morogta magában a férfi, ám színleg barátságosan mosolygott.

A Ghalusca nevezetű valóban troll volt. Majd kétméteres testén láncing, lapátkezén szürke bőrkesztyű díszelgett. Nyakában ujjnyi vastag aranylánc hivalkodott a villámszimbólum fölött, mindamellett nem tudott javítani az összképen, melyet a troll feje uralt. Ghalusca ugyanis förtelmesen ronda volt, még saját népének mércéjével mérve is.

Sir Foppish átlépte a fekvő törpét, és megölelték egymást a trollal. Karjukon felizzott egy-egy, eleddig halovány tetoválás, mely tudati hovatartozásukat volt hivatott jelezni. Ők ketten társak voltak jóban, rosszban, de legfőképp az üzletelésben.

- Meghoztam Szépszakállt - mutatott Ghalusca a törpére. Szépszakáll. Bolond élc egy olyan törpére, aki legkevésbé tépett szakállára volt büszke. Nyiszlett, Mon-Sí-Chi de még Sir Foppish is elvigyorodott a név hallatán.

- Már egy teljes holdhónapja összeszedte a vasérceket - folytatta a troll -, de meg akarta tartani magának a nyavajás. Rejtegette. Ezért még elszámolok vele egyszer!

A törpe, aki épp lehámozta hátáról a batyuját, összerezzent e szavakra. Látszott rajta, hogy teljes egészében a troll testi és szellemi zsarnoksága alatt él évek óta. Ghalusca most átölelte Sir Foppish vállát, és hogy a másik három ne hallhassa mondandóját, suttogásba fogott.

- Látom, cimbora, te is leszállítottad az "árut". De lehet, hogy ez így kevés lesz ám.

- Hé, pajtás, nem így egyeztünk meg... - emelte föl a hangját Sir Foppish, de a troll egy kézlegyintésére elhallgatott.

- Szépszakáll jó munkát végez. Ha megbízható pajzsot akarsz, vele bármikor megcsináltathatod. A vasérc pedig... Nos, cimbora, a vasérc Erdauin-szerte kelendő portéka, neked pedig hét kell egyszerre. Légy egy kicsit nagyvonalúbb, toldd meg az árat. Úgy száz arany erejéig.

Sir Foppish beharapta az ajkát. Nyomorult trollja, hát nem elég amit eddig ajánlott neki, még feljebb srófolja?

- Mon, számolj le száz aranyat az iszákomból, és hozd ide, kérlek! - kiáltott hátra hirtelen nyájassággal.

Amíg a kobudera iparkodott és az aranyakat szedegette elő, Sir Foppish némán figyelte formás kis alakját. Most mintha enyhült volna a fejfájása is. Már nem hasogatott, inkább csak simogatott és itt-ott néha feszített belülről. Akár egy, a fejében tapogatózó nyálkás csáp.

- Papaaa..papapp...aaa - dobolta azért továbbra is halántékán a kicsi ér.

Mon-Sí-Chi végzett a számolással, és kezében egy aranyakkal duzzadó bőrzacskóval, lelkesen indult meg Sir Foppish felé. Ghalusca arcán pedig szemtelen vigyor terült el, ahogy közeledni látta fizetségét.

- Phiz? - a kobudera hangjában bizonytalanság vibrált. A másik csak fáradtan intett a troll felé, így Mon szembefordult Ghaluscával, és bátortalanul felé nyújtotta az aranyakat. A troll kikapta kezéből a bőrzacskót, és magasra hajította, majd elkapta.

- Ez a fizetség a vasércekért...

- Mon, valamit mondanom kell... - kezdte Sir Foppish, és messzire nézett, valahová az alant elterülő síkon.

- ...ez pediglen Szépszakáll hiányzó társaságáért fog kárpótolni engem!

A troll hirtelen mozdulattal átölelte a kobuderát, aki meglepetésében csak riadt szemekkel nézett egyikről a másikra.

- Én próbáltam elmondani, Mon - szabadkozott Sir Foppish. - Senki más nem tud nekem az Olimpiáig vaspajzsot kovácsolni, csak Ghalusca törpéje. De az ár, amit kért érte cserébe... az ár...

- Én vagyok az ár - suttogta Mon-Sí-Chi és szemében hatalmas könnycsepp jelent meg, ahogy a troll szorosabban ölelte magához. Sir Foppish némán bólintott és megpróbálta elkerülni a kobudera tekintetét.

- Ne félj, jól fogunk szórakozni, kicsi - röhögött fel Ghalusca és a vállára vette a nőt, mintha csupán csak egy batyu lenne. Másik kezével megveregette a kopasz kalandozó vállát. - Újholdkor ugyanitt, Sir Foppish. Az orrodat pedig töröld meg, haver.

- Gyűlöllek, Phiz Foppish! - kiáltott a kobudera, akire rátört az eszeveszett düh. - Gyűlöllek! Gonyolék a lelked, a szíved pedig a sziklazugok eledele! Hét vasércért és egy szolgáért adtál el, Phiz Foppish! Ne legyen becsületed ezután a társaid előtt, nyomorult!

A troll felröhögött, és elindult lefelé az ösvényen. Fel se vette a kobudera nő ütlegeléseit és szidalmait.

- Gyűlöllek, Phiz Foppish! Gyűlöllek! Ne legyen becsületed... ! - visszhangozták a környező hegyek, aztán csend lett. Ghalusca bekötötte Mon-Sí-Chi száját.

"Az orrodat pedig töröld meg, haver." Sir Foppish a troll búcsúmondatára koncentrált. Nem akarta hallani Mon utolsó szavait. Nem akarta, hogy az üzlet érzéseket csaljon elő belőle. Csak üzlet volt, igen - fogódzkodott meg a gondolatfonálban -, semmi több. A hatalom felé vezető lépcsőn az érzések csak kellemetlen buktatók.

"Az orrodat pedig..." - a mondat megint felbukkant a gondolatai közt, így megtörölte az orrát. Csurom vér lett a keze.

- Papa, papa, apa ...

- Kezdjetek hozzá! - bömbölte Sir Foppish, és mellbe taszította a törpét, majd tovább tántorgott, mint aki részeg. A távolabb ácsorgó Nyiszlettnek nem kellett külön mondani, azonnal hozzáfogott a vaskohó felfűtéséhez.

Fairlight köpenyére, mi ez a vér? Most, amikor a fejfájás is lanyhulni kezdett, mi ez?

- Papa, papa - ez már több volt mint a kicsiny ér lüktetése a halántékán. A kalandozó elhasalt a hegyi patak mellett, és hevesen mosni kezdte az arcát.

- Papa, végre megleltelek - vörös vérfolyam szennyezte be a kristálytiszta vizet.

- Ki vagy? Hol vagy? - bugyborékolta a kalandozó.

- Mutt vagyok, a fiad. Gondolataim erejével tudok szólni hozzád. Az elme képessége az, mivel születésemkor megajándékozott e csonka föld, hát anya nem mondta...?

- Takarodj, kis korcs! Mit akarsz tőlem!? - vicsorgott Sir Foppish a vízben hullámzó tükörképébe.

- Papa, segítségre van szükségem. Istenek és küldetéseik, varázslatok és fegyverek. Mind-mindben számítok reád, mert sok van mit egyedül megoldani oly nehéz. Páncélok és pajzsok, vasból...

Sir Foppish felhördült e szavakra.

- Nincs mit adnom neked! Szerezd meg magad ami kell, és tűnj el a fejemből, mutáns fajzat!

- Segítened KELL - az eleddig fejében matató nyálkás csáp ezernyi éles karommá görbült, s belemart a kalandozó agyába. Sir Foppish artikulátlanul felüvöltött a patakparton.

- Ismerem már minden gondolatod, érzésedet. Számontartom aranyaidat, akárcsak zsákodban a smirglileveleket. Tudom szolgálóid nevét. Ne mondd, hogy nem tudsz segíteni. Most még csak kérlek...

A csáp megmerevedett, és ahogy vájkálni kezdett a kalandozó elméjében, Sir Foppish fájdalmasan felnyögött.

- ...de ha szükséges, megvan az erőm, hogy parancsoljak is!

Újabb artikulátlan üvöltést visszhangoztak a hegyek.

- Mi, mit akarsz? - vinnyogta Sir Foppish.

- MOST csak a vaspajzsot. De lesz még más is, ne félj. Warpingban várlak, újhold napján.

- Igenis, fiatalúr - suttogta a meggyötört kalandozó, és a hátára hengeredett.

- És ne feledd, most már a hatalmamban vagy - a csáp lassan visszahúzódott, búcsúzóul még egyszer végigszántva karmaival az elme tekervényeit.

- Uram, valami... ? - Nyiszlett rohant oda gazdájához az utolsó sikolyra.

- Takarodj vissza a munkához! - hörögte Sir Foppish vértől mocskos képpel.

Nem szabad megtudniuk. Senkinek. Sir Phiz Foppish nem alázkodhat meg senki fia előtt. Még a sajátja előtt sem. Micsoda szégyen lenne, ha megtudnák, hogy a neves kalandozó nem más mint egy... szolga. Mert akkor... "Ne legyen becsületed a társaid előtt!" Nem, az nem lehet...

Írta: Fortamin (#2977)
A novella az Alanori Krónika 5. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 22 szavazat alapján 7.2)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Igazgyöngy (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 11:04:31
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.