Csak bennünk bízhatsz (Káosz Galaktika novella)

A kikötő kavargásából egy csillogó mentőgömb ereszkedett szinte nesztelenül a Stalingrad mellé. A Ratvag holdon óriási zűrzavar uralkodott a küszöbön álló zarg invázió híre miatt. Jeges szél fújt, a szakadó hótól alig lehetett látni valamit. A turbinák zúgása még el sem halt, amikor kivágódott a díszes ajtó, és egy a baleseti orvosok fűtött egyenruháját viselő, ápolt külsejű férfi lépett Van Dark elé.

– Á, kedves kapitány, milyen szép új hajója van...

– Mi van a pilótámmal? – vágott a szavába a navahói száműzött. Szeme sarkából látta, hogy Dolores a kibiztosított lézerrel meglapul a zsilipajtó mellett.

– Á, semmi gond vele, kedves kapitány. Életben fog maradni. Legalábbis jó esélye van rá. Valóban gyönyörű ez a hajó. – Az orvos elsimította a homlokába hulló hosszú, hidrogénszőke hajtincset, és egy lassú pillantással végignézett a Scorpion Thunderen. – Vadonatújnak látszik. Biztos aggódik érte, igaz? Micsoda kár lenne, ha valami baleset érné, most, hogy sikerült megvenni.

– Vitesse a fedélzetre a pilótámat!

– Persze, kedves kapitány, azonnal. Csak előbb legyen szíves aláírni ezt a csekket. Tudja a honorárium. Természetesen tudok számlát adni. Persze, ha soknak találja, ajánlhatok egy kedvezőbb megoldást is.

Van Dark egy gyors mozdulattal elvette a villódzó fémlapot. Letörölte róla a havat, és átfutotta az érthetetlen orvosi kódok hosszú sorát, azután pillantása megállapodott a lap alján szereplő összegnél. Egy arcvonása sem rezdült, de szeme elkerekedett a csodálkozástól.

– Hol van Jason? Látni akarom!

– Ahogy kívánja. De készüljön fel arra, hogy nem lesz valami szép látvány.

Az orvos megnyomott egy gombot a karjára szerelt irodapanelen.

A navahói arra számított, hogy egy antiG hordágy lebeg elő, de ehelyett négy hatalmas termetű, brutális arcú emberférfi jelent meg egy ormótlan sztázis-ládát cipelve. A férfiak oldalán kábítóbotok és elektromos korbácsok lógtak. Egyikőjük egy jókora, fűrészes pengéjű, görbe kést viselt a mellére szíjazva.

– Csúnyán elbántak az emberével, annyi szent. De hát miért kellett idegen létére a sikátorokban mászkálnia?

Van Dark összeszorította a fogát, és a ládához lépett. Jasonnak alig maradt ép csontja, de az orvosi ellátás minőségére nem lehetett panasz. Igaz, ezért az összegért akár hússzor is klónoztathatta volna.

– Látja kedves kapitány, mi mindent megtettünk ezért a csökönyös szamárért. Most mondja meg őszintén, érdemes volt? Senki sem tehet szemrehányást önnek, ha úgy dönt, hogy itt hagyja. A mája meg a veséje még értékesíthető. Ez a roncs úgysem vezethet egy ilyen meseszép csillaghajót. Szerencsére tudunk önnek egy rendkívül jó pilótát ajánlani.

A doktor a késes alak felé intett.

– Brocco legalább olyan jól repül, mint az egykori pilótája, és csak egy kicsivel kerül többe. Tudja, a szakszervezeti tagdíj. Viszont a szakszervezet garantálni tudja, hogy önöket sehol se érje ilyen sajnálatos baleset.

Dolores nem bírta tovább. Fegyverét az idegenekre szegezve előugrott rejtekhelyéről:

– Mocskos disznók! – üvöltötte. – Ti voltatok azok. Megismerem a pofátokat. Ti csaltátok csapdába!

– Nana kis hölgy, lassan a testtel!

Az orvos intésére az emberei a földre ejtették a ládát, és fegyvereik után nyúltak. Brocco kezében már ott villogott a fűrészkés.

Öten kettő ellen.

Egészségtelen arány.

Van Dark villámgyorsan hátraugrott. A bal szemét fedő szerkezet lencséje halványan felragyogott. Egy tűhegynyi tűzvörös pont futott végig a doktoron. A Scorpion Thunder zsilipje fölött félresiklott a panel egy kis darabja, és egy ódivatú nehézgéppuskát tartó kar csúszott elő. A fegyver csöve oda mutatott, ahová a kapitány nézett. Vagyis az orvos szemére.

– Vissza a gömbbe! – parancsolta halkan az űrjáró.

– Csináljátok, amit mond! – sikította a holtsápadt ratvagi. – Ne lőjön, kapitány! Csak vicceltem. Nem kell fizetnie! Beszéljük meg a dolgot!

A pribékek morgolódva visszavonultak. Dolores a gömbhöz ugrott, bevágott egy gázgránátot, és becsapta az ajtaját.

– Küldd el a mentőt! – mondta Van Dark.– De ne próbálj meg újra viccelni.

– Nem, dehogyis!– felelte remegő szájjal a bennszülött. – Csak ne lőjön, kérem ne lőjön!

– Miért, talán félsz a klónozástól? – kérdezte gúnyosan Dolores.

A mentőgömb eltűnt a fergetegben. Van Dark az orvosra nézett.

– A csekk rendben van. Nem hagyok adósságot magam után. Te viszont elkísérsz minket a rendszer határáig. Csak, hogy a barátaidnak se jusson eszébe tréfálkozni.

– Ezt nem teheti velem! Ez emberrablás!

– Ne izgulj. Ha túléli a srác, akkor lehet, hogy nem doblak ki az űrbe.

– Viszont elad az Ahaggaroknak rabszolgának – tette hozzá villámló tekintettel a navigátorlány. – Akik azzal kezdik, hogy kiherélnek!

Öten voltak a teremben.

Öt feddhetetlen, közismert személyiség, akiknek egyenes jelleméhez és becsületességéhez nem férhetett kétség. Azután belépett a vendéglátójuk.

– Kedves uraim, hihetetlen öröm és megtiszteltetés számomra, hogy elfogadták a meghívásomat. A nevem Gordio Damokle. Magam is navigátor voltam hosszú évtizedeken át, úgyhogy tudom, mi miatt fáj az önök feje. Azt hiszem, mai megbeszélésünk után egy új korszak veheti kezdetét itt, a Peremvidéken.

A vendégek – két ember, a reszkető fejű Orson és a saipang Huilung, Iksziszi, a renegát inszektoid, Vén Villám, a szkafanderes nemeshal és Telion Nobilis, a karnoplantusz – csendben bólogattak. Hírből már ismerték egymást. Valmennyien a navigátori szakma elitjéhez tartoztak. Azok közé a szerencsések közé, akik megőrizték elméjük épségét. Még a legjobbak szűk klubjából is toronymagasan kiemelkedtek. Nevüket mindenki ismerte a Peremvidék csillagrendszereiben. A meghívóból azután kiderült, hogy hírnevük már a távoli Birodalom csillagai közé is eljutott.

– Kérem, fáradjunk át a tanácsterembe – invitálta őket Damokle. – Érezzék otthon magukat.

Letelepedtek a fényűzően megterített, óriási márványasztal mellé, a cápa pedig szemmel látható élvezettel úszott egy kört az áttetsző padló alatti kristálymedencében.

– Micsoda luxus – dörmögte elismerően, majd agyának egyetlen telekinetikus impulzusával kiemelt néhány ínycsiklandó polipot a medence mellé helyezett ezüsttálból.

– Miből telik erre?– morfondírozott a gyanakvó természetű Huilung.

– Kedves barátaim, megnyugtathatom önöket, amit itt látnak, az nem felesleges hivalkodás, vagy értelmetlen fényűzés – sietett megnyugtatni Damokle. – A Birodalomban ez a teljesen megszokott, mondhatni hétköznapi színvonal. Ha rajtunk áll, akkor nemsokára a Peremvidéken is ilyen jólétben élhetnek az űrjárók.

– De akkor is – nyugtalankodott tovább a hancsi navigátor. – Nálunk még rossz vért szül az ilyen pompa. Sok az irigyünk.

– Már nem kell sokat várnunk, és minden navigátor megkapja azt, ami jár neki! A Birodalomban remekül bevált a szakszervezet intézménye, itt is mindenki hasznára lesz majd.

– Azért én elég sok rosszat hallottam a Pilóta Szakszervezetről – szólt közbe Iksziszi. – Az is a belső szektorokból jött, és egyre terjed. Úgy viselkednek, mint egy bűnszövetkezet. Ha egy pilóta nem lép be, és nem fizet százalékot nekik, akkor egyszerűen elteszik láb alól.

– Ugyan kérem, ugyan. Mi mindannyian felnőtt, értelmes lények vagyunk. Nem kell elhinni minden rémhírt. Akadhatnak persze balfogások, félreértések, de higgyék el, a rendszer alapjában véve jól működik. De mi most nem a pilótákról akarunk beszélni, hanem a csillaghajók legénységének legfontosabb tagjairól, az indokolatlanul háttérbe szorított, alulfizetett, jogfosztott navigátorokról.

Egy nagy pohár tiszta szeszpárlatot töltött magának, és egy hajtásra megitta.

– Miért van az, kérdem én, hogy az elmegyógyintézetek tele vannak navigátorokkal? Miért kell nekünk idegösszeroppanásig hallgatni a hiperűr tébolyító suttogását? Senki mást nem visel meg annyira a hiperugrás, mint minket.

A meghívottak egyetértően bólogattak. Tapasztalatból tudták, hogy miről beszél vendéglátójuk. A legénység többi tagja álomként éli át az antianyagot a valós univerzumtól távol tartó hipertér átszelését.

A navigátor számára minden ugrás rémálom.

– Egyszerűen disznóság, amit a kapitányok megengednek maguknak velünk szemben! – kiáltott fel Orson. – Mi megőrülünk, ők meg meggazdagodnak.

– De ez már nem lesz így sokáig– biztosította a birodalmi. – Mindannyian áttanulmányozhatták az alapító okirat tervezetét. Roppantul érdekelne a véleményük. Mert ha önök aláírják, akkor valósággal tódulni fognak hozzánk a navigátorok.

A Jó Talajon, egy kilencven mérföld hosszú karnoplantusz ültetvényhajón kaptak menedéket. A hatalmas jármű dölyfös tulajdonosának valószínűleg fogalma sem volt a potyautasokról, viszont Van Darknak csak pár szót kellett váltani a növénylények kapitányával.

– A pilóta szakszervezet elkapta a pilótámat – mesélte. – Kómában fekszik egy hűtőládában. Itt nem vihetem orvoshoz. Valahogy ki kell jutnom a rendszerből.

– Egy szót se többet – felelte a terebélyes, ezüstös lombfürtű karnoplantusz. – Ne törődj a formaságokkal! Tekintsd magad a vendégemnek. Dokkoljatok be az egyik panelemre. Majd úgy csinálunk, mintha ti lennétek az új reaktorom. Eddig még nem volt dolgom ezekkel az aljas férgekkel, de már hallottam róluk. Lassúak vagyunk ugyan, de úgy kiviszlek a mélyűrbe, hogy ezek a szemetek elszáradnak, mire rájönnek, hogy merre jársz. Legalább, mi szabad kapitányok tartsunk össze!

– Elnézést, kapitány úr – szólt közbe Dolores, és egy gyűlölködő pillantást vetett az életfenntartó ládához láncolt ratvagira. – Viteldíjként fel tudnánk ajánlani valakit. Úgy tudom, az ültetvényhajókon mindig hiány van trágyahordókból.

– Kiváló, uraim, kiváló! – dörzsölte össze kezeit Gordio Damokle. – Ez az alapító okirat egyszerűen tökéletes. Már csak alá kell írniuk. A többi bürokratikus formaságot, majd mi elintézzük.

– Gondolja, hogy ezzel tényleg tettünk valamit a peremvidéki navigátorok érdekében? – kérdezte Telion.

– Erre mérget vehet, kedves barátom! ”riási erkölcsi erőt jelent, hogy éppen önök öten alapították meg a Peremvidéki Szabad Navigátorok Érdekvédelmi Szakszervezetét. Az önök neve a garancia arra, hogy ez egy erős, hatékony és abszolút korrekt szervezet lesz.

Aranyszínű zakója mellzsebéből előhúzott egy méregdrága contahuri szivart, és rágyújtott.

– Mától kezdve valóságos aranykor kezdődik a navigátorok számára. A fizetésük gyakorlatilag a hússzorosára nő. A tapasztalati besorolás minden pontjáért heti száz GAL£ . Ez egy meseszép összeg. Jaj annak a kapzsi kapitánynak, aki nem fizet. A szakszervezet összeroppantja. És ez még nem minden. Három hiperugrás után kötelező klónozás, tíz hiperugrás után pedig egy hónap egészségügyi szabadság, természetesen teljes fizetéssel.

Elégedetten kifújta a füstöt.

– Többé nem lesznek idegbeteg navigátorok!

– Barátaim, kedves barátaim, nagyon jól tettétek, hogy minket választottatok. Mert mi vagyunk a Peremvidék legizgalmasabb, legszókimondóbb és legrámenősebb rádióadója! Bizonyám, erre az én szavam a garancia. Buffó vagyok, mindannyiótok Buffója. Ez pedig...na mi? Na micsoda? Igen, igen a sistergő Fekete Örvény kalózrádió! Ennyi hihetetlenül színvonalas zene és szórakozás után nézzünk szét a hírek világában. Hát azt hallottad-e édes kapitányom, hogy micsoda nagy baleset történt nemrég a csúnya-csúnya Ratvag holdon? Hol a fenébe lehet az a Ratvag? Ti talán tudjátok? Az Exclusive Arms and Technics cég egy járőrhajója jelentette, hogy egy zarg Metal Giant tűnt fel a környéken. A szörnyeteg mindeddig csak egyszer csapott le, de ez micsoda végzetes csapás volt, barátaim! A Ratvagról éppen Kusabble – micsoda hülye név – felé tartó Galleon Goldon ugyanis nem kisebb személyiségek utaztak, mint a nemrég létrejött Peremvidéki Szabad Navigátorok Érdekvédelmi Szakszervezetének öt alapító tagja. Csupa ismert, nagy név. A szerencsétlenségnek nem volt túlélője. A szakszervezet persze a saját halottjainak tekinti a veteránokat...

– Ennyi elég ebből. Kapcsolja ki.

Gordio Damokle dühösen az asztalra csapott.

– Ez a rohadt rádió még beleköp a levesünkbe. Szóljon a Szolgálatnak, hogy némítsák el, vagy vegyék meg. Legjobb lesz, ha ezt is felrobbantják.

– Azt hiszem, nem kel félnünk, méltóságos uram. Kegyeskedjen megnézni az elmúlt heti statisztikákat.

– Hol tartunk?

– Azt hiszem, elégedettek lehetünk az erdményekkel. Alig egy hét leforgása alatt tizenhétezer navigátor lépett be hozzánk. Az nekünk annyi, mint egymillió hétszázezer hetente. A pilótás kollégák elsápadhatnak az irigységtől, pedig ők sokkal korábban kezdték, mint mi.

– Ellenállás?

– Alig néhány száz rakoncátlankodót kellett csak likvidálni. A nagyszájú kapitányok pedig törhetik a fejüket azon, hogy miért olyan sok a baleset mostanában klónozás közben.

– Kiváló. Csak így tovább. Hi, hi, hi, hi, hi.

– Elnézést uram, nem értem egészen tisztán.

– Nincs semmi baj. Hi, hi, hi, hi, hi. Azt hiszem, most pihennem kell egy kicsit. Hi, hi, hi, hi, hi.

A Stalingrad átsiklott a vöröses sziklák között, és egy elegáns kanyar után belebegett a föld alatti űrkikötő hatalmas kapuján. A rozsdás acéllapok hangosan zörögve ereszkedni kezdtek, és kizárták a kint tomboló hóvihart.

– Úgy látszik, most mindenütt tél van – morogta a pilóta.

– Kiváló munkát végeztél, Jason – lépett mellé Van Dark. – Azt hiszem, teljesen kiheverted a dolgot.

– A sebek begyógyultak – felelte halkan a mefisztói. – De mi van, ha már itt vannak, és várnak rám?

– Bízd rám az ügyet – mondta Van Dark. – A kapitányok nem fogják engedni, hogy kicsinálják a legjobb pilótákat.

– A legjobbakat? – nézett rá felvont szemöldökkel Jason.

A navahói arcán halvány mosoly jelent meg.

– Azt hiszem, elfelejtettem szólni, hogy a... baleseted óta felemeltem a fizetésedet.

– Hát, ez hihetetlen! – a mefisztói tényleg döbbentnek látszott.

– Mielőtt hálálkodni kezdenél – folytatta gyorsan a kapitány – azt is el kell mondanom, hogy a gyógyításod költségeit természetesen már le is vontam a béredből.

Dolores nem bírta tovább. Jason fancsali ábrázatát látva kirobbant belőle a kacagás.

– Kedves barátom – mondta nevetve –, lehet, hogy mégiscsak jobban jártál volna, ha belépsz a szabad szakszervezetbe.

– Te csak ne szövegelj nekem, buta navigátor! Inkább örülj annak, hogy nektek nincs szakszervezetetek. Szerintem ti a kutyának sem kelletek. Egyébként is jobban teszed, ha most elbújsz a raktárban. Megjöttek az Ahaggarok a rabszolgáért.

Ezt hallva a padlón fekvő, gúzsba kötött alak hangosan vinnyogni kezdett.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az érem másik oldala (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 12:24:32

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma