Fekete zsákos történet (Shadowrun novella)

Az ajtóra "Erőforrás ügyvitel" volt írva, amely szépítő jelleggel, a sokkal helytállóbb "kémhálózat" kifejezés elfedésére szolgált. A plasztikázatlan kifejezés értelemszerűen felkeltette volna a nem-várt figyelmet a részleg büdzséjére és annak kezeseire.

Az iroda maga apró volt - három szobájával, számítógép termináljaival, négy szekrényével és az ezekkel szomszédos tárgyalóval együtt kisebb volt, mint egy normális részleg. Egyedül a tárgyalóból érződött emberi jelenlét.

- Azt mondom, függesszük fel. Gondolnia kellett volna a következményekre, mielőtt hagyta volna magát felvenni trideóra. Ha az a nőcske csak fele annyi idős volt, mint ő, akkor én vagyok Tairngire hercege. Nem hinném, hogy Őméltóságának szüksége lenne egy olyanra, aki alkalmatlan a tengerentúli munkára. Függesszük fel!

- Tudja ön is, hogy ez nem ennyire egyszerű. Diplomata attaséként rendelkezik előjogokkal - úgy, mint a diplomáciai védettség - a jelenlevő politikai helyzet miatt azonban nem engedhetjük meg, hogy napvilágra kerüljön a felvétel. Emellett nem hozhatnak minket kapcsolatba a művelettel, ha valami félresikerül - nem rendelkezünk ugyanis elegendő erőforrással egy helyi tisztogató akcióhoz.

Egy harmadik hang szólt közbe. - Ne feledjük a tényt, hogy a részleg rendszeres, évi büdzsé felülvizsgálata jövő hónapban kerül a Lordok Háza elé. Ha a diszkeket megfelelő időben nyújtanánk be, Lord Hawkins igen hálás lenne...

- Köszönöm. - A tárgyalást a szobában levő egyetlen nő hangja szakította meg. A hang halk volt, de parancsoló. - Azt hiszem Iannak van igaza. Emberi erőre van szükségünk, diszkrécióra és elfogadható mentségekre. Neville fiúja megfelelőnek tűnik. Uraim, aktiváljuk Winterhawkot.

A komm egység hangos csipogással jelezte a bejövő hívást. Alastair Stone letette a kezében tartott formulát, amelyen már hosszú napok óta dolgozott, és a megfelelő gombok lenyomásával fogadta a hívást.

- Alastair? - A hang ismerős volt, de egyelőre nem tudta hová kapcsolni.

- Igen, hallgatom. - A vékony fiatalember elfordult egy kicsit beszéd közben és a kijelző beállításaival küszködött, de a kijelző sötét maradt. Mélykék szemei fénylettek vissza a képernyőre vetett tükörképéről - még mindig problémái akadtak kiberszeme használatával.

- Itt Ian - búgta az egység.

Alastair felismerte a hangot, és egyből eszébe ötlött, hogy annak gazdájától csak hanghívásra számíthat, képre semmiképp.

- Valóban? - kérdezte óvatosan.

- Igen, May néni mutatott be minket egymásnak. Emlékszik?

Alastair szívverése felgyorsult, és egy mély lélegzetvétellel válaszolt: - Igen, Gloucesterből. Emlékszem magára.

A helyes visszajelzést nyugtázva Ian folytatta: - Találkozhatnánk este hatkor?

Alastair rosszallása egyre nőtt, ahogy a férfi egyre jobban átállt "erőforrás kezelő" stílusra. - Kicsit korai... - kezdte, de Ian beléfojtotta a szót.

- Megértem, de az ügy fontos. Természetesen ott majd magyarázatot adok a rohamtempóra...

- Hol ott?

- Ott találkozzunk, ahol Rodney bácsi először bemutatott egymásnak. - Alastair beleegyezett, majd megszakította a vonalat. Büszkeségtől, várakozástól és félelemtől felkavart érzelmekkel pihent le, helyén hagyva formuláját.

- A dolog természetesen hatalmas diszkréciót követel meg. A keresett információ egy trideó lemez egy nagyon privát diplomáciai... tárgyalásról. - Alastair bólintott. A többször is feltérképezett és kipróbált bár, magas szintű fehérzaj generálói és zavarói ellenére sem adott ki a megbízó semmilyen részletesebb információt. Alastair jelzésére Ian folytatta: - Csak egyetlen lemezről van szó, amelyet múlt vasárnap vettek fel. A forrásunk ennyiről számolt be, mi sem tudunk sokkal többet, biztosra kell vennünk azonban, hogy a lemez tartalma nem lát napvilágot. A részleg majd kezelésbe veszi a lemezt, amint eljuttatja hozzánk. Holnap délre kell Marrakeshbe érkeznie. Meg fogjuk próbálni szabotálni a riasztók áramellátását, a fizikai akadályokkal - őrökkel, járőr robotokkal és hasonlókkal - azonban magának kell számolni. Ez egy egyszemélyes fekete zsákos küldetés lesz - három különböző feladatot kell még elvégeznünk adott időben, ezért az erőforrásaink igen szűkre szabottak lesznek. Mivel ön igen képzettnek bizonyul, ezért nem hinném, hogy bármilyen leküzdhetetlen akadályba ütközne feladata végrehajtásakor. Másnap térjen vissza Londonba: szeretnénk, ha hétvége előtt hazaérne.

Alastair úgy figyelt, mintha csak egyetemi rektorát hallgatta volna, de agya már készült az előre várható problémákra. Eltette az Iantól kapott csomagot és megvizsgálta az épület külsejéről készült fényképeket. Mosolygott.

Alastair egy közeli utcát alkotó völgyből figyelte az épületet. Érkezése óta már kétszer megvizsgálta a jellegtelen gránitépületet, egy taxi hátsó üléséről. Idegenszerűségéről ordító széles karimájú kalapja alatt rejtett trideó kamerájával készített képeket. A monoszálas akadályokkal ellátott kerítés és a kapunál posztoló őrök mellett nem vett észre semmilyen bonyolultabb biztonsági berendezést. Az éjszakai küldetéshez felvette fekete, hosszú bőrkabátját, amely már legalább féléve várja, hogy valamilyen hasonló alkalomból felöltsék. Kabátja alatt viselt laza szürke gyapjúpulóvere és alaposan vasalt fekete nadrágja arról árulkodtak, hogy bár még nem hódolt be teljesen, mégsem hagyja hidegen a divat.

"A riasztórendszer áramellátása 23:08 és 23:09 között lesz megszakítva. Ezt a rést kell kihasználnod." Alastair karórája egy apró figyelmeztető vibrálással jelezte, hogy hamarosan eljön az idő. Fejében a valaha sláger "Stairway to Heaven" szólt, mikor elérte a szemközti ház tetőmagasságát. Bár a szám az egyik kedvence volt, gyorsan kitisztította elméjét, és tovább folytatta a koncentrációt. Egy pillanatra majdnem megszakadt koncentrációja, amikor a megfelelő magasságot elérve lepillantott az utca forgatagára, de szerencséjére erős lélekjelenléte megóvta a haláltól.

Az első ablak be volt zárva, csak úgy, mint a második és a harmadik. A negyedik ablakot csak behajtották, nem zárták be. Az órájára pillantott: alig egy perc múlva szabotálják a riasztókat. Lehet, hogy a felső ablakokat be sem kötötték a biztonsági rendszerekbe: öreg épület volt, és az Ébredés előtti biztonsági rendszerek még nem tekintették kockázati tényezőnek a levitációt. Másrészről semmi baja nem esik, ha vár egy kicsit...

Zümmögő hangot hallott, mielőtt még meglátta volna forrását. Kiberoptikájának perifériális látásával egy gyorsan haladó árnyat érzékelt, ám mielőtt megvizsgálhatta volna az árny kimozgott látóteréből. A dolog hangja nem hasonlított egy robotéra, de Alastair nem volt rigó, és nem hibázhatott. A fiatal mágus száját halk parancsszavak hagyták el, és miközben arkán kézmozdulatokkal sűrítette az asztrális energiát egy pillanatig megingott levitációja. Tudta, hogy komolyabban kellett volna vennie másodikban az "összpontosítás szegmentáció gyakorlatokat". Ebben a pillanatban azonban nem ért rá ilyesmivel foglalkozni, felhasználható varázslatainak formulái felé terelte gondolatait (a legtöbbet azonban karizma fejlesztő trükkjén - a pofon mágnesen - dolgozott, amely csodákat tett a hidegvérével megfelelő szociális helyzetekben). Sajnos a megfelelő szintű higgadtság most nem segíthet semmit.

Egy gondolati paranccsal megpördült, és hátát az ablaknak nyomta. Lábai kitámasztást keresve simultak a keskeny ablakpárkányra. Fél lába még így is kilógott a peremről, és kapaszkodókat sem látott, de ez volt a lehető legstabilabb megoldás. Egyik kezével a koros ablakkeretet markolta, másikkal pedig a manát összpontosította. Pattogó kék energiaglória jelent meg szabadon hagyott kézfeje körül, ahogy a bongó hang forrását kereste.

A hang egyre erősebben közelített balról, Alastair pedig szabadon engedte a pusztító energiát irányába. A kék glória egy megközelítőleg tíz yardnyira szálló bogarat ölelt körbe, és ölt meg. A mana áthatolt a páncélozott testen, elhamvasztotta a hártyás szárnyakat, és szénné égette magát a bogarat. A bogár elszenesedett maradványa halkan koppant a földön.

"A francba, ez állati nagy volt!" - gondolta Alastair, miközben igyekezett megtartani magát a hatalmas mennyiségű elhasznált energia ellenére. Agyának a bogár méretének figyelmet sem szentelő része nyugtázta, hogy életveszélyes az ablakpárkány, és ugyanez az agyfélteke döntött a cselekvés mellett mielőtt Alastair is csatlakozik a bogárhoz. Alastair teljes tudatát a levitáció varázslat irányítására fordította. Abbahagyta a bámulást, és egy mély lélegzettel továbblebegett a következő ablak felé.

A következő zümmögő hangra Alastair ösztönösen összehúzta magát, de csak karórája figyelmeztette arra, hogy az áramellátás megszűnt. Nagyot nyelt, lepillantott ismét a mozdulatlan bogárra, és elszámolt tizenötig mielőtt övéből elővett volna egy apró szerszámot. A szerszámot óvatosan az ablak zárnyelvénél tolta be a keretbe, és egy apró, de annál határozottabb mozdulat után az ablak kitárult. Semmi riasztás, semmi felvillanó fény. Belépett az ablakon és becsukta maga után.

Ahogy a lábai talajt értek, zsebéből egy minifáklyát húzott elő. A fáklya szórt sárga fénnyel világította meg a szobát. Kiberszeme rendelkezett fényerősítéssel, azonban ahogy a neve is mutatta, a rendszernek szüksége volt némi fényre, hogy tökéletes képet tudjon alkotni, és Alastair jelen pillanatban nem engedhette meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a részleteket. Ennek ellenére azonban nem bízott meg teljesen a biotechnológiában: a mágia, véleménye szerint, sokkal elegánsabb, flexibilisebb és legalább annyira megbízható (vagy esetenként megbízhatatlan). Másrészről Ian erőltette rá az implantokat még kiképzése elején, és be kellett ismernie, hogy igaza volt: új szemei és reflexnövelése már többször kisegítették munkájában.

Óvatosan, az ablaktól eltartott fáklyával járta körbe a szobát. Nincsenek látható kamerák, mozgásérzékelők vagy elektronikus szemek (a sajátján kívül természetesen). Pár percig a szobában lapult megvárva, hátha valamilyen láthatatlan riasztás történt, ám mivel semmi erre utaló hangot nem hallott, lazított egy kicsit, keresett egy kényelmes széket és megkezdte a létesítmény asztrális felderítését.

Lassan leereszkedett egy szintet a padlón át. Semmi sem mozgott. Az élet apró szikrája sem látszódott az asztrálban, és megerősített tárolóknak sem volt nyoma. Gyorsan körbejárta az irodákat, de egyetlenben sem találta a titkosított lemez tárolásának nyomait. Folytatta keresését időközönként a testére pillantva, de a harmadik bevizsgált szinten sem járt sikerrel. Asztrális formája egy sóhajtással egyenértékű kivetülést tett, majd megnézte az utolsó ismeretlen szintet is.

A legalsó szint egy védtelen óvóhely volt (vagy inkább egy páncélozott szoba), amely méretével egyből lenyűgözte Alastairt. Ez idáig semmi sem utalt a mágia jelenlétére, de mágia elleni védelemre sem. Ha nem lett volna biztos a dolgában, és nem lettek volna képei a házról, akkor felmerülhetett volna benne az ötlet, hogy rossz épületben van. Az őröket és a bejáratnál elhelyezett kamerákat leszámítva akár egy majdnem teljesen alkalmatlan amatőr is betörhetett volna ide. Alastair mágikus képességei miatt egyáltalán nem számított amatőrnek. Óvatosan benézett a szobába, majd kirántotta a fejét. Semmi gyanúsat nem látott.

Óvatosan, fejjel lefelé belógott a szobába és várt. Semmilyen reakciót sem érzékelt. Óvatosan belebegett az óvóhelyre és körülnézett minden irányba. Teljesen halott volt a hely. Visszalépett a bejárati ajtón át.

- Üdvözlet. - Alastair riadtan ugrott hátra a hang irányából. Egy szellemmel nézett szembe. - Még nem láttalak itt.

Alastair asztrális szája nem száradhatott ki, mégis valami hasonló hatást érzett. Látott már különböző alakokban megidézett szellemeket, de még egyetlen hasonlóan antropomorfikus szellemet sem látott: a szellem porszínű bőre, haja és mellszőrzete félelmetesen emberszerűen hatott. Alsó végtagjai nem látszottak, helyüket egy apró forgószél helyettesítette, amely a legendák dzsinnjeinek sajátossága volt. A régi legendák dzsinnjeinek legalábbis, korrigálta magát Alastair. Egy hirtelen ötlettől kezdve a sárgaréz lámpást kezdte el szemeivel keresni, de nem látott semmi hasonlót. Egy pillanatra elszégyellte magát. A szellemet nem igazán érdekelte Alastair jelenléte, ezért Alastair a blöff mellett döntött.

- Ő, igen, valóban. Csak erre jártam ellenőrizni, hogy minden rendben zajlik-e. Szóval, hogy vagy? - Ha asztrális formája képes lett volna rá, Alastair most nagyon seggbe rúgta volna magát. Nem mintha a hét láb magas dzsinnekkel történő beszélgetések lettek volna az erősségei, de jobbat is kitalálhatott volna egy ilyen bugyuta kérdésnél.

- Rab vagyok ebben a fémdobozban, egy olyan ember uralma alatt, aki nem képes annyira szabadon közlekedni, mint mi, ráadásul parancsolni sem képes nekem. Hosszú ideje te vagy az első dolog, ami felkeltette az érdeklődésemet. Nemsokára lejár a szolgálatom és visszatérhetek az uralmamra, bár már nem egyszer meghosszabbították rabságomat, legutóbb pár napja, ezért egy kissé... neheztelek.

- Hmm. Sajnálom. Szóval hogyan hívhatlak és mik a szolgálatod pontos irányelvei? - kérdezte Alastair gyorsan. Beszéltetnie kell, amíg kigondol valamit gondolta, de félt attól, hogy a beszélgetés túlságosan is elhúzódhat.

- Hívhatsz Kolobnak. Ezen a szegényes helyen kell élnem, nem távozhatok, és nem zavarhatom meg a benne található dolgokat. Gondolkodás nélkül el kell pusztítanom azokat, akik a megfelelő, balkézen hordott jelzés nélkül hatolnak be a szobába. Ez az utolsó nem túl megerőltető. - A szellem elemzően Alastairhez fordult. - És hogy hívnak téged, és mit keresel itt?

Alastair hirtelen vágyat érzett arra, hogy elárulja küldetése apró részleteit a dzsinnek, de ellenállt a vágynak. Nagyot lélegezve beszélni kezdett: - Ó, csak erre jártam és gondoltam megnézem az épület olyan részeit, amelyet meg lehet. - Majd gyorsan hozzátette: - Winterhawknak hívnak. - A nyomás enyhült a szellem felöl, hiszen lényegében az igazat mondta. Néha az információ megosztásos csere sokkal célszerűbb a harcnál, de nem szabad elbízni magunkat - emlékeztette magát. Továbbra is tartott a szellemtől.

- Mi ilyen fontos? Miért tartanak itt valakit, akinek ekkora hatalma van? - kérdezte hízelegve Alastair.

A szellem szinte rokonszenves pillantással reagált a bókra. - Apró csecsebecsék - papírok, amelyre emberek képe van festve, mégis kisebb, mint egy érme. Még egy érme is vastagabb ennél. És keményebb is.

- Mi másnak írna le egy anakromista szellem egy trideó lemezt, ha megkérnék? Mihez hasonlítaná? Helyben vagyunk! - gondolta Alastair. - Hol tárolják ezeket az érméket?

- Ez egy veszélyes kérdés, vándor! Az a feladatom, hogy megállítsam az olyanokat, akiket túlságosan is érdekel a kincs.

- Tényleg? - kérdezte Alastair, mímelt meglepődéssel. - Kötelességtudat ilyen szabadon értelmezhető szabályokhoz? Kezdek kiábrándulni, Kolob!

A szellem összeráncolta homlokát. - Halljuk. - Hangjának hordozása kegyetlen megtorlást ígért bármilyen bántalmazási kísérletért.

- Egyszerűen csak meg vagyok lepődve. Azt hittem, hogy ha a mágus elég erős ahhoz, hogy megidézzen téged, akkor elég erős lesz ahhoz is, hogy tisztán értelmezhető parancsokat adjon.

- Lehet, hogy elég erős lenne hozzá. Nem tudhatom, mert ő nem igényli szolgálatomat. Elcserélt, mint egy egyszerű rabszolgát, és egy lakájának uralma alá hajtott. Engem, kinek hatalma Khorassan prófétája mögött állt!

Világos, hogy Kolob túl sokat volt a palackjába zárva - gondolta Alastair. Természetesen ezt inkább magában tartotta, és csendesen bólintott. - Szóval, a jelenlegi mestered - az a személy aki utasításokkal lát el - nem is mágus?

- Nem. - Kolob hangján enyhe sértődöttség érződött.

- Nem érzel hasonlóságot sorsod és a legendás dzsinn sorsa között, aki a Salamon pecsétjével lezárt lámpában kényszerül engedelmeskedni mindenféle idegeneknek?

A szellem kimutatta fogai fehérjét miközben beszélt: - Érzék némi hasonlóságot.

Alastair mosolygott. - Gondoltam. Ki akarod egyenlíteni a számlát?

Miután percekkel később Alastair visszatért a testébe, ismét el kellett töltenie némi időt azzal, hogy alkalmazkodjon fizikai formájába. Alastair enyhe kellemetlenséget érzet ekkor a kiberverei miatt, de az érzést lassan kezdte megszokni. Megnézte óráját: elegendő ideje van, de nem túl sok.

Kiteregette rituális anyagait a földre, és egy apró hermetikus kört rajzolt a padlóra. Bár az iroda ajtaja zárva volt, mégis biztosította egy székkel.

Kicsivel több, mint egy óra múlva asztrális lénye ismét megjelent az óvóhelyen. Kolob felvonta szemöldökét. - Nos?

Alastair megpróbálta nem kimutatni önelégültségét, amikor Azazelt szólította magához.

Egy rikító vörös, szarvakkal és tüskés farokkal rendelkező szellem jelent meg a hívásra. Alig volt nagyobb két centiméternél, de eléggé meggyőző hatású volt. - Jobb dolgom is van ennél! - közölte megjelenése után sipító hangján.

- Mint mindannyiunknak. - morogta Kolob, mire a kis teremtmény egy hangos sikítással eltűnt Alastair zsebében.

- Azazel! Egyszerű feladatom van a számodra. Ki akarok válogatni pár lemezt, és te segíteni fogsz ebben. - Azazel ismét sikított egyet, Alastair pedig nyugtázta. - Oké. Kolob, mely lemezeket helyezték itt el vasárnap óta?

A szellem elhúzta a száját. - A dobozomban nincs naptár. Az időt csak akkor érzékelem, ha mesterem uralmát gyakorolja felettem.

- Mit helyeztek el a szobába, mióta megújították szolgálatodat?

A nagy szellem fintorgott egyet. - Értem. Ezt a dobozt és azt a halmot. Ezt a hat dobozt már kinyitották de csak hitvány holmi volt benne.

- Kezdünk belejönni. Azazel! Kinyitnád azt a dobozt és kivennél belőle minden kör alakú, fényes dolgot?

A parányi szellem egyik szemét Kolobon tartva, óvatosan kipakolta a dobozt. Winterhawk egyesével megvizsgálta asztrális lenyomataikat. Természetesen nem tudta elolvasni őket az asztrális térből, de mindannyira az unalom és monotónia megkülönböztethetetlen érzelmei tapadtak. Bár ez teljesen összhangban lenne a politikával, mégis úgy érezte, hogy a magas rangú politikai tárgyalások sokkal erősebben fűszerezettek érzelmekkel. A második csomagban egy lemez volt és pár kép, de a rájuk tapadt érzések elpirították Alastairt. Magas szintű diplomáciai... várjunk egy percet. A képek nem voltak részletesek asztrálisan, de az tisztán érzékelhető volt, hogy mit csinálnak az alanyok és hol. Ian rövid szünethagyása visszhangzott elméjében: privát tárgyalások... hát persze.

- Köszönöm Azazel! Most olvaszd el a lemezt és a képeket. Az egész csomagot.

Azazel rettegve pillantott fel Kolobra, de az nem is foglalkozott vele. Elfogadta Alastair véleményét arról, hogy szolgálata megfogalmazása szerint neki csak az engedély nélküli behatolók ellen kell fellépnie, és nem az óvóhely tartalmát védenie. Alastair rámutatott Kolob fizetségére is: - Talán majd ha rájönnek mi történt, szörnyű dühbe gurulnak, és elűznek vagy elengednek. Bármelyik is történjen, elég nagy esélyed van arra, hogy szabaddá válj!

Alastair csendesen figyelte, ahogy apró tűzelementálja lassan a felismerhetetlenségig olvasztja a lemezt és a képeket. Kolob fair üzletet kötött, és esélyt kapott a szabadságra. A világban elfér még egy szabad szellem.

- Tényleg ha már itt tartunk... ugye nem leszel tömeggyilkos, vagy valami hasonló, ha elszabadulsz? Úgy értem az arab mesék dzsinnjei több száz évig voltak rabok, majd elszabadultak és elkezdtek embereket bántani. Te csak pár hónapja vagy itt, ugye?

- És ha mégis bántani kezdeném az embereket?

Alastair egy pillanatig gondolkodóba esett, de a szellem megszakította bántóan éles mosolyával. - Ne aggódj! A terveim csak rám tartoznak, de annyit elmondhatok, hogy nem kell fenyegetésnek tartanotok.

A lemez utolsó szisszenéssel végleg megsemmisült, ahogy Azazel befejezte a feladatot. Egy végső ellenőrzés után Alastair búcsút intett Kolobnak, és útjára engedte Azazelt, akinek szolgálata - a gyorsan végzett idézés miatt - végleg lejárt. Visszatért a testébe, és gondosan eltakarította jelenlétének nyomait az irodából. Innen már egyszerű dolga volt visszalebegni oda, ahonnan jött. Ha be is kapcsolná a riasztót, akkor is bent keresnék az őrök, nem kint. Húsz perccel később bérelt házának tetejéről figyelte a napfelkeltét.

Alastair mosolygott. Nem igazán követte a küldetés irányelveit, megsemmisítette a lemezt, és a rajta tárolt bizonyítékokat. Alastair elegendő politikai manővert látott már ahhoz, hogy tudja, Ian talpnyalói a lemez után fognak jönni. Nos, igen kellemetlen lesz Iannek, mivel az, amit keres, nem az lesz, amit kap. Egy szintén több évtizedes szám jutott eszébe. Egy Rolling Stones nevű banda volt az előadó. A számnak igaza volt: nem mindig kaphatod meg azt, amit akarsz, de ha megpróbálod, néha mégis megkaphatod.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Telihold (Shadowrun novella).

Létrehozás: 2003. október 11. 22:43:14

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma