Raymond E. Feist: Orgyilkosok (részlet)

A katonák hosszú sorokban meneteltek a hegygerincen.

A csomagokat szállító szekereket kétfelé osztották, egy részük most a sebesültekkel és a halottakkal elindult Krondor felé, ahol az elesetteket majd kegyelettel elhamvasztják. A hazafelé gördülő kerekek és dübörgő csizmák nyomában porfelhő emelkedett, és a finom por összekeveredett a kioltott tábortüzek csípős füstjével. A felkelő nap átszüremlett a homályon, narancs és sápadtarany sugarai színes dárdákként hasítottak utat a máskülönben szürke reggelben. A távolban madarak énekeltek, és tudomást sem vettek a csata utóhangjairól.

Arutha, Krondor nagyhercege és a Szigetkirályság Nyugati Birodalmának ura a lován ült, és miközben hazafelé tartó embereit szemlélte, engedélyezett magának egy pillanatot, hogy kiélvezze a napfelkelte fenségességét és a madarak szerenádját. A csata, istennek hála, rövid volt, de véres, és noha a veszteség kisebb volt, mint amire számított, ő mégsem volt elégedett, mivel gyűlölt akár egyetlen, parancsnoksága alatt álló harcost is elveszíteni. Néhány pillanatig csak csodálta az égre kúszó sápadt napkorongot, és hagyta, hogy a látvány szépsége enyhítse keserűségét és fájdalmát.

Arutha még mindig emlékeztetett arra az ifjú emberre, aki tíz évvel korábban Krondor trónjára lépett, noha a szeme körüli szarkalábak és a fekete haját tarkító szürke szálak megmutatták, milyen árat követelt tőle az uralkodás. Azok számára, akik jól ismerték, Arutha semmit nem változott: továbbra is hozzáértő hivatalnok volt, zseniális katona, és egy végletekig kötelességtudó ember. A hozzá közel állók azt is tudták, hogy akár a legalacsonyabb rangú katonája megmentéséért is gondolkodás nélkül kockára tenné saját életét.

A nagyherceg pillantása szekérről szekérre vándorolt, mintha látni szeretné a bennük fekvő sebesülteket, mintha ezzel kifejezhetné háláját a jól elvégzett munkáért. Akik ismerték, tudták, hogy fájdalmát mélyen magában tartva, némán gyötrődik minden sebesülés miatt, amelyet a Krondort és a Királyságot szolgáló emberei elszenvedtek.

Arutha félretette fájdalmát, és végiggondolta a győzelmet. Az ellenség, a sötét tündék egy viszonylag kicsi egysége, két napja teljes erejével visszavonulóban volt. Egy sokkal nagyobb hadtestet Arutha két apródja, James és Locklear akadályozott meg abban, hogy elérje a Sötét- erdőt, azzal, hogy leromboltak egy rés-gépezetet. Ez az akció egy Patrus nevű varázsló életébe került, de az ő áldozata is hozzájárult ahhoz, hogy a támadók saját belső ellentéteik áldozatául essenek. Delekhan, az önjelölt hódító és Gorath, a mordel törzsfőnök az Életkristály feletti hatalomért folytatott küzdelemben halt meg, ám céljaik teljesen mások voltak. Delekhan csak a hatalomra tört, Gorath azonban a népét akarta megmenteni. A mordel törzsfőnök legalább annyira tiszteletreméltó és érdemes férfiúnak bizonyult, mint bármely nemes, akivel Arutha valaha is találkozott. Arutha még a létezését is elátkozta annak a titokzatos és ősi ereklyének, amely Sethanon városa alatt pihent, és csak azt szerette volna tudni, vajon megéli-e még, hogy valaki megfejti a kristály titkát, és hogy elhárul-e valaha az a veszély, amit jelent.

Delekhan fiát, a Moraeulf nevű férfit Narab, Delekhan egykori szövetségese ölte meg: a mellkasába mélyesztette tőrét. A mordelek új vezetője, Narab, elfogadta Arutha ajánlatát, így a visszavonuló mordeleket a Királyság erői mindaddig nem fogják zargatni, amíg egyenesen észak felé tartanak. Futárok vitték a parancsot, és a mordelek előtt megnyílt a hazafelé vezető út, ami biztonságos is marad számukra, amíg mozgásban vannak.

A Királyság Sötét-erdőben összegyűlt erői most szétoszlottak, és elindultak a különböző kaszárnyák felé. Többségük visszatér nyugatra, míg néhány csapat északra, a határbáróságok felé fordul. A Sethanontól északra fekvő, korábban titkos helyőrséget új támaszpontra költöztetik, és új felszereléssel látják el.

Napfény áradt Aruthára. A reggeli köd lassan felszáradt, és a levegőt már csupán a füst és a por homályosította el. Már most érezni lehetett, hogy meleg napra számíthatnak, és az előző tél hidegének emléke egyre jobban elhalványult. Arutha mélyen elrejtette bánatát, de ahogy végiggondolta a Királyság nyugalma elleni legutóbbi támadást, elöntötte a keserűség.

Miután a Résháború véget ért, Arutha készpénznek vett mindent, amit a tsurani mágusok állítottak, és a feketeruhások közel tíz éven keresztül szabadon járhattak-kelhettek a mágikus réseken át a világok között. De most úgy érezte, elárulták. Makala, a tsurani Nagy Ember még egy háborút is képes volt kirobbantani, csak hogy megszerezze a Sethanon alatt nyugvó Életkristályt. Arutha tökéletesen megértette, mi vezette a mágust, tudta, hogy Makala és társai azt hitték, a Királyság egy óriási erejű pusztító fegyver, valamiféle hatalom-gépezet birtokában van, amely háború esetén komoly fölényt jelentene a tulajdonosa számára. Ha a Nagy Ember helyében lett volna, ha ugyanazok a gyanúk gyötrik, talán ő is ugyanígy cselekedett volna. De ennek ellenére többé nem tudott annyira megbízni a tsuranikban, hogy hagyja őket szabadon járnikelni a Királyságban, és ez egy majdnem évtizedes kereskedelmi kapcsolat végét jelentette. Arutha egyelőre félretette azzal kapcsolatos aggodalmát, hogy vajon miképp fogja véghezvinni a szükséges változtatásokat, de tudta, alkalomadtán le kell ülnie a tanácsadóival, és ki kell dolgoznia egy tervet, amely a jövőben gondoskodni fog a Királyság biztonságáról. Tisztában volt azzal is, hogy szinte senki sem fog örülni az általa bevezetett új szabályoknak.

Arutha jobbra pillantva két nagyon kimerült fiatalembert látott maga mellett, akik a fáradtságtól majdnem kiestek a lovuk nyergéből. Ritka mosolyainak egyike villant fel az arcán, ami nem is volt több, csupán szája sarkának egy apró felkunkorodása, ám meglágyította még mindig fiatalos arcának általában komor kifejezését.

- Fáradtak, uraim? - kérdezte.

James, a herceg első apródja, sötét árkokkal körülvett szeméből viszonozta ura pillantását. Jómaga és társa, Locklear mögött kimerítő lovaglás állt. A többnapos út során mágikus füvek serkentették őket, a két apród az ezekből készített főzeteknek köszönhetően volt képes napokig ébren és persze éberen maradni a nyeregben. A szer hosszas használatának azonban voltak utóhatásai: az utazás végén az összes felgyülemlett fáradtság és agyongyötört testük minden kínzó fájdalma egyszerre lett úrrá a fiatalembereken. A mai éjszakát Arutha sátrában, puha párnákon aludták végig, reggel mégis kimerülten és hullafáradtan ébredtek. Jamest azonban most sem hagyta el szokásos arcátlan humora, és megjegyezte:

- Nem, uram, felkelés után mindig így nézünk ki. Csak ön általában nem lát minket, amíg meg nem ittuk a reggeli kávénkat.

Arutha felkacagott.

- Úgy látom, a bájodból semmit sem vesztettél, apród.

Egy sötét hajú, szakállas, alacsony férfi lépett a herceg és társai mellé.

- Jó reggelt, fenség! - köszönt Pug, és meghajolt.

Arutha egy udvarias bólintással válaszolt, és megkérdezte:

- Pug, visszatérsz velünk Krondorba?

A varázsló arcán tisztán látszott, hogy valami aggasztja.

- Nem egyenesen, fenség. Haza kell mennem Csillagdokkba, mivel van pár dolog, aminek sürgősen utána kell járnom. Aggodalommal tölt el ennek a néhány tsurani Nagy Embernek a tevékenysége, akik részt vettek ebben a legutóbbi kísérletben itt, Sethanonnál. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy rajtuk kívül más varázslók nem keveredtek bele, és hogy azok, akik még az akadémiámon tartózkodnak, mentesek minden bűntől.

Arutha ismét a lassan tovagördülő szekerekre pillantott, és megjegyezte:

- Muszáj beszélnünk arról, hogy milyen szerepet töltenek be a tsuranik az akadémiádon, Pug. De nem itt, és nem most.

Pug egyetértése jeléül bólintott. Noha hallótávolságon belül mindenki tudott a Sethanon városa alatt fekvő Életkristály titkáról, bölcsebb volt csak bizalmasan, zárt helyen beszélni róla. Pug tudta, hogy Aruthát mélységes aggodalommal tölti el a tsurani varázsló, Makala árulása, amely ehhez a legutóbbi csatához vezetett a herceg katonasága és a mordel harcosok támadó serege között. Számított rá, hogy Arutha az eddiginél sokkal szigorúbban fogja majd ellenőrizni, hogy ki és mi juthat át a résen - a mágikus átjárón - Midkemia és a tsuranik világa, Kelewan között.

- Beszélünk majd, fenség. De először gondoskodnom kell Katala és Gamina biztonságáról.

- Megértem az aggódásodat - mondta a herceg. Pug lányát elrabolták, és varázslattal egy távoli világra vitték, hogy apját elcsalják, és mindaddig távol tartsák Midkemiától, amíg a tsurani varázslók meg nem szerzik az Életkristályt.

Pug felsóhajtott.

- Meg kell bizonyosodnom róla, hogy soha többé nem leszek egy családtagom révén sem sebezhető. - Jelentőségteljesen a hercegre nézett. - Williamért sajnos semmit nem tehetek, de arról gondoskodhatok, hogy Katala és Gamina biztonságban legyenek Csillagdokkban.

- William katona, és a mesterségével időnként együtt jár a veszély. - Arutha Pugra mosolygott. - De a fiad olyan biztonságban van, amilyenben kevés harcos lehet, mivel állandóan a krondori nagyhercegi palotaőrség hat századnyi katonája között van. Bárki is próbálkozik azzal, hogy William révén zsaroljon, rá fog jönni, hogy a fiúhoz igen nehéz hozzáférni.

Pug arca világosan tükrözte, hogy nem ért egyet.

- Sokkal többre vihette volna. - A tekintete csendben könyörgött Aruthának, kérte, hogy tegyen valamit. - És még mindig megtehetné. Még nincs késő, hogy visszatérjen velem Csillagdokkba.

A herceg szánakozva nézte a varázslót. Megértette Pug csalódottságát, és a szülő vágyát, aki viszont akarta látni fiát a családban. De a hangsúlya nem hagyott kétséget afelől, hogy mit fog tenni, érződött, hogy nem hajlandó közbenjárni a varázsló érdekében.

- Tudom, hogy nagyon sok vitátok volt a választása miatt, Pug, de ezt a dolgot magatoknak kell megoldanotok. Már akkor is mondtam neked, amikor először tiltakoztál az ellen, hogy William a szolgálatomba álljon: a fiad örökbefogadás révén királyi unokatestvér, és már nagykorú, így semmi okom rá, hogy visszautasítsam a kérését.

Mielőtt Pug újabb ellenvetésének adhatott volna hangot, felemelte a kezét.

- Még a te kedvedért sem. - A hangja ellágyult. - Ráadásul az adottságai alapján az átlagosnál sokkal jobb katona lesz belőle. A fegyvermesterem azt állítja, hogy valóságos őstehetség. - Arutha témát váltott:

- Owyn elindult már hazafelé?

Owyn Belefote, Timons bárójának legkisebb fia, James és Locklear értékes szövetségesének bizonyult az előző küzdelemben.

- Amint felkelt a nap. Azt mondta, hogy ki kell békülnie az apjával.

Arutha Locklear felé intett, bár szemét továbbra is Pugon tartotta.

- Van itt valami a számodra. - Locklear azonban nem válaszolt a jelzésre, így Arutha ránézett. - Apród, a pátens?

Locklear már majdnem elaludt a nyeregben, ám ahogy a herceg emelt hangú szavai beszivárogtak bamba gondolatai közé, nyomban felkapta a fejét. Lovával Pug mellé léptetett, és lenyújtott a varázslónak egy pergament.

- Ez alapján az aláírásommal és pecsétemmel hitelesített dokumentum alapján - mondta Arutha - ezentúl minden mágikus ügyben, amely a Nyugati Birodalmat érinti, te leszel a legfőbb hatalom; ha dönteni kell, a te szavad lesz a végső. - Halványan elmosolyodott. - Azt hiszem, nem lesz nehéz meggyőznöm őfelségét arról, hogy ennek érvényességét az egész Királyságra terjessze ki. Mágikus kérdésekben mi már évek óta rád hagyatkozunk, Pug, azonban ez a pátens felhatalmaz arra, hogy akkor is te dönts, ha egy másik nemes vagy a király egy tisztje nem ért veled egyet, és én nem állok mögötted. Ebben a dokumentumban kinevezlek téged a krondori udvar hivatalos mágusává.

- Köszönöm, fenség - hajtotta meg a fejét Pug. Úgy tűnt, mondani akar valamit, de habozott.

Arutha oldalra billentette a fejét.

- Most valami "de" következik, ugye?

- De nekem Csillagdokkban kell maradnom a családommal. Nagyon sok tennivalónk van, és az ottani munkám miatt nem szolgálhatok Krondorban, Arutha.

A herceg sóhajtott egyet.

- Értem. De ha te nem vagy hajlandó a palotába költözni, akkor én továbbra is udvari mágus nélkül maradok.

- Odaküldhetem Kulgant, hogy bosszantson egy kicsit - mosolygott Pug.

- Nem, egykori tanárom túlságosan könnyen megfeledkezne a rangomról, és időnként az egész udvar előtt lehordana. Ez rontaná a hangulatot.

- Kiét? - mormogta Jimmy a bajusza alatt.

Arutha oda sem nézve válaszolt:

- Természetesen az enyémet. - Majd Pughoz fordult: - Komolyra fordítva a szót: Makala árulása bebizonyította, milyen bölcs dolog volt apám részéről, hogy egy mágikus ügyekben illetékes tanácsadót is tartott az udvarában. Kulgan azonban már kiérdemelte a nyugdíjaztatását. Tehát, ha nem te, és nem is a fiatal Owyn, akkor ki?

Pug egy pillanatig gondolkozott, majd azt felelte:

- Van egy tanítványom, aki valószínűleg tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy a mágiával kapcsolatos ügyekben tanácsokkal lásson el. Van azonban egy gond.

- És mi lenne az? - kérdezte Arutha.

- A lány kesh.

- Ez két gond - jegyezte meg a herceg.

- Ismervén a húgodat és a feleségedet - mosolygott Pug -, nem hittem volna, hogy idegenkedsz megfogadni egy nő tanácsát.

Arutha bólintott.

- Én nem is. De az udvarban sokan... nehéznek találnák.

- Még soha nem vettem észre, hogy az befolyásolta volna a döntéseidet, hogy mások mit gondolnak, Arutha - mondta a varázsló.

- Változnak az idők, Pug - felelte a herceg. - És az ember egyre idősebb lesz. - Egy percig hallgatott, és csak nézte, ahogy seregének egy újabb százada tábort bont, majd elindul. Végül Pug felé fordult, és egyik szemöldökét kérdően felemelte:

- De hogy kesh!

- Legalább senki nem fogja azzal vádolni, hogy lepaktált valamelyik frakcióval az udvarban - mosolygott Pug.

Arutha felkuncogott.

- Remélem, viccelsz.

- Nem, nem viccelek. A lány szokatlanul tehetséges, annak ellenére, hogy még nagyon fiatal. Kulturált és tanult, számos nyelven ír és olvas, és megdöbbentően remek érzéke van a mágiához neked pedig pont ilyen tanácsadóra van szükséged. És ami a legfontosabb, ő az egyetlen olyan diákom, aki - mivel Keshben a császári udvarban nevelkedett - tisztában van vele, milyen politikai következményekkel járhat a mágia gyakorlása. Ráadásul Jal-Purból származik, így azt is tudja, hogy állnak a dolgok itt, nyugaton.

Arutha egy hosszú percig gondolkodni látszott, majd azt mondta:

- Gyere el Krondorba, amikor tudsz, és mesélj róla egy kicsit többet. Nem azt mondom, hogy semmiképpen nem fogadom el az ajánlatodat, de mielőtt megteszem, szükségem van még némi meggyőzésre. - Arutha felvillantotta jellegzetes félmosolyát, és megfordította a lovát. - De meg kell mondanom, az a kifejezés, ami az udvari nemesek arcán megjelenik majd, amikor egy kesh nő besétál, talán megéri mindazt a kockázatot, amivel ez a választás járhat!

- Kezeskedem érte, és a szavamat adom, hogy megbízhatsz benne - mondta Pug.

Arutha visszanézett a válla fölött.

- Nagyon komolyan gondolod, hogy ő a legmegfelelőbb, igaz?

- Igen. Jazhara olyan ember, akire akár a családom életét is rábíznám. Alig pár évvel idősebb, mint William, és már majdnem hét éve velünk él Csillagdokkban, tehát életének egyharmadát mellettem töltötte. Bízhatunk benne.

- Ez sokat számít - mondta Arutha. - Sőt, nagyon sokat. Tehát gyere el Krondorba, amikor csak akarsz, és akkor majd alaposabban megtárgyaljuk ezt a dolgot. - Elköszönt Pugtól, majd Jameshez és Locklearhez fordult. - Uraim, indulás, még hosszú út áll előttünk.

Locklear belegondolt, hogy már megint végtelen, gyötrelmes napokat kell a nyeregben töltenie, és alig tudta elrejteni a fájdalmát. Még az sem enyhítette a keserűségét, hogy most jóval kevésbé kell rohanniuk, mint pár nappal ezelőtt.

- Egy pillanat, ha fenséged megengedi. Váltanék pár szót Pug herceggel - mondta James.

Arutha bólintott, és ő meg Locklear előrelovagoltak.

Amikor a herceg hallótávolságon kívül volt, Pug megkérdezte:

- Mi a baj, Jimmy?

- Mikor fogja megmondani neki?

- Mit? - kérdezte Pug.

Az apród olyan kimerült volt, hogy majdnem leesett a lóról, a varázsló ártatlan arcát látva most mégis elvigyorodott.

- Hogy a lány, akit hozzá küld, Hazara-Khan nagyúrnak, Jal-Pur fejedelmének másodunokahúga.

Pugnak sikerült magába fojtania a nevetést.

- Úgy gondoltam, ezt egy megfelelőbb pillanatra tartogatom. - Majd az arcára kiült a kíváncsiság. - De te ezt honnan tudod?

- Megvannak a saját forrásaim. Arutha gyanítja, hogy Hazara-Khan úr valamiképpen kapcsolatban van a kesh hírszerzéssel itt nyugaton, és mindazok alapján, amiket én tudok, ez szinte teljesen biztosan így is van. A herceg azon töri a fejét, hogy miképpen semlegesíthetné a kesh kémszervezetet egy saját ügynökség segítségével. De ezt nem tőlem hallotta.

Pug bólintott.

- Rendben.

- És mivel én még sokra akarom vinni, úgy véltem, bölcsen teszem, ha alaposan utánajárok ezeknek a dolgoknak.

- Tehát körbeszimatoltál?

- Valami olyasmi - felelte James, és vállat vont. - És nem lehet túl sok nemesi születésű, Jal-Purból származó kesh lány, akit Jazharának hívnak.

Pug felkacagott.

- Te egyszer még tényleg sokra viszed Jimmy, már ha valaki fel nem akaszt előtte!

James egy pillanatra lerázta lényéről a fáradtságot, és visszanevetett.

- Nem maga az első, aki ezt mondja, Pug.

- Majd valamikor a közeljövőben megemlítem Aruthának a nagykövet és Jazhara közötti rokoni kapcsolatot. - Arutha és Locklear felé intve Pug azt mondta: - Jobb, ha elindulsz utánuk.

James bólintott, megfordította a lovát, és búcsút intett.

- Igaza van. Minden jót, herceg uram!

- Minden jót, apród!

James lova véknyába vágta a sarkát, és az állat könnyű vágtában Arutha és Locklear után iramodott. Hamar utolérte apródtársát, Arutha azonban már nem volt ott, elment, hogy tanácskozzon Gardan udvarnaggyal a sereg hazavonulásával kapcsolatos kérdésekről.

Amikor James melléügetett, Locklear megkérdezte:

- Mi volt ez?

- Csak feltettem egy kérdést Pug hercegnek.

Locklear nagyot ásított.

- Akár egy hetet is végig tudnék aludni - dörmögte.

Arutha éppen ekkor csatlakozott hozzájuk, és meghallotta a megjegyzést.

- Krondorban, miután hazaértünk, egy egész éjszakát végigalhatsz, apród. Másnap reggel aztán ismét elindulsz északra.

- Északra, uram?

- Engedély nélkül hagytad el Tyr-Sogot, ámbár elismerem, nyomós okod volt rá. Azonban most a veszély elmúlt, így vissza kell térned Moyiet báró udvarába, és le kell töltened a szolgálati idődet.

Locklear fájdalmasan lehunyta a szemét. Majd kinyitotta, és azt mondta:

- Azt hittem...

- ...hogy sikerült megúsznod a száműzetés hátralévő hónapjait - segített neki James a szája sarkából.

Aruthának megesett a szíve a kimerült ifjoncon, és azt mondta:

- Szolgáld jól Moyietet, és akkor talán korábban visszarendellek Krondorba. De csak akkor, ha elkerülsz minden bajt!

Locklear bármiféle megjegyzés nélkül bólintott, mire a herceg megsarkantyúzta a lovát, és előrenyargalt.

- Hát - jegyezte meg James -, legalább egy éjszakát meleg ágyban tölthetsz a palotában, mielőtt útra kelsz.

- És te mihez kezdesz majd? - kérdezte Locklear. - Téged nem vár néhány befejezetlen ügy Krondorban?

James egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha fárasztaná a gondolkodás, majd azt felelte:

- De, van egy kis baj a tolvajcéh háza táján. De semmi olyan, ami miatt neked aggódnod kellene. Semmi, amit ne tudnék egyedül megoldani.

Locklear horkantott, de nem szólt semmit. Túl fáradt volt ahhoz, hogy kiötöljön valami gúnyos választ.

- Igen - folytatta James -, ez után a csúf ügy után, amibe a tsuranik és a mordelek is belekeveredtek, az én krondori tolvajokkal kapcsolatos problémám jelentéktelennek és unalmasnak fog tűnni.

Locklear a barátjára nézett, és látta, hogy James gondolatai már a Csúfolódók - a tolvajok céhe - okozta probléma körül forognak, bármi is legyen az. És Locklear dermesztő bizonyossággal tudta, hogy a barátja valami komoly dologra próbál fényt deríteni. Amikor James otthagyta a céhet, és a herceg szolgálatába állt, a Csúfolódók halálra ítélték, és az ítélet még mindig érvényben volt, így - hacsak nem lenne igazán fontos az ügy - nem ütné az orrát a tolvajok dolgába.

Locklear ösztönösen megérezte, hogy itt valami komoly dolog van a háttérben. Aztán a fiatalabb apród rájött: ha James beleüti az orrát valamibe, akkor ott mindig valami komoly dologról van szó.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist: Ezüsttövis (részlet).

Létrehozás: 2004. január 5. 10:56:17

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma