Michael A. Stackpole: A pusztítás hercege (részlet)

3060. április 9.

Victor Ian Steiner-Davion herceg lassan fellépdelt a Lootera mellett, a Hősök terének déli felén felállított alacsony pódium lépcsőin. Részben az őt követő férfiak és nők iránt érzett tiszteletből nem sietett; nem akarta túlságosan lehagyni őket. Ők voltak a Huntress igazi hősei - a Kígyó harci kötelék vezetői. Eljöttek a Huntressre, és legyőzték a Füstjaguárokat. Akkora veszteségeket okoztak Lincoln Osisnak, a Füstjaguárok kánjának és a klánok ilkánjának, hogy kénytelen volt elmenekülni a bolygóról, mielőtt még Victor csapatai a rendszerbe értek volna.

Victorék megérkezése csak megszilárdította a győzelmet. A csapatai földet érés után felszámolták a Jaguárok maradék ellenállását a Huntressen. A Kígyókat azért küldték, hogy teljes mértékben megsemmisítsék a Füstjaguár klán harcos kasztját. Létezésük minden nyomát el kellett törölniük, és néhány emlékművet, illetve katonát leszámítva, akik Lincoln Osisszal együtt elhagyták a rendszert, hibátlanul teljesítették is a küldetésüket.

De nagy árat kellett érte fizetniük, rettenetes árat, és a veszteség súlya is lassította Victor lépteit. Ariana Winstont, az Eridani Könnyűlovasság zsoldosegység vezetőjét megölték, akárcsak embereinek nagy többségét. Számtalan más harcos is eltávozott, köztük olyanok, akikkel Victor soha nem találkozott, de már nem is lesz alkalma megismerni őket. És ott volt még Morgan Hasek-Davion, unokatestvére és kedves barátja; az az ember, aki Victor apjának halála után hihetetlen mértékű felelősséget vett a vállára. Eredetileg Morgan vezette a Kígyókat, de mielőtt még elérhette volna a Huntresst, árulás végzett vele.

Victor a felső lépcsőfokot elérve hátat fordított az emelvény előtt összegyűlt sokaságnak. Ahogy a harci kötelék parancsnokai csatlakoztak hozzá, sorban mindegyiknek köszönetet mondott. Kifejezte együttérzését a veszteségeik miatt, és megdicsérte őket embereik erőfeszítéseiért. Felidézett nekik néhány fejezetet beosztottaik hőstetteiből, hogy tudják, nem mulasztotta el átolvasni a rendszer felé közeledő űrjárójára átküldött jelentéseket. Tudom, mit vittetek véghez, és sokkal jobban tisztellek érte titeket, mint gondolnátok.

Amikor az utolsó tiszt, Andrew Redburn is elengedte a kezét, és beleereszkedett a számára odakészített székbe, Victor megfordult, és az emelvény közepére helyezett mikrofonhoz lépett. Borús, párás idő volt, enyhe szellő lebegtette az egykor tükörsima aszfalttal borított, de most töredezett, göröngyös térséget - a valamikori alakulóteret - körbevevő szobormaradványokon lengő lobogókat és ezredzászlókat. Gondosan, kapkodás nélkül a megfelelő magasságra állította a mikrofont, majd végignézett az előtte felsorakozott csapatokon.

A küldetés megkezdésekor a Kígyó harci kötelék csillogó szemű, lelkes katonái megtöltötték volna a teret. Most, miután túl voltak a legvadabb, legvéresebb harcokon, melyek a csatamechek hatszáz évvel ezelőtti megjelenése óta lezajlottak, a hatalmas alakulótér alig egyharmadát foglalták el. Az első sorokat bekötözött, tolószékes, mankón támaszkodó vagy ágyban fekvő emberek foglalták el; ez utóbbiakat csak nemrég hozták ki a kórházi kórtermekből.

Mögöttük álltak azok, akik ugyan nem szenvedtek fizikai sérüléseket, de ugyanolyan kimerültek és törődöttek voltak. Némelyikük szinte a szellővel együtt ingadozott, mintha a fáradtság bármelyik pillanatban maga alá gyűrhetné. Az egyenruhájukat csak azért lehetett felismerni, mert az azonos egységbe tartozó katonák egymás mellett sorakoztak fel. Victor elképzelte, hogy nézhettek ki ezek az uniformisok új korukban. Nem egy katona Füstjaguár ruhadarabokat hordott, a hadizsákmányból egészítve ki hiányos egyenruháját.

Victor beszélni kezdett, aztán abbahagyta, mert összeszorult a torka. Egy másodpercig csak bámult maga elé, és kényszerítette magát, hogy az orrán keresztül lélegezzen. Végül összekulcsolta a kezét a háta mögött, és ismét végignézett az alakulótéren összegyűlt katonákon.

- Cserben hagynak a szavak, amikor megpróbálom kifejezni a hálámat önöknek, és összefoglalni azt, amit itt véghezvittek. Olyan feladatot teljesítettek, amilyet ezelőtt még senki nem kísérelt meg, és mivel sikerrel jártak, ezután nem is kell senkinek újra megpróbálnia. A gyermekeiknek és az unokáiknak már nem kell átélniük ugyanazt a félelmet a Füstjaguároktól, amit nekünk át kellett, illetve nem kell ugyanúgy gyűlölniük őket, és harcolniuk ellenük. A Jaguárok jelentette veszély önöknek köszönhetően véget ért. A bátorságuk, az önfeláldozásuk, az elszántságuk sosem lesz elfeledve, és mindig hálával fogunk emlékezni rá.

Victor széttárta a karját.

- Tisztában vagyok vele, hogy milyen rettenetes küldetést kellett teljesíteniük, és azt is tudom, hogy olyan dolgokat láttak és éltek át, amelyektől még hosszú ideig rémálmaik lesznek. A háború, melyet önök vívtak, illetve a háború, melyet mi vívtunk a Belső Szférában, örökre velünk marad. Ezeket a dolgokat nem oszthatjuk meg másokkal, akik nem vettek részt benne, akik nem néztek szembe a halállal a harcmezőn, akik nem látták saját barátaikat meghalni. Nincs meg bennük az a vonatkoztatási rendszer, melynek segítségével képesek lennének megérteni. Ez természetesen nem az ő hibájuk; inkább egy lelki élményről van szó, amelyet önök átéltek, mások viszont nem képesek befogadni. Mi egy olyan felelősséget ruháztunk önökre a Csillagliga és a Belső Szféra érdekében, melyet nem lehet megosztani mással. Önök ezt elfogadták, mert kötelességüknek érezték, és pontosan ezért örökké hordozni is fogják.

- Még mi, akik azért harcoltunk, hogy visszaszerezzük a Belső Szférából kiszakított területeket, még mi sem tudjuk felfogni teljes egészében, hogy min mentek keresztül ezen a bolygón. - A herceg rámutatott a város peremén járőröző csatamechekre. - Azt azonban biztosan állíthatom, hogy minden ember, akit magammal hoztam, sokkal büszkébb az itt harcolókra, mint azt önök el tudják képzelni, és mindannyian megtiszteltetésnek érezzük, hogy megszabadíthatjuk önöket a terhektől, és biztosíthatjuk, hogy végre megkezdhessék jól megérdemelt pihenésüket. Kígyók, a feladatukat kitűnően teljesítették!

Gyér taps kelt a sorok között, amely aztán dübörgő hangorkánná dagadt, ahogy a herceg mögött ülő egységparancsnokok is csatlakoztak katonáikhoz. Victor hátralépett a mikrofontól, és oldalra fordult, hogy egyszerre lássa a főtiszteket és a katonákat. Ő maga is tapsolni kezdett. Ahogy a tömeg elhalkult, Victor kipislogott egy könnycseppet a szeméből, és visszalépett a mikrofonhoz.

- A küldetésük teljesítéséhez viszont szörnyű árat kellett fizetniük. Önökhöz hasonlóan én is ismertem és szerettem nem egyet azok közül, akik itt, vagy még út közben vesztették életüket. Önök viszont nem azért maradtak életben, hogy a túlélésük bűntudatát hordozzák, hanem hogy éljék tovább az életüket, és valóra váltsák elesett bajtársaik álmait. A Füstjaguárok legyőzésével az egyik ilyen álom már életre is kelt; egy másik pedig azzal, hogy feltámasztották a szellemet, amely elég erőssé teszi a Csillagligát ahhoz, hogy meg-óvja az emberiséget a hasonló katasztrófáktól.

- Ha Morgan Hasek-Davion itt állna, ahol most én, tudom, hogy a szívét büszkeség töltené el, amikor önökre nézne. Ugyanakkor nagyon fájna neki, mint ahogy az önök elesett bajtársainak is, ha engednék, hogy a haláluk miatt felesleges terheket vegyenek magukra. Így semmissé tennék az áldozathozatalukat, ami hozzásegítette önöket ahhoz, hogy ezentúl szabadon éljenek... és ez olyasvalami, amit biztosan tiszta szívből kívánnának önöknek. Legyenek hát büszkék arra, hogy túlélték, legyenek büszkék arra, hogy győztek, és a Belső Szférába visszatérve foglalják el méltó helyüket, amely hősként megilleti önöket!

Victor engedélyezett magának egy halovány, alig látható mosolyt.

- Amikor ideküldték önöket, azt a parancsot kapták, hogy töröljék el a Füstjaguár harcos kaszt és kultúra minden nyomát. Önök ezt egyetlen dolog kivételével meg is tették.

Észak felé mutatott, és mindenki a Mount Szabóra emelte a tekintetét. A hegy délkeleti oldalában, magasan a géntároló piramisa felett ott volt a gigantikus, kőbe faragott füstjaguár. Ha nem lett volna annyira gondos és lenyűgöző munka, Victor szinte otrombának tartotta volna. Még jó, hogy Katherine nem látja, különben ötletet kapna. Már látom is, ahogy saját arcképére alakítja az egyik holdat.

Victor elővett egy apró rádiós detonátort a zubbonya zsebéből, és intett Andrew Redburnnek, hogy lépjen előre. Az Első Kathili Ulánusok parancsnoka merev bal lábán bicegve odasántikált a herceghez. Barna szemében büszkeség csillogott, de Victor közelről jól látta az arcán a könnypatakok nyomát is. Redburn némán bólintott, amint átvette és bekapcsolta a detonátort. Hüvelykujja egy centivel a fekete doboz közepén világító, vörös gomb felett lebegett.

Victor elmosolyodott.

- Ez az építmény a legutolsó emlék a bolygón, amely a Füstjaguárok harcosai után maradt... nem számítva a szerteszét heverő, szétlőtt mecheket. - A tömegen nevetés hullámzott át. - Ez az utolsó dolog, amit el kell pusztítaniuk. Visszaszámlálás háromtól... három, kettő, egy...

Redburn ujja olyan erővel csapott le a gombra, hogy félő volt, darabokra töri az egész berendezést.

Egy másodperc múlva robbanássorozat rázta meg a hegyoldalt. Victor látta a fényes villanásokat és a levegőbe csapó szürke füstoszlopokat, mielőtt a hang elért volna hozzá. A detonációk végigvonultak az egész szobron, az állat mancsától a gerincéig. Az utolsó, legnagyobb töltetet a fejben helyezték el, és amikor az is berobbant, teleszórta a hegyoldalt a jaguár koponyájának darabkáival. Kőlavina zúdult le a lejtőn, de ártalmatlanul haladt el a géntároló mellett. A füstjaguár egykori helyén szürke füstfelhő emelkedett az ég felé, akár egy szellem.

A Kígyók sorai közül hirtelen harsány éljenzés csapott fel, és Victor azt vette észre, hogy maga is a levegőbe emelt ököllel, önfeledten kacag, és a többiekkel együtt kiabál. Bár ő nem vett részt az itteni harcokban, segített kiűzni a Füstjaguárokat a Belső Szférából. Az emlékmű elpusztítása, bármennyire szimbolikus jelentőségű volt is, egy brutális hadjárat végét jelentette.

És egy újnak a kezdetét.

Még egyszer, utoljára visszatért a mikrofonhoz. Megvárta, hogy a Kígyók elhalkuljanak, és folytatta a beszédét:

- Van azonban még két feladat, amelyet önökre szeretnék terhelni, és bízom benne, hogy becsületesen teljesíteni is fogják. Az első, hogy soha ne feledjék el: ezt a csatát kizárólag a Füstjaguár harcosok, és nem a lakosság ellen vívtuk. Önök elpusztították a harcosokat, és ezzel felszabadították a bolygó népét a hosszú elnyomás alól. Ne folytassák ellenük a háborút, inkább engedjék, hogy csatlakozzanak önökhöz, hogy csatlakozzanak a Csillagligához! A klánok célja mindig is a Csillagliga visszaállítása volt, ami most végre meg is történt. Fogadják el ezt, és fogadják el őket!

- A második dolog, amit kérek önöktől, sokkal nehezebb lesz. Arra kérem önöket, hogy várjanak. Megszüntették egy klán fenyegetését, de nekünk, akik az önök nyomában jártunk, el kell mennünk a Strana Mechtyre, hogy a többi klán jelentette veszélynek is véget vessünk. Az önök példáját követve, az önök győzelmére építve biztosan nem vallunk kudarcot. Amikor végeztünk azzal, amit önök elkezdtek, visszajövünk ide, és együtt térünk vissza diadalunkkal a Belső Szférába.

Victor feszes vigyázzba vágta magát, tisztelegett a katonáknak, aztán egy hátraarc után megismételte ugyanezt a tisztek felé is. A Kígyó parancsnokok egy emberként viszonozták a tisztelgést, aztán Victor sorban kezet rázott mindegyikükkel. Az egységparancsnokok ezután elhagyták a pódiumot, és visszatértek saját alakulatuk katonáihoz.

Az emelvényen egyedül maradt Victor végignézett a tömegen. Olyan sokat kértünk tőlük, és ők önzetlenül végrehajtottak mindent. Most pedig az embereimmel el kell mennünk a Strana Mechtyre, hogy mi is meghozzuk ugyanezt az áldozatot. Végigfutott a hátán a hideg. Mivel sikerülnie kell, szerencsével is fogunk járni, de mi van, ha mi is ekkora, vagy még nagyobb árat fizetünk érte?

Csillagliga Expedíciós Haderő parancsnoki központja

Lootera, Huntress

Kerenszkij-csillaghalmaz, klánűr

3060. április 9.

- Rendben van, hogy állunk? - Victor Davion nekidőlt az eligazító szoba asztala végénél elhelyezett széknek. Az ülőalkalmatosságban, melyet egy elementál súlyára terveztek, a herceg teljesen eltörpült volna, ezért inkább nem ült bele. Minden széket szintetikus füstjaguárbőr borított, és Victor biztos volt benne, hogy valahogy ezek is be fognak kerülni a hadizsákmány közé, és végül eljutnak a Belső Szférába. Olyan kevés embert és gépet kell szállítani... az űrjárók biztosan teli lesznek ilyen holmikkal.

Először a jobbján helyet foglaló szőke, szakállas férfira nézett.

- Jerry?

Jerrard Cranston óvatos mosollyal a noteputerébe nézett.

- Ami Morgan halálát illeti, rendelkezünk...

- Nem - rázta meg Victor a fejét. - Morgan halála várhat. Először a katonai adatokat kérem.

Cranston egy pillanatig habozott, aztán megnyomott egy gombot a számítógépén.

- Oké, a Kígyó harci kötelékhez vezényelt nagyjából tíz ezredből kevesebb mint kettő maradt, de ez is csak akkor, ha nagyvonalúak vagyunk. A morál elég magas, de nem túl szilárd. Nagyon sok mindenen mentek át, és örülnek, hogy vége van. Nem látom indokoltnak, hogy magunkkal vigyük őket a Strana Mechtyre.

Kai Allard-Liao, a Victor balján ülő sötét hajú, szürke szemű, nyilvánvalóan ázsiai ősöktől származó fiatalember összevonta a szemöldökét.

- Tehát most már biztos, hogy elmegyünk a Strana Mechtyre?

Victor zavartan tornáztatta meg a vállát.

- Rögtön rátérünk erre is. Mindenesetre ha megyünk, a Kígyók nem tarthatnak velünk.

Az asztal túlsó végén Andrew Redburn előrehajolt; összeráncolt homloka előtt egy rakoncátlan, őszbe hajló, vörös hajtincs hullott a szemébe.

- Tudom, hogy a csapataimat megtizedelték, de még mindig tudnak küzdeni.

A herceg megértően bólintott.

- Senki sem kérdőjelezi meg a harckészségüket, a bátorságukat vagy a hűségüket. De mint odakint már elmondtam, tábornok, az emberei elvégezték a dolgukat. Szükségem van önre, és néhány Ulánusára is, de csak valami miatt, amit a Coventryn tanultam. Nem számítok rá, hogy az a trükk még egyszer bejön, főként, mert most egészen más helyzettel állunk szemben, de a jelenléte nagyban megkönnyítheti a dolgomat. - Victor ismét Cranstonra nézett. - Mi a helyzet a roncsgyűjtéssel?

- Az egész bolygóról begyűjtöttünk mindent, és felhalmoztuk néhány raktárba. Ha a standard újrahasznosítási szabályok élnének, akkor az egységeket alaposan meg lehetne erősíteni, feltéve, hogy van elég pilóta, akik elvezetik a mecheket.

A Cranston mellett ülő Anastasius Focht, a Komsztár kardinálisa megköszörülte a torkát.

- Néhány emberem már elkezdett egy átfogó leltárt készíteni az itt talált felszerelésekről, és felmérni az egyes alakulatok anyagigényét, hogy klános technológiával szerelhessük fel a csapatainkat. Úgy számolom, az itteni eszközök kevesebb mint öt százalékára lesz szükségünk, hogy visszaálljunk a teljes harcértékünkre. A Negyedik Drakónokat szeretném klános gépekkel ellátni, hogy egy szinten legyenek a velünk érkező egységekkel. Azt hiszem, ezen kívül nem nagyon kell a zsákmányolt anyagokra támaszkodnunk.

- Másnak is van hasonló igénye? - Victor a Kai mellett helyet foglaló fekete hajú, sötét szemű harcosra nézett. - Hohiro, a te embereid hogy állnak?

- Mi útra készek vagyunk. - Hohiro széles mosollyal törte darabokra a japán kifürkészhetetlenség illúzióját, melyet időnként oly szívesen alkalmazott. - Az itteniek súlyos csapást mértek az ellenségre, a többiek pedig alig várják, hogy kiaknázzák az eredményt.

- Akárcsak mi. - Victor egy pillanatig homlokráncolva gondolkodott. - Rendben, a zsákmánnyal a következőt fogjuk tenni: minden egység kiszolgálja magát a szükséges eszközökből. Így száztíz százalékos harcértékre töltjük fel magunkat. A maradék felszerelés megy a közösbe, ahonnan szétosztjuk a túlélő egységek között, a sérült gépek pótlására. Ezenkívül a raktárak is a rendelkezésükre állnak. Azt akarom, hogy amíg távol vagyunk, próbálják pótolni a veszteségeiket. Legalább adunk nekik valami tennivalót, és ha nem sikerül a küldetésünk, még szükségük is lehet rá.

Cranston bólintott.

- Azonnal továbbítom a parancsot.

- Remek. - Victor kihúzta magát, karját összefonta a melle előtt. - Most pedig térjünk rá a Strana Mechtyre induló utunkra.

Kai halkan felnevetett.

- Úgy beszélsz róla, mint egy kéjutazásról. A klánok anyabolygóját készülünk megtámadni.

Hohiro jelentkezett.

- Egyáltalán tisztában vagyunk a Strana Mechty pontos helyzetével?

Cranston beütött egy parancsot a noteputerébe.

- Különböző, egymástól független információs források egy közeli csillagrendszert jelöltek meg. Mindössze egy ugrásnyira fekszik, és a Barbarossa obszervatóriuma szerint bolygók is vannak a rendszerben. Legalább az egyik lakhatónak tűnik, nagy valószínűséggel az lesz a Strana Mechty. Az ilkán hajóját nem sikerült követnünk, amikor elszökött a rendszerből, de azt feltételezzük, hogy egyenesen oda ment. Ha nem így tett, akkor kivonta magát a politikából, ami azt jelenti, hogy tovább nem kell vele foglalkoznunk.

Redburn tekintete megkeményedett.

- Ő még mindig Füstjaguár harcos. Meg kell halnia. Neki, és az összes társának is.

Victor gyomra összeszorult a Redburn hangjából kicsengő indulattól. Ideküldtük a Kígyókat, hogy pusztítsák el a Füstjaguárokat, és ők meg is tették, Lincoln Osis és a testőrsége kivételével. Victor tudta, hogy neki és az embereinek kéne befejezni a munkát, de a gondolat, hogy megöljenek egy olyan embert, aki megszökött saját otthonvilágáról, kényelmetlen érzéssel töltötte el. A meneküléssel csak azt bizonyította, hogy többé már nem számít harcosnak.

A kardinális bólintott.

- Redburn tábornoknak igaza van. A klánokkal kapcsolatos tapasztalataim alapján az egyedüli megoldás, ha elmegyünk a Strana Mechtyre, és kihívjuk őket egy Visszautasítás Próbájára, melynek tétje az invázió befejezése.

Kai az asztalra fektette a tenyerét.

- Odamehetünk, és kikényszeríthetjük a döntésüket, vagy megvárhatjuk itt, hogy egy delegációt küldjenek hozzánk. Könnyen lehet, hogy ez utóbbi esetben ők is szívesebben hajlanának a béke irányába. Ha kényszerítjük őket, hogy egy leigázott világra jöjjenek, azzal biztosan sikerül elbizonytalanítani őket.

- Egyetértek, Kai - bólintott Victor -, de mindannyian tudjuk, hogy a klánok nem alkotnak egységes frontot. Egy itteni Füstjaguár kapituláció semmit sem jelentene a többi klán számára. Esetleg kivárhatnánk egy ideig, hátha ők jönnek el ide, de úgy vélem, most gyors lépésre volna szükség, hogy az itteni vereséget összekössük az ottani kihívással.

- Victor, szerintem meg kéne fontolnod Kai felvetését - mondta Hohiro. - Én nem félek elmenni a Strana Mechtyre, de mindannyian tudjuk, hogy egy bolygót sokkal könnyebb megvédeni, mint elfoglalni.

Victor bólintott.

- Éppen ezért szándékozom safcont kérni, amikor megérkezünk.

Kai döbbenten nézett rá.

- Te adnál nekik safcont Új-Avalonon, csak mert szépen kérik?

- Természetesen nem, de én nem is gondolom saját harcosaimról, hogy ők a fajnemesítési program csúcsai, ami homo sapiens parabellummá teszi őket. Ha a becsületkódexüket veszem alapul, akkor biztosan engedélyezni fogják. - Victor vállat vont. - Mindenképpen megkérdezem. Ha nemet mondanak, akkor harcolva vágunk utat magunknak, csak az egy kicsit zűrösebb lesz.

Andrew Redburn hátradőlt a székében.

- Én előbb mennék a Strana Mechtyre, mint hogy ők jöjjenek ide. Minden egyes perccel, amit adunk nekik, felkészülhetnek a védelemre, vagy új csapatokat hívhatnak be. Ezt nem szabadna hagynunk.

Cranston felnézett a noteputeréből.

- Meg aztán az a kérdés is felmerül, hogy küldenének-e egyáltalán delegációt. Ha a klánok ezt a Füstjaguárok problémájának tekintik, és az ilkán elmenekült, akkor úgy gondolhatják, hogy semmi okuk beavatkozni. Rajtunk múlik, hogy a tudomásukra hozzuk-e, ez nem csak egyetlen klán ügye.

- Igaz - bólintott Kai a kardinális felé. - Egyetlen klán kiiktatásával lehetővé tesszük a többiek számára, hogy elhatárolják magukat a vereség lehetőségétől. A tukayyidi kudarcuk ellenére.

Focht a jobb kezével megigazgatta szemfedőjét.

- Tukayyid már nyolc éve volt - a klánok szempontjából másfél harcos generációval ezelőtt. Az ő szemükben az már csak történelem. Véleményem szerint el kell indulni a Strana Mechtyre, amilyen gyorsan csak lehet.

- Egyetértek - mosolyodott el a herceg. - Mennünk kell, mégpedig azonnal. Itt, a Huntressen megvívtunk egy, a klánok számára gyakorlatilag teljesen ismeretlen háborút. Az ő hadviselési stílusuk megpróbálja minimálisra csökkenteni a károkat, mert az őseik nagyon jól ismerték a korlátlan háborúk borzalmait. A hadviselés ritualizálásával eltávolodtak a háború valódi következményeitől és tanulságaitól. Itt megmutattuk nekik, hogy képesek vagyunk megnyerni a mi háborúnkat. Most el kell mennünk a Strana Mechtyre, és bebizonyítani, hogy az ő szabályaik szerint is le tudjuk győzni mindegyiküket.

Redburn mosolygott.

- Holnap reggel a századom készen áll az indulásra.

- Nagyszerű. - Victor hirtelen elkomorodott. - Redburn tábornok, mit tudunk Lincoln Osisról és a szökéséről?

Redburn néhány másodpercig csak fehér szakállát vakargatta, aztán a könyökére támaszkodva előredőlt az asztalon.

- Vannak szemtanúink az evakuációról. Az elementáljai körülbelül egy perccel azelőtt cipelték ki a Jaguárok parancsnoki központjából, hogy az egész kóceráj a levegőbe repült. A tölteteket valószínűleg egy nekekami csapat helyezte el, és a vezetőjük kihívta kardpárbajra Osist.

- Nekekami? - kérdezte döbbenten Kai.

Redburn bólintott.

- Én sem tudtam a jelenlétükről, amíg át nem néztem Winston tábornok aktáit a halálát követően. Úgy vettem észre, ő sem tudott róluk Morgan haláláig. Ha jól értelmeztem, akkor Theodore Kurita ajándékozta őket Morgannek.

- Nem meglepő - mondta Victor. - A szellemmacskák nagyon hatékony harcosok. Csoda, hogy nem sikerült megölniük Osist.

- A kihívás után a csapat többi tagja még a harc kezdete előtt lelépett, így a részleteket nem ismerem. A vezetőjük nem került elő, és a holttestét sem sikerült azonosítanunk. Osist súlyos sebekkel szállították el, és nem sokkal a párbaj után egy hajó hagyta el a bolygót. Lehet, hogy meghalt, de ezek az elementálok nagyon sokat kibírnak.

Victor Kaira pillantott.

- Hallottam hírét.

- Ahhoz, hogy egy elementálból ilkán legyen, nagyon keménynek kell lennie - mondta Kai szégyenlős mosollyal. - Az általam ismert elementálok rettentő szívósak voltak, de hogy valakit kánná, majd ilkánná is válasszanak, az csak úgy lehetséges, ha jóval felülmúlja a többieket. Amíg nem láttam a testét, és nem pumpáltam bele néhány kilojoule-nyi energiát, addig nem hiszem el, hogy meghalt.

- Akkor tehát azt kell feltételeznünk, hogy életben van, és vagy a Strana Mechtyre ment, vagy menekül. - Victor karba fonta a kezét. - Kardinális, van valami elképzelése róla, hogyan fogadják a Strana Mechtyn, miután megsebesült, és elvesztette a klánja anyabolygóját?

Focht egy másodpercig gondolkodott.

- Nos, úgy vélem, már az is nagyon sokat jelent, hogy egyáltalán itt volt. Az ilkán általában felette áll a klánok csatározásainak, de úgy tűnik, ha a Füstjaguárokról volt szó, Osis szeretett mindent saját kezűleg intézni. Az, hogy egyetlen más klán sem vett részt a harcokban, könnyen jelentheti azt, hogy az egész ügyet kizárólag a Füstjaguárok problémájának tekintették. A Füstjaguárok viszont egyértelműen megszűntek komoly tényezőnek lenni, ezért az ilkán is meggyengült politikailag. Ezzel együtt ő marad az ilkán, amíg le nem mond vagy meg nem hal, kivéve, ha valaki kihívja egy Visszautasítás Próbájára.

Kai a kardinálisra nézett.

- Van rá esély, hogy a Jaguárok titokban tartsák az esetet a többi klán előtt?

- Azt hiszem, ez elméletileg lehetséges, de mivel a Novamacskák egy része csatlakozott a Csillagligához, a Belső Szférában történteket nagyon nehéz volna elleplezni. - Focht a fejét rázta. - Számos klános hajót láttunk, melyek információkért ugrottak be a rendszereinkbe, és biztosan rengeteg adatot gyűjtöttek a győzelmeinkről szóló rádióadásokból. Képtelen vagyok elhinni, hogy ne tudnának róla, és a Jaguárok ellenségei már biztosan pellengérre állították Osist a klánja kudarcaiért.

Victor elkomorodott.

- Ha fizikailag és politikailag egyaránt ilyen gyenge, nem valószínű, hogy sikerül igazi békét kiharcolnunk azzal, ha a Strana Mechtyn legyőzzük őt és a Jaguárok maradékát. Kihívást kell intéznünk az összes klán ellen, és majd meglátjuk, hogyan reagálnak.

- Ó, ez nagyszerű lesz! - sóhajtott Cranston. - Aztán majd nekiállhatunk kiválogatni, melyik csapatunk melyik klánnal ütközzön meg.

- Mit akar ezzel mondani, Jerry?

- Csak azt, felség, hogy önnek kell megválasztania, ki harcoljon kivel. A rasalhág kontingens biztosan magának követeli a Farkasok legyőzésének dicsőségét, Hohiro a Füstjaguárokat akarja, és így tovább.

Victor elgondolkodva dörzsölgette az állát.

- Ez eszembe sem jutott. Úgy kell összeválogatnunk a párokat, hogy a legnagyobb esélyünk legyen a győzelemre.

- Jerrynek igaza van - szólalt meg Hohiro. - Én a Jaguárokat szeretném magamnak, de ha Osis vezeti őket, akkor veled kéne szembeszállnia... mint vezér a vezérrel.

Victor elképedten nézett Hohiróra.

- Nem is tudom, mi lep meg jobban, barátom: hogy átengeded nekem a Füstjaguárokat, vagy hogy feltételezed, vagyok olyan hibbant, hogy egyedül szembeszálljak egy elementállal.

- Nem hiszem, hogy olyan ostoba volnál, Victor, de mindketten tudjuk, milyen fontosak a külsőségek a klánok számára.

- És mivel a Drakónis Szövetségből jöttél, te pedig pontosan tudod, hogy semmilyen külsőség nem lehet olyan fontos, mint maga a tartalom.

Hohiro elnevette magát.

- Tekintsd úgy, hogy a javaslatom alapját az ilyen dolgok iránti fogékonyságom képezte.

Victor felvonta a szemöldökét.

- Ráadásul te már harcoltál a Füstjaguárok ellen, és közelről is láttál elementálokat, igazam van?

- Victor, az utóbbi hét hónapban, az utazásunk alatt rengeteget tanultál az egy az egy elleni harcról. - Hohiro széttárta a karját. - Persze, nem gondollak olyan féleszűnek, hogy szembeszállj Osis-szal, de ha mégis megteszed, meg fog lepődni, milyen nehéz elbánni veled.

Cranston felnézett.

- Majd gondoskodom róla, hogy legyen egy pisztoly a mechje pilótafülkéjében.

Kai az asztalt csapkodta jókedvében.

- De nagy legyen az a pisztoly, és kell hozzá néhány tartalék tár is.

Victor felemelte a kezét.

- Egy kicsit előreszaladtunk. Tehát úgy döntöttünk, amilyen hamar csak lehet, meg kell látogatnunk a Strana Mechtyt, igaz?

Miután az asztalnál ülőktől megkapta a beleegyező bólintásokat, Victor folytatta.

- Rendben, akkor behajózzuk az egységeinket, és indulunk vissza az űrugrókra. Az itteni parancsnok Paul Masters lesz. Redburn tábornok, ön velem tart a Barbarossán. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk.

Kai nem így gondolta.

- És mi lesz Morgan meggyilkolásával?

Victor megdermedt, az egész teste zsibbadni kezdett. Ismerem a pletykákat - a Drakónis Szövetség tette, Katherine tette... én ez utóbbira tippelek, de mindenképpen szükség van bizonyítékra. Ezt viszont itt nem lehet megszerezni.

- Ha sikerrel járunk a Strana Mechtyn... pontosabban miután sikerrel jártunk a Strana Mechtyn, lesz egy szép hosszú utunk hazafelé. Majd akkor foglalkozunk a gyilkossággal, és ha megérkeztünk a Belső Szférába, igazságot teszünk.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Thomas S. Gressman: A háború árnyai (részlet).

Létrehozás: 2004. július 12. 16:17:31

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma