Raymond E. Feist: A démonkirály dühe (részlet)

- Most mi lesz? - kérdezte Miranda.

Macros lefelé mutatott:

- Arra!

A három mágus magasan a felhők fölött lebegett, alattuk pedig hullámzó víz terült el több száz mérföld szélességben. Pug tekintetét arra a pontra fordította, amerre Macros mutatott, és megpillantotta a Smaragd Királynő flottáját.

- Hatalmas - mondta Miranda.

- Több, mint hatszáz hajó - tette hozzá Macros. - Majdnem hétszáz.

- Valami olyan helyen kellett megépíteniük, amiről nem tudtunk - vélekedett Pug. Ő is, akárcsak Miranda, figyelemmel követték kémjelentéseket, melyeket Calis ügynökei küldtek Novindusból.

- Egy tervre van szükségünk - mondta Miranda.

- Halld a tervet! - mondta Pug. - Alászállok, hogy szembeszálljak a Smaragd Királynővel és pantathiánus szolgáival. Amikor bezárják a csapdát, amit nekem állítottak, ti ketten lejöttök, és meglepetésszerűen lecsaptok rájuk.

- Nem! - tiltakozott Macros. - Csak én jövök. Egyedül.

Amikor Miranda tiltakozni készült, Macros így szólt:

- A te feladatod az, hogy kihozz minket onnan, ha elképzelésünk csődöt mondana.

A nő egy pillanatig fontolgatta a hallottakat, és ahogy a szél hátrafújta a haját, Pug arra gondolt, hogy még sosem látta ilyen szépnek.

- Jól van - mondta végül Miranda.

Pug gyorsan megcsókolta, és így szólt hozzá:

- Tégy mindannyiunkra visszahívó varázslatot!

- Hová megyünk, ha sietve kell távoznunk? - kérdezte Miranda.

Pug már korábban átgondolta ezt a kérdést.

- Elvandarba - felelte. - A világon a tündéknek vannak a legjobb gyógyítóik, és lehet, hogy szükségünk lesz rájuk. Ugyancsak ők ismerik a mágikus védelem legjobb formáit, arra az esetre, ha valami követni próbálna bennünket.

Miranda bólintott:

- Bolondság lenne azt mondani, hogy légy óvatos - mondta, és megcsókolta apja arcát. - Légy óvatos!

Aztán egy szenvedélyes csókot adott Pugnak.

- Maradj életben!

Miközben Macros és Pug a flotta felé ereszkedtek, Macros megkérdezte:

- Csak nem após lesz belőlem?

- Ha valahogy túléljük... - felelte Pug.

- Akkor gondoskodom róla, hogy túléld!

- Számítok rá! - mondta Pug, Macros pedig felnevetett.

- Mit szándékozol tenni? - kérdezte az öreg varázsló.

- Azt hiszem, az a legjobb, ha egyenesen szembefordulunk velük - gondolkozott Pug. - Bizonyára arra számítanak, hogy e hely és a szoros között érkezem.

- Talán csak a szorosnál várnak.

- Az túl későn lenne. Ha nem sikerül, nem lesz időnk átszervezni védelmünket, ha viszont most megyek...

- Én mit csináljak?

- Állj készen arra, hogy eltereled a figyelmüket. Nem tudják, hogy visszatértél - mondta Pug, majd az orra alatt mormogva hozzátette: - Legalábbis remélem.

- Ha bajba kerülök - folytatta hangosan -, csinálj valamit, ami esélyt ad nekem a menekülésre, de ne kockáztasd a saját épségedet! Inkább hagyd Mirandára, hogy mindkettőnket kihozzon!

- Megteszem, amit tennem kell - felelte Macros.

- Akkor kezdjük! - zárta le a beszélgetést Pug.

Eltűnt Macros szeme elől, és a varázsló tudta, hogy Pug most megpróbál a lehető legközelebb jutni a Smaragd Királynő hajójához, anélkül, hogy felfedné magát. Macros kiterjesztett érzékeivel kinyúlt, és megkereste Pugot, majd követte a flotta felé.

Pug lesiklott, az ellenség elővédje fölé. A flotta elején húsz hadihajó V alakot formált. Mindkét oldalon ugyancsak húsz hajó vigyázott a hajóhad szélére. Hátul egy rajnyi gyorsabb hadihajó cirkált oda-vissza, készen arra, hogy előresiessenek, és bármelyik oldalnak támogatást adjanak, ha szükséges.

Pug meglátta a Smaragd Királynő hajóját, amely szállítók hatalmas gyűrűjében siklott. Mágikus látását használva megpróbálta megkeresni célpontját.

Mintha csak egy kristályon át nézné, mágikus érzékelésének lencséin keresztül meglátta a királynőt: épp háromsoros evezős gálya közepére helyezett trónján ült. Körülötte a legördögibb lények alkottak díszőrséget, akiket Pug valaha is látott. A rothadás felhője áradt belőlük, füstként gomolyogva körülöttük.

Két férfi állt a királynő két oldalán. A jobbján lévő mozdulatlan, dermedt harcosban Pug Fadawah tábornokot vélte felismerni. Úgy állt ott, mintha kőből faragták volna. Fejét kopaszra borotválták, csupán egyetlen hajfonat hullott a hátára. Sebhelyes arcán Pug meglátta a jeleket. Ezekről azok meséltek neki, akiknek szembe kellett nézniük Muraddal, a mordelek törvényen kívüli törzsfőnökével, amikor Arutha herceg az Ezüsttövis növénye után kutatott, hogy megmentse jegyese életét.

A királynő másik oldalán egy köpenybe burkolt alak állt, aki ránézésre pantathiánus lehetett. Pug nem látott arcot a lény csuklyája mögött. A mágus óvatosan energianyalábokat küldött a hajóra, hogy kitapogassa az esetleges ellenintézkedéseket. Rátalált a hajó és a többi, közeli és távoli ügynök közötti párbeszéd hullámára, és működtek ott keresővarázslatok is, amelyeket azonban Pug könnyen kikerült.

Ettől gyanakodni kezdett, ezért alaposabban megvizsgálta ezeket a varázslatokat. Ahogyan azt gyanította, rátalált a védelem második hálójára is, amelyeket ravaszul az esetlen keresővarázslatokkal álcáztak. Nem kellett volna sok, hogy elindítsa őket.

Áttanulmányozta ellensége védelmi rendszerét, és előkészítette a támadást.

Pug összegyűjtötte energiáit, felkészülve arra, hogy porrá zúzza a hajót. A többi hajóval és a rajtuk utazó kígyópapokkal akkor akart foglalkozni, amikor már végzett a királynővel. Miközben gyűltek körülötte az energiák, Pug egy ismeretlen forrásból származó, idegen természetű kutató erőt érzett magán.

A hajó utasai hirtelen futkosni és mutogatni kezdtek. A fedélzeten néhány csuklyás alak tűnt fel, akik védővarázslatok kibocsátásába kezdtek.

De már elkéstek. Pug elengedte a misztikus energia hatalmas sugarát, amely elég volt ahhoz, hogy a hajó halotti máglyaként lángra lobbanjon. A robbanás vakító fénnyel és fülsiketítő zajjal járt, de ahogy fellobban a láng, Pug rájött, hogy végzetes hibát követett el.

- Meneküljetek! - kiáltotta Macrosnak és Mirandának. - Ez csapda!

Az energiakisülés egy ellenvarázslattal találkozott, amelyet magába a hajó anyagába szőttek bele. Heteken keresztül gyilkolhatták áldozataikat, hogy létrehozhassák ezt a varázslatot. Ez volt a legkörmönfontabb mágia, amelyet a pantathiánusok véghezvittek, mióta csak Pug oly sok évvel ezelőtt, először találkozott velük. A vitorlavászon, a fedélzet kátránya, a hajótestben a szögek és az árboc fája, mind ellenvarázslattal voltak átitatva. Az elhárító és a riasztó energiák, meg a pantathiánus papok varázslása, mind csupán álca volt, hogy elrejtsék ennek az agyafúrt mágiának a nyilvánvaló nyomait.

Pug védelme alig ért valamit, amikor saját varázslatát fordították ellene. A tűzgömb eredeti pályáján visszafelé kezdett repülni, keresve a forrását. A férfi körül vad erők tomboltak amelyek elvakították és megsüketítették, kevésen múlott, hogy eszméletét nem vesztette. Csupán a reflexeire támaszkodhatott, amint megpróbált távolabb kerülni a hajótól. Pugot vörös lángok nyaldosták, és csak elképzelhetetlen ereje és ösztönei óvták meg attól, hogy egy pillanat alatt elégjen.

Ekkor a hajón tartózkodók megindították saját támadásukat, és Pugott elborította a kín.

Miközben azért harcolt, hogy elkerülje a következő fájdalomhullámot, egy alak öltött testet Pug előtt. A támadó így szólt:

- Jelentéktelen mágus! Talán azt hitted, hogy nem tudtunk a szánalmas kis tervedről? Te csupán bábu vagy egy olyan hatalmas játékban, amilyet el sem tudsz képzelni! Most pedig pusztulj!

Ebben a pillanatban Pug meglátta igazi ellenfele arcát. Rés támadt az illúzión, mely eddig a Smaragd Királynő képével kápráztatta szemét. Egy démon rejtőzött az arany trónus felett, a gálya fedélzete alatt. Karmos kezéből bűvös lánc vezetett a pantathiánus és Fadawah tábornok nyaka körül szoruló, mágikus gallérhoz. Mindketten a démon ellenőrzése alatt álltak, és csak tehetetlenül néztek felfelé.

- Jakan vagyok! Én fogok uralni mindent!

Pugot teljes testében megrázta a fájdalom, ahogy védelmező varázslatát letépték róla. Testén a ruha lángra kapott, és a bőre égni kezdett. Megperzselt és felhólyagzott tüdejéből sikoltás tört fel, szeme pedig összeaszott a fejében. Kétségbeesetten próbált menekülni, de a fájdalom annyira elhatalmasodott rajta, hogy minden önuralmát elvesztette. Elméje elmenekült a fájdalom elől. Érezte, amint a sötétség összezárul körülötte, közben pedig zuhanni kezdett a levegőben.

Ekkor két kar ragadta meg. Pugból halálhörgés tört elő, és ahogy valaki fent magával ragadta, minden pillanat kín volt a számára.

- Vigyél ki minket innen! - üzent Macros Mirandának.

Pug lángoló bőrét még a jeges levegő is égette, miközben belezuhant a sötétségbe.

- Életben marad? - kérdezte Miranda, és félelem ült ki az arcára.

- Nem tudom - felelte Tathar.

Dominic és Nathan szörnyülködve nézték azt a dolgot, ami egykor Pug volt. Szénné égett teste füstölt, és több helyen átütöttek fehér csontjai.

- Az is csoda, hogy még mindig él - mondta Acaila.

Most Nakor nyomakodott előre.

- Ebben a férfiben nagyon erős az élet. Erősen kötődik ide. Segítenünk kell neki.

Nakor egy pillanatra a feje fölé tette a kezét, majd varázsolni kezdett. Kezét Pug mellkasára tette, a szíve fölé, és így szólt:

- Minden erőtökre szükségem lesz.

Elvandar Varázsszövői azonnal sodorni kezdték a mágiájukat. Dominic is megtett minden tőle telhetőt. A legerősebb gyógyító varázslatot használta, amit csak ismert.

Nakor érezte, ahogy átjárja az erő, amely a karjaiból Pug mellkasába áramlott. Jobb tenyere alatt Nakor érezte Pug szabálytalan szívverését, ami lassan erősödni kezdett, mintha száraz szivacsként inná a Nakortól és a többiektől kapott erőt.

Bár Nakor teste megremegett az áramló erőtől, mégis összpontosított, és megpróbálta meglátni az energia helyzetét Pugban.

- Egyikőtök tegye kezét Pug fejére! - mondta.

Acaila úgy tett, Nakor pedig egy pillanatra behunyta a szemét.

Egyre többen jöttek a tünde tisztásra, hogy tanúi legyenek a gyógyításnak. Tomas is a nézők gyűrűje felé közeledett, azok pedig utat engedtek neki, hogy odamehessen barátjához. Nakor kinyitotta a szemét, és így szólt:

- Jól van. Tedd a kezed a torkára! Megégette a tüdejét, és segítségre van szükségem.

Nakor újra behunyta a szemét, és Pugba irányította az áramló erőt.

Az idő múlt, és lassan hajnalodott, de ők még mindig dolgoztak, órák óta ott térdeltek, és engedték saját testük gyógyító energiáit és Elvandar ősi mágiáját a sebesült mágus testébe.

Dél körül Nakor már remegett, és ekkor egy ismerős kéz fonódott a karjára.

- Mester? - szólalt meg Sho-Pi.

- Jól vagyok - felelte Nakor. - Csak egy kis pihenésre van szükségem.

- Átveszem - ajánlotta fel Nakor tanítványa, és kezét Pug mellére téve, felvette mestere testhelyzetét.

Ekkor Miranda jött oda. Megviselt arcából és vöröslő szemeiből Nakor azonnal látta, hogy sírt.

- Életben marad? - kérdezte a nő.

- Nem tudom - válaszolta Nakor. - Egy gyengébb ember azonnal elenyészett volna. A legtöbb erős ember pedig mostanra halt volna meg. Benne viszont van valami, ami életben tartja - a tisztás füvén fekvő férfire nézett, és folytatta: - Most nagyon aprónak és sebezhetőnek látszik, nem igaz?

- De igen! - válaszolta Miranda indulatosan.

Nakor felsóhajtott. Szemmel láthatóan kimerült az erőfeszítéstől.

- Minél tovább marad itt, annál nagyobb az esélye, hogy életben marad. Valamennyien gyógyító energiát áramoltatunk bele, és amíg megvan benne az élni akarás, addig élni is fog. Egyszer megmondtam Nicholasnak, hogy egyes emberekben gyenge, másokban erős az élet. Olyanokban, mint én, az apád, vagy te, erősnek kell lennie, ahhoz, hogy ennyi ideig életben tudjunk maradni, de Pugban még ennél is több van.

- Azt hiszem, életben marad - tette még hozzá, megpróbálva megnyugtatni Mirandát.

Miranda Nakor szemébe nézett:

- Te sem hiszed, igaz?

Nakor megpróbált vigyorogni, de nem sikerült neki.

- Nem hiszem. Mindent megteszünk, ami tőlünk telik. De sebe oly súlyos, hogy még nem láttam embert, aki ezt kibírta volna.

Szemében mély sajnálat tükröződött, de azután visszaszorította kétségeit, és a megszokott, vidám álarcot öltötte magára.

- De hát mit tudok én? Csak egy szerencsejátékos vagyok, aki ismert néhány trükköt, Tathar és a többi Varázsszövő pedig megfeszítve dolgozik.

Az isalani atyaian megszorította Miranda kezét.

- Biztosan rendbe fog jönni!

A nő Nakor arcába nézett, és látta, hogy az előbb csak fecsegett, de azért értékelte a gesztust, ezért bólintott, majd apjához lépett, és megállt mellette.

Nakor a távozó Miranda után nézett, majd lepillantott Pug arcára, repedezett, nedvedző bőrére, a megfeketedett végtagokra.

- Ha viszont így is lesz, még sokáig nem fog harcolni.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Robert Jordan: Az újjászületett sárkány (részlet).

Létrehozás: 2004. július 20. 12:17:31

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma