William H. Keith: Mennydörgés (részlet)
Az áruló kicsusszant a kábelek erdeje és az áramköri panelek alól, és olajtól maszatos ujjait beletörölte kezeslábasa elejébe. A konzol mögött ülő ügyeletes tiszt a homlokát ráncolva nézett rá.
- Maga még nem végzett?
- Ez egy perifériás áramkör, főnök - felelte az áruló. - Innen nem tudom elérni. Meg kell néznem a kamerákat odalent, a szerelőcsarnokban. - Hátranyúlt az áramköri panelhez, és aprólékos gonddal minden kapcsolót "ki" állásba billentett. - A monitorokat egy ideig nem fogja tudni használni.
- Mennyi ideig?
- Ó, nem sokáig. - A férfi összegyűjtötte a szerszámait, és visszarakta őket a vászon válltáskába. - Talán tizenöt perc az egész.
Az ügyeletes tiszt a csuklószámítógépére pillantott.
- Igyekezzen - mondta, és betáplálta a készülékbe az emlékeztetőt.
- Ne aggódjon, hamar végzek.
Az áruló trell őslakos volt éles arcvonásokkal, a helyiekre oly jellemző fekete, göndör hajjal és a világ UV-sugárzásban szegény napja miatt az átlagosnál jóval világosabb bőrrel. A biztonsági helyiség ajtaja azonnal kinyílt, amikor ujjhegyét hozzáérintette az azonosító panelhez, majd halkan be is záródott a háta mögött. Miközben lefelé igyekezett a kőfalú folyosón, léptei kísérteties visszhangot vertek az átjáróban.
Hideg kőlépcsőkön ment egyre mélyebbre, néptelen folyosókat és szürke egyenruhás katonák által őrzött termeket hagyott maga mögött. Két alkalommal meg kellett mutatnia engedélyét, a vállára tűzött holografikus azonosítót is. Más astechek mentek el mellette néma csendben, időnként odabiccentve neki. Az overallja és a szerszámtáskája a legtöbb helyre gond nélkül bejuttatta, de voltak területek a Kastélyban, ahová egy őslakos tech nem léphetett be.
A szerelőcsarnok egy részben mesterséges, részben természetes barlang volt, egy magas mennyezetű helyiség, ahol a szürke félhomályt egymástól elszigetelt fényfoltok törték meg. Az egyik falat vastagon borította a barna rozsda. A csarnok közepén irányított fényű lámpákkal megvilágítva, kompresszorok és energiakábelek kanyargó erdejében egy ötvenöt tonnás, félig szétszerelt csatamech feküdt egy állványon. A földről egy tech hevesen gesztikulálva utasításokat osztogatott a behemót mellén dolgozó két astechnek, akik fáradtan görnyedtek a hegesztőlézer villódzó fénye fölé. A fejük felett az állványok és kábelek kusza pókhálójában féltonnás páncéllemezek lógtak a levegőben.
Az áruló végignézett a Carlyle Kommandósainak szívét és lelkét jelentő négy csatamechen. A tíz méter magas, páncélozott szörnyetegek szinte sérthetetlenek voltak a hagyományos gyalogság vagy más páncélos egységek számára, így csak a hasonló vagy még nagyobb tűzerővel rendelkező csatamecheknek volt reális esélyük a legyőzésükre. A trell magában elmosolyodott, amikor eszébe jutott, neki mégis milyen könnyedén sikerült, mindössze egy hamis azonosítóval és tizenöt percnyi munkával.
A szakasz Árnyéksólymának tönkretétele volt két részből álló feladatának első lépcsője. Alapos oktatásban és kiképzésben részesült, és kapott egy tartalék áramköri panelt, melyet az első adandó alkalommal be kellett illesztenie egy mech szervoelektronikai vezérlő rendszerébe. Kivárta a megfelelő pillanatot, és a panel kiégetett minden vezetéket a mech lábának szervomozgató áramkörében, mielőtt felismerhetetlen műanyagmasszává olvadt volna - a szabotázsra utaló nyom tehát megsemmisült. A szakasznak így már csak három mechje maradt - a százados Főnixsólyma, valamint két húsztonnás Darázs. Az Árnyéksólyom nehéz tűzerő és mozgékonyság közötti tökéletes egyensúlya nélkül a helyőrség gyakorlatilag védtelen lesz egy esetleges támadás esetén.
A trell még szorosabban a hóna alá szorította szerszámos táskáját, és végigsietett a rozoga fém gyalogjárón, amely szédítő cikkcakkvonalban vezetett egészen a csarnok irányítóközpontjáig, egy ablakokkal ellátott, a hátsó falhoz rögzített fülkéig, amely tizenöt méterrel a talaj fölé emelkedett.
A szerelőcsarnok őrtisztje felnézett a monitorról, levette a lábát a konzolról, és félretette chavával teli bögréjét.
- Igen?
- Karbantartás, uram - mondta a sötét hajú, alacsony termetű férfi, és elfordította a vállát, hogy a tiszt anélkül is jól lássa az azonosítóját, hogy fel kellene állnia a székéből. - A központi vezérlőből küldtek le, hogy találjak meg egy hibát a biztonsági kamerák áramkörében. Azt hiszem, valami érintkezési hiba lehet.
A tiszt bólintott.
- Átkozott ócskavas - dörmögte. - Mint minden más ezen az istenverte, homokfútta... - Csak most jött rá, hogy egy őslakos trellel beszél, ezért elharapta a mondatot, és egy sornyi üres monitorra mutatott. - Ott hátul találja a szerelőpanelt. - Azzal visszatette a lábát a konzolra, és tovább bámulta az egyetlen működő monitort. Az áruló átlesett a tiszt válla felett, és látta, hogy a képernyő az űrrepülőteret mutatja; az üres betontérségen fény- és árnyékfoltok váltották egymást, és semmi nem mozdult a hideg, csillagos égbolt alatt.
Tehát még nem érkeztek meg. A csuklószámítógépére nézett, és miközben magában számolta vissza a hátralévő perceket és másodperceket, elkezdte kipakolni a szerszámait. Most már nincs sok hátra.
Grayson Death Carlyle már rég leszokott róla, hogy érzékeny legyen kissé komor középső nevére. A legenda szerint egy ősétől örökölte, Lord Grayson Death Thomastól. Lord Grayson állítólag akkor változtatta középső neve magánhangzójának kiejtését hosszúról rövid "e"-re, miután Lysander Győztesévé és olyan nagy hatalmú földbirtokossá vált, hogy senki nem merészelt belekötni, hogyan ejti ki saját nevét. Egy harcos közösségben, ahol rendszeresen hősök tettein tréfálkoztak, az ifjú Grayson neve néhány apró, alkalmankénti piszkálódó megjegyzésen kívül nem váltott ki mást apja szakaszának többi tagjából.
Amint kilépett az elektromos szállítójárműből, amelyik visszavitte őt a Kastélyba, Grayson azonnal tudta, hogy nagy bajban van. Megszabadult téli ruházatától, és odadobta egy trell tisztiszolgának, aki idegesen szólalt meg:
- A fegyvermester önt keresi, uram.
Grayson a csuklószámítógépére pillantott, és elfintorodott, amikor meglátta, mennyi az idő.
- Igen, valami hasonlóra számítottam.
- Elég izgatottnak tűnt - folytatta a tisztiszolga. A férfi úgy beszélt, mintha arra számítana, hogy bármelyik pillanatban bomba robbanhat mellette.
Grayson vállat vont, és a hatalmas elektromos hősugárzó felé fordult, amelyet a járműcsarnok őrei szereltek fel a falra, hogy elvegye a kintről beáramló csípős hideg élét, amikor kinyitják a csarnok külső ajtaját. Az arénaméretű terem kormos falai között körülbelül húsz másik katona tartózkodott; néhányan a hősugárzónál melegedtek, mások olvastak, vagy éppen kártyáztak. Grayson egymáshoz dörzsölte elzsibbadt kezeit, hogy helyreállítsa a vérkeringést. Tipikus másodéj volt -20 fokkal fagypont alatt, de a jeges szél mínusz negyvenre vagy még az alá is lehűtötte a levegőt. A fiatalember tudta, hogy Griffith őrmester letolása még a hidegnél is kellemetlenebb lesz, de Mara törődésének emléke, a lány csókjainak kellemes melege mindent megért.
- Na végre! - ragadta ki egy hang az ábrándozásból. - Death uraság úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk.
- Üdv, Griff - köszönt Grayson barátságosan az altisztnek. - Elnézést, egy kicsit elkéstem.
Egy árnyék vált el a fal mellől, és láthatóvá vált Kai Griffith őrmester, az egység fegyvermestere. Az éles fényű mennyezeti lámpák megvilágították haj nélküli koponyáját, és kiemelték a csúf, kékes forradást, amely a jobb füle mellett egészen az álláig húzódott.
- Elnézést! Azt mondja a fiú, elnézést! - Griffith lekonyuló bajusszal díszített arca gunyoros fintorba torzult. - Megtudhatnám, hol a kénköves pokolban jártál?
Hogy leplezze a "fiú" megszólítás miatti dühét, Grayson elmosolyodott.
- A barátaimnál - felelte, és közben arra gondolt, hogy Griffith egy napon túl messzire fog merészkedni.
- A barátainál! Tehát megint a bázison kívül. Esetleg azt a trell lányt látogattad meg?
- Ugyan, Griff...
- Egy szót se! Négy órával ezelőtt lőgyakorlaton kellett volna részt venned, ebben a pillanatban pedig már az irányító központban kellene tartózkodnod! Mi az ördögöt játszadozol velünk, fiú?
Grayson gúnyos tisztelgésképpen megérintette ujjhegyeivel világosszőke haját.
- Tudomásul vettem a tiltakozást, Griffith őrmester.
- Nemsokára apád is tudomást szerez róla, fiam. - A kopasz fej lassan ingott egyik oldaltról a másikra, a forradás szinte hullámzott, ahogy az állkapocs izmai megfeszültek. - Nem tudom tenni a dolgomat, ha te következetesen figyelmen kívül hagyod a sajátodat.
Grayson elfordult a hősugárzótól, és elindult a felvezető rámpán a Kastély központi átjárója felé.
- Nézd, Griff, talán ez volt az utolsó alkalom, hogy láthassam őt. Három nap múlva lelépünk innen...
A kopasz őrmester felzárkózott a fiatalember mögé.
- Majd elmegyünk, ha a tárgyalások lezárultak. Addig azonban ellátod a feladatodat, fiatalúr, vagy ha nem, akkor tudni akarom az okokat.
Grayson elkomorodott. A huszadik évében járt, és a fegyvermester volt a személyes tanítója a háború művészetében azóta, hogy tíz éves korában harcosnövendékként hivatalosan is csatlakozott az egységhez. Minél idősebb lett, annál kevésbé értékelte Kai Griffith éles nyelvét, valamint azt, hogy minduntalan beavatkozott a magánéletébe. Elvégre Grayson már nem volt gyerek, hanem egy valódi mech-harcos fia és örököse. A fegyvermester nem igazgathatja az életét örökké.
- Ellátom a szolgálatot - vágott vissza Grayson -, de a magánéletem kizárólag csak rám tartozik.
- Még mindig a nagy magányost játszod, Carlyle úrfi? Ez a hozzáállás rengeteg bajt fog hozni rád, mielőtt még a gyakornoki időd végére érnél. Hiszen még az sem fér a fejedbe, hogy azok az átkozott trellek nem a barátaink.
- Ez az egy az. Hé, csak búcsút akartam venni tőle!
Griffith helytelenítően csóválta a fejét.
- Ráadásul pont az öreg Stannic lánya.
- Mi köze van ennek bármihez is? - fakadt ki Grayson. Igen, Mara valóban a Trellwan miniszterének a lánya volt, de mi van akkor?
- Ha állandóan elsurransz a városba azzal a lánnyal játszadozni, az lesz a vége, hogy egyszer nem térsz vissza.
Bevillant az esti "játszadozás" egy apró töredéke, és Grayson mosolyogva megvonta a vállát. Kai Griffith osztotta a legtöbb öreg helyőrségi veterán előítéleteit a helyi lakossággal szemben, akiket elméletileg meg kellett védeniük. Ezt sosem volt képes megérteni.
Megálltak a durván faragott sziklafalba illeszkedő vastag acélajtó előtt, melyet egy géppisztolyt szorongató szürke egyenruhás katona őrzött. Az ajtót egy vaskesztyűs, ökölbe szorított kéz képe díszítette, világoskék háttér előtt. Griffith rezignáltan rázta meg a fejét, mert ismerte ennek a szürke szemű fiatalembernek a makacsságát.
- Ezzel nem fejeztük be, Carlyle uraság. Arra képzünk téged, hogy egy nap csatamech-pilóta lehessen belőled, Carlyle Kommandósainak teljes jogú mech-harcosa. De a harcosoknak nem elég azt elsajátítaniuk, hogyan vezessenek el egy átkozott sétáló fémhegyet! Megértettél?
Grayson már számtalan alkalommal hallotta a kioktatást, illetve annak variációit a kötelességtudatról, az egység iránti elkötelezettségről, valamint a csapatmunkáról. Úgy tett, mintha nagyon figyelne, de közben el kellett nyomnia egy önkéntelen ásítást. Nem sokat aludt a szabadidejében.
Griffith végül abbahagyta, amikor rájött, hogy mondanivalója Graysonnak egyik fülén be, a másikon ki.
- Gyerünk, fiam! - mutatott az ajtóra. - Menj be, és élvezd ki a fogadtatást!
A harcirányító központ egy csupasz falú helyiség volt rengeteg konzollal és annyi kábellel a földön, hogy még a járásra is oda kellett figyelni, ha az ember nem akarta kificamítani a bokáját. A teremben szürke egyenruhás férfiak álltak vagy üldögéltek kisebb csoportokban - némelyek egy pohár üdítő vagy forró chava felett beszélgettek halkan, mások a sápadtan vibráló monitorokat vagy radarképernyőket figyelték. Valahonnan felülről egy tiszta, gépies női hang szólalt meg:
- A Mailai űrjáró most lép be a légkörbe. A kapitánya megerősítette az oberoni képviselők jelenlétét a fedélzeten. Várható landolási idő tizenegy perc.
Az egyik közeli konzol előtt ketten ültek. Az egyik egy sötét szemű rangidős tech volt szokásos szürke és kék egyenruhájában, a másik pedig egy apró termetű, napbarnított bőrű férfi magas gallérú, előkelő civil ruhában. Nem messze tőlük egy másik, egyenes tartású, ősz hajú civil is állt, akinek bal vállán egy ezüsttel díszített, rövid köpeny volt átvetve a belső világok divatja szerint.
A sötét hajú civil éles pillantással felnézett Graysonra. Bár a szeméből sütött a harag, nem szólt egy szót sem. Grayson tudta, hogy Nicolai Aristobulus csak a másik kívülálló jelenléte miatt tartja magában dühös szidalmait.
- Üdv, Ari - köszöntötte Grayson, mintha nem látná és érezné tanára ingerültségét.
- Carlyle úrfi - felelte Ari mereven, alig látható biccentéssel. - Késtél.
- Mit keres itt a Carlyle fiú? - kérdezte az ősz hajú civil Griffith felé fordulva. - Ez egy titkos megbeszélés, kényes ügyekről.
Az őrmester helyett Ari válaszolt:
- Az én kérésemre van itt, nagyuram, valamint Carlyle százados közvetlen utasítására.
- Valóban? És mióta határozza meg egy harci szakasz oktatója a stáb álláspontját?
- Mióta őt bízták meg a parancsnok utódjának kiképzésével... nagyuram. - Ari alig türtőztette ellenségességét. - Egy napon majd a fiú fogja kezelni ezeket a dolgokat.
- Hadd maradjon, nagyuram! - szólt közbe Griffith is, és a monitorra mutatott. - Az a kereskedő űrjáró mindjárt beérkezik.
Lord Olin Vogel összevont szemöldökkel lépett tovább egy másik konzolhoz, uszályként húzva maga után megtépázott méltóságát. Vogel háta mögött Griffith fintorogva nézett Arira. Az oktató mellett, a kommunikációs konzolnál ülő Riviera főtechnikus nem is próbálta leplezni vigyorát.
Graysont a legkevésbé sem érdekelte a politika, de Vogel képviselő jelenlétét a szakasz mellett kimondottan zavarónak találta. A férfi nyolcvanvalahány standard nappal ezelőtt érkezett a Tharkadról, a közeli csillagbirodalmat kormányzó kalózkirállyal kötendő szövetség terveivel. Carlyle Kommandósainak egyik tagja sem kedvelte az arrogáns, nyakas vikomtot, és a szükséges formális etikett, mellyel viseltetniük kellett Katrina Steiner személyes küldötte irányában, nem mindig tudta elleplezni sötét pillantásaikat. Kevesen értettek egyet Vogelnek a szektor pacifikálására vonatkozó terveivel.
Szerencsére Graysonnak mindehhez semmi köze nem volt. Ari válla felett a konzol kijelzőjére pillantott.
- Mi történik?
- Ha időben itt lettél volna, most nem kellene kérdezned. Apád az űrrepülőtéren van. A Mailai komp belépett a légkörbe, és körülbelül... tíz perc múlva landol.
A monitor az űrrepülőtér végtelennek tűnő üres betonfelületét mutatta. A kamera jellegzetes billegéséből és ingásából látszott, hogy a berendezést egy csatamechre szerelték.
Graysonnak nem volt szüksége bővebb magyarázatra. Az imbolygó képet közvetítő kamera az egység parancsnoki csatamechjén, egy negyvenöt tonnás, harcedzett, számtalan alkalommal foltozott és felújított Főnixsólymon helyezkedett el. És a parancsnok Grayson apja volt.
Griffith komoran nézte a képet.
- Még mindig azt mondom, vinnie kellett volna mind a négy mechet.
Riviera vállat vont.
- Az Árnyéksólyom még mindig a szerelőcsarnokban, és a százados azt akarta, hogy a Darazsak a városban járőrözzenek... szükség esetére. - Alig észrevehető mozdulatot tett a szomszédos konzol előtt álló Vogel felé. - Az ott nem szeretné, hogy bármi is megakadályozza a tervét.
Griffith összehúzott szemmel nézte a kormány képviselőjét.
- Feltétlenül el kellett küldenünk Sarghadba járőrözni mindkét Darazsunkat?
- Ki tudja? - kérdezett vissza a tech kelletlen fintorral. - A helyiek mindenesetre nem nagyon örülnek.
- A helyükben én sem örülnék - morogta Ari. - Egy legitim csillagközi birodalom és egy csapat bandita közötti határvonal néha igen vékony tud lenni. Ha mi elmegyünk, a trelleknek itt maradnak ők. Minden joguk megvan idegeskedni az öreg Hendrik céljait illetően.
A nemsokára létrejövő találkozó meg fogja pecsételni a nehezen kiharcolt szövetséget a Lyrán Nemzetközösség - amely Carlyle Kommandósait alkalmazta a helyőrségi feladatok ellátására a Trellwanon - és az Oberon VI. Hendrik nevű kalózkirályának egyre növekvő és virágzó birodalma között. A Trellwan őslakosai nem igazán kedvelték Hendrik embereit, ez azonban semmiben sem befolyásolta a szerződés létrejöttét.
A felső hangszórókból mély férfihang hallatszott.
- A helyemen vagyok.
Riviera előrehajolt, és megérintett egy gombot a konzolon.
- Riviera, biztonságos csatorna. Itt van a fia, százados.
Durant Carlyle százados hangja ezúttal a konzol kis hangszóróiból szólalt meg, de még mindig kényelmetlenül hangosnak tűnt a harcirányító központ csendjében.
- Ó, valóban? Mondja meg neki, hogy ezen a héten megnyert még öt órányi kiképzést a szimulátorban.
Riviera elvigyorodott, és Graysonra villant a tekintete.
- Vettem az üzenetet, százados.
Grayson a homlokát ráncolta, de nem szólt semmit. Bántotta, hogy rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a szakasz földi egységének többi tagjára, de már megtanulta, hogy emiatt nem érdemes panaszkodnia. Elvégre a mech-harcosok jelentették az elitet. Olyanok voltak, mint a modern kori lovagok, akik meghatározták a csata alakulását, őt pedig arra képezték, hogy egy nap átvegye apja helyét egy csatamech pilótafülkéjében. Pontosan annak a csatamechnek, a Főnixsólyomnak a fülkéjében.
Egyébként is, a szimulátoros gyakorlat nem volt olyan elviselhetetlen büntetés. Grayson nem csak hogy élvezte a szimulátort, de nagyon jól is teljesített benne. Ez állt a legközelebb egy valódi csatamech vezetéséhez anélkül, hogy az ember ténylegesen benne ült volna. Az egyedüli problémát csak az jelentette, hogy az öt óra abból a szabadidőből fog levonódni, melyet Mara társaságában tölthetne. De hát végül is már elköszönt tőle, nem igaz?
Érdekes, mennyire biztos volt benne Mara, hogy végül nem fogja elhagyni a Trellwant, de szegény lánynak egyszer túl kellett jutnia ezen is. Carlyle Kommandósainak következő állomáshelye a Nemzetközösség fővilága lesz. Az végre igazi szolgálat lesz, örömteli váltás. Még sosem járt a Tharkadon, de a katonák, akik már voltak ott, nagyon szívesen és lelkesen meséltek a helyről. A világ ugyan hideg és sziklás volt, de az űrrepülőtéren kívül az éjszakai élet annál forróbb és kellemesebb. Már alig várta, hogy megtapasztalja.
Grayson már nagyon unta a Trellwant, a nappalok és éjszakák vánszorgó váltakozását, valamint a rövid évek miatt gyorsan, mindössze néhány nap alatt változó évszakokat.
- Ari, apám már pontot tett ennek az egésznek a végére, igaz? Úgy értem... ha minden rendben megy, nemsokára elhagyhatjuk a Trellwant.
- Ez a megbeszélés teszi hivatalossá az átvezénylésünket, Carlyle úrfi. Utána már nincs más dolgunk, mint túlélni a ceremoniális szolgálatátadást. Annál jobban semmi nem tehet pontot az itt tartózkodásunk végére.
Grayson a monitor képét figyelte.
- Elromolhat itt bármi is?
Ari sokatmondóan megvonta a vállát.
- Ha a Periféria banditáival üzletelsz, tartsd az egyik kezed a pénztárcádon, a másikat pedig a szemed előtt.
- A szemem előtt?
Aristobulus sötét arcából elővillantak a hófehér fogak.
- Hogy ne rabolhassák el a szemed világát.
- Még mindig jobb egyesével lelövöldözni őket - morogta Griffith. A férfi nyilvánvalóan és látványosan nem volt megelégedve a helyzettel.
- Az jó sok lövöldözést jelentene, izomagyú barátom. És Vogel szerződése révén talán nem is leszünk többé rászorulva. Akkor majd a Kuriták halomra lövésével kell elfoglalnod magad.
- Ez az! Ari, te valahogy mindennek megtalálod a jó oldalát.
Felnevettek, de látszott, hogy a fegyvermester nem nyugodott meg teljesen. Az állandó aggodalom és gyanakvás természetesen együtt járt a beosztásával, de a jelenlegi szituáció különösen kényes volt. Mint Ari szokta volt mondani tudálékosabb pillanataiban, a Trell rendszer magányos őrszemként helyezkedett el a Lyrán Nemzetközösség peremén, egy elképzelhetetlenül nagy, ismeretlen terület mellett. Belül volt az úgynevezett civilizált űr, a Belső Szféra, ahol a Steiner ház Nemzetközössége és a darabokra szakadt Csillagliga másik négy utódállama mindent elkövetett azért, hogy a fegyverek erejével vagy diplomáciai úton előnybe kerüljön riválisaival szemben.
A hátuk mögött pedig az ismeretlen vagy rég elfeledett világok vadonja terült el, a semmi feketesége, illetve kisebb szövetségek, melyeket jelentéktelen önkényurak és kalózkirályok tákoltak össze maguknak az egykorvolt dicső birodalom háború szaggatta romjaiból.
III. Hendrik is egy ilyen kalózkirály volt, aki állandó víz- és utánpótlásszerző portyáival, rajtaütéseivel a Lyrán Nemzetközösség, illetve a szomszédos Drakónis Szövetség tucatnyi világát háborgatta. Ezek a támadások hozták a Trellwanra öt évvel ezelőtt Carlyle Kommandósait, és azóta több heves összecsapás is lezajlott a kalózok és a helyőrség katonái között.
A portyák között Hendrik valahogy összehozott egy bizonytalan szövetséget tucatnyi másik kalózkirállyal - egy szövetséget, melynek létezését már nem lehetett félvállról venni, és fokozott óvatossággal kellett kezelni. A Hendrik által megszállva tartott Oberon VI. köré csoportosuló koalíció már egy kisebb ház tűzerejével és szállítókapacitásával rendelkezett, és ezt már nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Olin Vogel kész tervvel érkezett a Tharkadról, melyet a diplomácia csillogó mázával vontak be. Ha továbbra is egyszerű kalózkirályként kezelték volna III. Hendriket, és rajtaütésre rajtaütéssel, kihívásra kihívással válaszolnak, akkor a Nemzetközösségnek még több támadást kellett volna elviselnie, ami azzal járt volna, hogy újabb helyőrségeket kell létesíteni a Periféria határvidékének félig elfeledett világain. Ám ha egy valódi ház vezetőjének tekintik Hendriket, és egy kölcsönösen előnyös, területi engedményeket és garanciákat tartalmazó szerződés felajánlásával elismerik egy legitim, a Nemzetközösséghez hasonló birodalom vezetőjének... nos, az mindenképpen megváltoztatta volna a helyzetet, mégpedig pozitív irányban.
Vogel manőverezése csaknem két helyi évet vett igénybe, ez nagyjából három standard hónapnak felelt meg. Mivel egyik fél sem bízott a másikban, a helyi kereskedőházat, a Mailai házat bérelték fel a tárgyalódelegációk szállítására a Trellwan és az Oberon VI. között. Egyik oldal sem érezte magát elég felkészültnek arra, hogy felfegyverzett űrjárókat engedjen leszállni saját hazai pályáján. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy Hendrik már kötött egy szerződést (vagy legalábbis valami hasonlót) a Drakónis Szövetséggel, a Szövetség pedig háborúban állt a Lyrán Nemzetközösséggel. Handriket ez elméletileg ellenséggé tette volna, még ha nem is kimondottan aktív ellenséggé. Nem kevés időbe és fáradságba került tehát, de a végén sikerült tető alá hozni a megállapodást.
A Trellwani Szerződés értelmében Hendrik a Lyrán Nemzetközösség partnerévé és szövetségesévé válik. Ezentúl az ő űrugrói és mech zászlóaljai fogják védeni a Nemzetközösség határvidékét ebben a szektorban, mentesítve ezzel a Steiner helyőrségeket, ahonnan az egységeket a Drakónis Szövetség manővereire reagálva át lehetett irányítani a Belső Szféra más pontjaira. Ez a további kalóztámadások számát is csökkenteni fogja, mert az Oberon apró birodalmának katonai szárnya már így is maximálisan le volt terhelve.
Hendrik viszonzásképpen még több világot kap, amelyek felett uralkodhat, és még több megcsapolásra váró erőforrás fog a rendelkezésére állni. A Trellwan is ezen világok közé tartozott - egy jelentéktelen gyalog a fényéveket átívelő politikai sakkjátszmában. Trellwan őslakos populációját egy Jeverid nevű bábkirály kormányozta, aki hűségesküt tett a Steiner háznak és a Nemzetközösségnek. Na és? Amikor bolygók képezték az alku tárgyát, az egyének véleménye nem sokat nyomott a latban. Emellett a Trellwan jogilag továbbra is a Steiner házhoz tartozik majd. Ez benne volt a megállapodásban. Az egyedüli különbség az lesz, hogy a bolygón ezentúl nem a Nemzetközösség, hanem Hendrik mechjei és csapatai fognak állomásozni.
A két fél tárgyalódelegációinak komoly akadályokat kellett leküzdeniük, mire létrejöhetett egy ilyen megállapodás. A legnagyobb probléma az volt, hogy a titkos tárgyalások híre valahogy kiszivárgott a trellekhez, akik gyanútlan áldozatai lettek volna a hatalomátadásnak és az őrségváltásnak. Carlyle százados stábja az utolsó pillanatig szerette volna titokban tartani a megegyezést az őslakosok előtt. Végül is számukra nem sok minden fog változni. Az egyik helyőrségi szakasz épp ugyanolyan, mint a másik. Hendrik azonban a múltban már többször megtámadta a Trellwant, és Jeverid, valamint a többi szűklátókörű helyi lakos könnyen félreértelmezhette volna a szerződést, ha túlságosan korán tudomást szereznek róla.
Carlyle tanácsadói jól tippeltek. Amikor a közelgő megállapodás híre elérte Sarghad lakosságát, a hegy tövében, amelyiknek a tetején a Kastély állt, azonnal tüntetések kezdődtek, és a tüzek nappallá változtatták az elsőéjt. A szakasz két könnyű csatamechje azóta szinte egyfolytában járőrszolgálatot látott el.
A biztonsági szolgálatnak nem sikerült kiderítenie, hogyan szivároghatott ki az információ. Ez semmi jót nem ígért a jövőre nézve, és csak tovább növelte Griffith őrmester gondjainak számát.
- Különös - dünnyögte Riviera, és megnyomott néhány billenőkapcsolót. - Elvesztettünk néhány biztonsági kamerát.
- Hm? Hol?
- A szervizhangárban. Ellenőrzöm. - Jobb kezének ujjait a füléhez érintette, és félrebillent fejjel hallgatta a beültetett hangszóróból érkező jelentést. - Az őrség parancsnoka azt mondja, a karbantartás kapcsolta le a kamerákat néhány perccel ezelőtt. Valami hibát találtak az áramkörben.
- Nem tetszik ez nekem - morogta aggódva Griffith.
- Szólsz a századosnak? - Riviera ismét a kommunikációs panel felé nyújtotta a kezét.
Az őrmester a monitorra pillantott, amelyen az ereszkedő űrjáró fúziós hajtóműveinek lángja fényárba borította az éjszakát.
- Nem, most ne zavarjuk. Viszont értesíts minden őrposztot. Belső biztonság, sárga riadó.
Grayson nem igazán bízott benne, hogy ez sokat lendítene a helyzeten. Már minden állomás riadókészültségben volt, és figyelte a Mailai űrjáró ereszkedését.
A monitoron látták, ahogy az űrjáró zömök hidraulikus lábai kiereszkednek a törzsön megnyíló panelek mögül. A hajó egy végső villanás és dübörgés kíséretében magállapodott a feketére perzselődött betonon, mintegy ötszáz méterre Carlyle pozíciójától. Az űrjáró többé-kevésbé tojás alakú volt, és nagyon réginek látszott.
Az egykor tükörsima felületet foltozások nyomai és barna tömítőanyag-csíkok csúfították el, a számtalan le- és felszállástól megkopott törzsön a Mailai ház kék kereszt és kör címere volt az egyetlen színes folt.
- Fogtam a landolási azonosító rádiójelet - jelentette Carlyle a rádión keresztül. - Egy Mailai teherszállító.
A két új szövetséges közötti bizalmi egyensúly legkényesebb pontja az volt, hogy milyen űrjárókat engedjenek leszállni saját bolygójukon. Mivel a nagyobb házak járművei tekintélyes fegyverzettel rendelkeztek, valamint több zászlóaljnyi csatamechet, egy kisebb hadseregnyi katonát és nehéz harcjárműveket is szállíthattak, ezt a kölcsönös bizalmat nem volt könnyű megteremteni. A landoló járműre most is földi telepítésű fegyverek tucatjai irányultak - az űrrepülőteret körbevevő és az állomás belső védelmi vonalát alkotó nehézlézer- és rakétaütegek. Ezzel együtt a bázis védői egy emberként sóhajtottak fel megkönnyebbülésükben, amikor meglátták a hajó ütött-kopott felületére újonnan felfestett Mailai címert, és meghallották a hajó azonosító jelzésének számítógépes kódolású csipogását. A jármű viharvert páncélzatán kisebb lézerütegek látszottak, de hiányzott róla a nagy házakra jellemző nehézfegyverzet. Ez csak egy öreg, megviselt teherszállító volt, amely a Steiner ház legújabb szövetségeseinek képviselőit szállította.
Grayson és a parancsnoki stáb többi tagja némán figyelte, amint a százados Főnixsólyma hosszú léptekkel elindul a betonon a nem messze előtte tornyosuló hajó felé.
A szerelőcsarnokban az áruló kipillantott a félig szétszerelt konzol mögül, amelyiken látszólag dolgozott, és látta, hogy az őrparancsnok még mindig feltett lábbal ül, neki háttal. A monitor az űrrepülőtér fényeit mutatta, egy nehéz léptekkel cammogó, enyhén dülöngélő csatamechet, valamint a fehér fényoszlopokon egyensúlyozni látszó, leszállni készülő űrjárót. A trell a csuklószámítógépére pillantott, és figyelte, ahogy a számláló a nulla felé közelít.
Eljött a cselekvés ideje. Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Michael A. Stackpole: Az elveszett sors (részlet). | Létrehozás: 2005. június 1. 12:46:27 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 |  Nyomtatási forma |
| 
