Tandar a barbár története:
Tandarnak gazdag apja volt. Tandar mindig arról álmodott hogy híres kalandozó legyen, de az apja mindig megtiltotta. Tandar mindig magányos volt. Egyedül gyakorolt a saját készítésű "botkardjával", egyedül játszott. De eggyszer egy elf, akinak a neve Augár volt azt kérte, hogy menjen vele egy nagy útra.Tandar elvesztette az erdőben Augárt. Egy nagy démon épp akkor ment oda. Tandarnál mindig ott volt a botkardja. Most is azzal harcolt. Legyőzte! Ekkor a démon eltűnt! Augár előjött.
-Ügyes vagy! Tessék.-mondta és átnyújtotta a saját kardját. Így lett Tandarból kalandozó. |
Adora, a tündér története:
Még egész fiatal volt, amikor a családjának el kellett költöznie egy nagy városból, mivel az ottani körülmények -- a vagyonukhoz képest -- kibírhatatlanok voltak. De a vadonban még rosszabb volt, mert vadászniuk kellett, és volt, amikor napokig nem ettek semmit. Aztán néhány év elmúltával, amikor már mindjáan betegek, és gyengék voltak, hirtelen előttük termett egy hatalmas kastély! A kastély ura egy mágus volt, és befogadta őket, mert mindig is jó barátságban volt a tündérekkel. Itt sokáig békességben éltek, és kitanulták a mágia mesterségét is. De ez nem nagyon érdekelte a fiatal lányt, inkább a harc, és a fegyverek körében szerzett nagy tapasztalatot. Ez idáig rendben is volt, de egy nap, mikor a lány elment a közeli településbe, hogy vegyen magának egy íjat, a kastélyt földig rombolta Izambor, a gonosz fekete sárkány, akinek a mágus kincseire fájt a foga. Amikor a lány visszaért a helyszínre, szomorúan eltemette családja tagjait, és bosszút esküdött a sárkány ellen. Azóta is őt keresi.
Remélem, tetszik nektek! |
Galador története:
A törp igazi kalandokat akart nem egy bányában dolgozni. Még fiatal volt de mindenki így kezdte! A bánya ura rákiáltott:
-Dolgozz te lajhár különben megjárod!!!!
-Igazi kalandokat akarok!
-Majd ha befejezted!-mondta az úr. Egy hatalmas termetű, dúsgazdag barbár volt. Még kiskorában az apja ajánlotta be ide. De Galador emlékezett hogy mit mondott az apja:
-Ezentúl a saját utadat járod fiam. Az életednek te magad vagy a kovácsa.-Galador tudta hogy egyszer a csillaga felragyog, csak azt nem tudta hogy mikor. Hát most!
-Galador!-hallotta Galador. Rögtön fölismerte.
-Apám!
-Morugin a fiamat most elviszem. Letelt a 4 év.
-Rendben mennyen.
-Köszönöm, viszlát!
-Viszlát!-Ezután hazamentek. Az apja előhozott egy ládát.
-Ez mi apa?
-Ez Galador... nézd meg a saját szemeddel.-mondta. Galador felemelte a láda fedelét. Nem hitt a szemének! A ládában egy vándor ruha, egy tőr és egy csizma.
-Itt a tarisznya. Csomagoltam belé élelmet és kis pénzt.-mondta és átnyujtotta Galadornak.
-Köszönöm apám!-mondta és már át is öltözött.
-Ígérem nem fogsz csalódni bennem!Szia!-mondta Galador és már ki is nyitotta az ajtó amikor az apja megszólalt:
-Kérlek ígérd meg, hogy amikor nagy és híres kalandozó leszel meglátogatsz.
-Örömmel.
Utána sok évvel később Galadorból olyan kalandozó lett hogy akinek baja volt őt hívta. A törp meglátogatta az apját aki már alig ismerte fel. |
Nem fogja elfelejteni, nem folyamatosan felejt. 
No, eddig az előtöténet meglehetősen rövid: néhány évtizede egy varázsló emlékblokkot mondott rá. Ami előtte emlékei voltak, elvesztek, de lassan kezdenek visszatérni. A teljes "gyógyulás" miatt kell megtalálnia azt, aki rámondta az átkot.
Na, teccikérteni? |
szerencse játék  |
| Mi ez a hirtelen fogadási láz? DD |
halat keres ! és lehet hogy tud úszni
hát lehet...de akkor el fogja előbb utóbb felejteni a viszonyt mert hát ha vissza jön a zemléke!
fogadok két forintot |
1: mit keresne egy griff egy tóban? Tudtommal nem tud úszni...
2: az emlékezetvesztés nem áll összefüggésben a viszonnyal. Mondhatni, semmi köze hozzá.
3: valószínüleg? Fogadsz is rá? ;) |
| Hé hogy vesztette el az emlékeit ha most Sal-lal a paplovaggal enyeleg egy tóban egy griff háán és valószinüleg majd az ágyban ...;) |
| Csak kb. 3 hetit kell visszakeresned... |
| Huh, most lebukta, november óta nem jártam arra... akkor is csak a topic elejét olvsagattam. |
Le van írva a "Fogadó a Nyúvvadt Feketesárkányhoz" topicban.
Megátkozta egy varázsló. ;) |
| Hm, ez érdekel! Mi történt vele, hogy nem emlékszik semmire? |
| Szerintem jó kis topik. Ha a karim visszaszerzi az emlékeit, akkor én is írok előtörténetet... |
| Hát nem jött be ez a topic Garret!!!! :P |
| *** Igen, korábban Thrillionoztam Most már inkább hébe-hóba *** |
| Garret : Te trillionozol. |
A történet másnap reggel folytatódik!
Miután elhagyta az ivót,a harcos hazament,és részeg álomba merült,természetesen hatalmas csatáról álmodott(mint mindíg!),és reggel másnapossan ébredt!!!A tükörbe nézve egy csapzott,zsiroshaju,markánsarcu,feketeszemü fickó nézett rá kicsit kábán! Némi tisztálkodás után benézett a spájzba,magához vett némi kolbászt és kompótot,megreggelizett,felöltötte vértjeit,fegyvereit és elindult,mert új nap új szörnyek vártak már rá,hálistenek nem a spájzban!!! |
A történet egy nem túl szép napon esett meg,egy ivóban ahová egyszer egy harcos érkezett,tetőtől talpig fekete páncélban,csillogó fegyverekkel!!!
A környékbeli népek csak néha láttak ilyen fura szerzeteket,de soha nem mertek kérdezni tőlük semmit,de ez a harcos más volt,szomorú,az arca és a teste (már ami látszott belőle) hegekkel és forradásokkal boritott,ijesztő és mégis figyelemfelkeltő!!! Igyhát miután a barbár már a sokadik pohárnál tartott,az ivó tulaja megszólította,bár félt,hogy rossznéven veszi az idegen!!!
-Barátom,látom hatalmas,erős harcos vagy!!!
Válasz nem érkezett,a levegő megfagyni látszott,és az ivó kezdett nagyon kihalt lenni,csak néhány bátrabb ember maradt egy távoli asztalnál,de ők sem szóltak semmit!!!
-Mi szél hozott erre,idegen? -Kérdezte a tulaj.
-Kalandozó vagyok,épp erre van dolgom,de ha van valami munka,elvállalom,persze jó péntért!-válaszolt a harcos!
-Hogy lessz valakiből kalandozó,aki a világot járja,hisz a világ tele szörnyekkel,veszélyes lényekkel!!!
-Hát jó,elmesélem!!! Fiatal koromban,szüleimmel éltem egy hasonló kis faluban,eszembe nem jutott volna elhagyni a környéket!!! De fiatal voltam,szerelmes lettem egy nőbe,de nem én voltam az egyetlen,a legjobb barátom is szerette! Nem tudtunk dönteni,kié legyen,a harc volt az egyetlen lehetőség,hogy kiderítsük melyikünk érdemli meg!!!
Meghalt,engem pedig száműztek,hogy a világ öljön meg!!! Vissza nem mehettem,ígyhát elindultam az orrom után,és egy órai séta után keresztülestem egy halotton,aki egy hónapja indult el a faluból,hogy világot lásson! Még most is emlékszem,hogy ünnepelte a falu,a legszebb páncélt,és a lagjobb fegyvert kapta,bár ma már tudom hogy azok semmit nem értek!!!Mindegy,levettem róla az addigra már rozsdamarta és horpadt páncélt és magamra öltöttem,és a fegyvert is kézbevettem!!! Nagyon féltem hisz a hős aki magától jött erre ott feküdt előttem,cafatokra tépve!!! Nemsokára eljött ez első csata ideje is,egy háromlábu hatalmas szörny támadt rám ordítva,próbáltam elfutni,de nem tudtam,kénytelen voltam harcolni,hatalmas sebeket szereztem a harcban,de egy szerencsés ütéssel bezúztam a koponyáját!!! Napokig nem tudtam mozogni,azt hittem úgy végzem mint az a szerencétlen a faluból,de én felgyógultam,és még sok ilyen csatát vívtam!Mára tapasztalt kalandozó lettem,abbol élek,aminek az életem is köszönhetem!!! Most megyek tovább,ha itt nincs kiirtandó szörny!!!-és a harcos összeszedte magát és kicsit billegve elindult az ajtó felé!!!
-Hogy is hívnak,harcos?-kérdezte a tulaj-csak hogy tudjuk kihez forduljunk,ha bajba kerülnénk!
-Ratlord,a barbár!-felelt az idegen,és kisétált az ivóból! |
| (további dolgok) mindig van 1 pakli kártya és egy gitár nálam. |
115 éves vagyok.
"Rossz" jellememet apámtól örököltem.
Már csak az istenek tudják hány faj keveréke vagyok.
Tán a (macska)démon és az elf vér a legerősebb, az emberi és a többi már nem annyira.
Láthatjátok ezeknek a fizikai megtestesülését pl.: a szemfogak, a csíkos farok, a karmok, hegyes fülek.
A szüleim nem voltak nyers- és varázserő hiányában még a tudásuk is megvolt a használatukhoz. És ezt a tudást át is adták. 2 éve holtak... egy orkbanda ölte meg őket álmukban. mi meg az orkokat bosszúból (bár ha életben hagyjuk őket az nagyobb bosszú lett volna). Az öcsémmel(jelenleg 12) épp nem voltunk otthon. pont ugyanannak az orkbandának a családját öltük meg... ironikus. 13-an éltük túl az egész faluból és szétszéledtünk. Azóta gyilkolom a szönyeket meg egyebeket. Persze az öcskös velem jött. Kedvenc nevek amiket nekem adott: "Vénlány", "Szemét őskövület" és amit utálok "NővérKÉM" (direkt megnyomja a 'kém'-et)
Az ő nevei: Aszte (rendes név), kölyök, "kis görény", "köcsög". A falu pusztulása után erősen rasszista lett. Én nem. Tudtam, úgyanolyan bűnösök voltunk mi is. Aznap oszlott fel a ~Kamikáze Tizenhármas~
*kicsit erősebb hangon* Sz'al én vagyok Seirun (haveroknak Tücsi). Tolvaj, infokereskedő, bérgyilkos, kalandozó plussz bébiszitter -.-". A' meg ott a kisgörény. Hál' istennek durmol. De sajna látszik a hasonlóság.
Még egy kb félévig a környéken leszek, mer van itt munka dögivel! ha kell valami, szóljatok, akár ingyen is elintézem. - befejezte túlhosszú bemutatkozását és legurította Mákrózsa-pálinkáját.
// csak akkor írok tovább (a másikba) ha akarjátok, h egyáltalán beledumáljak a dologba...
amúgy végigolvastam és idáig nagyon jó a dolog!// |
| *** Kösz a gratulációt, fefce! Más is írhat, nyugodtan előtörténetet! *** |
( 2. rész. )
DoF elárulta hogy tudna egy titkos barlangot ahol esetleg meg tudnánk szökni.
A barlang valóban a szabadba vezetet,de sajnos észrevették a szökést,ugyhogy elkezdtek üldözni minket.
Több tucat harcos,vérebekkel,vérszomjal,napokig üldöztek és üldöztek...üldöztek.Egy napokig tartó rémálom volt,menekültünk a néptelen vadonban,mezökön,apró falvakon keresztül mignem egy városba értünk ahol egy mágus megszánt minket,és válalta hogy elvarázsol minket egy messzi városba.
De valami hiba csúszhatott a varázslatba mert csak egy magam érkeztem meg erre kontinensre,próbálok a nyomukra bukkani,de még nem sikerült...
Itt megismerkedtem egy nagyon kedves Elmira nevezetü lánnyal de úgy látszik sötét átok van rajtam mert hosszú kalandos utazás során találtam meg,és a szemem előtt ragadták el egy idegen létsik martalócai!!
Ugyhogy most 3 szivemhez közel álló személyt keresek aki tud róluk valamit,az segitene nekem?
OFF
ez a topic jó ötlet gratula!!!
Ezt a sztorit vegyétek úgy hogy a Döglött Drunagorban mondtam el a 346.szólásom után. |
Fefce vagyok a tündér.
Az én életem egy másik világban kezdődött ahol a családommal egy hatalmas föld alatti kastélyban éltünk rengeteg rabszolgával körülvéve,akik csak a kivánságainkat lesték.
Én is olyan voltam mint a többiek:önző,szadista,arrogáns,alattomos,stb.
egyszer rabszolgavadászatra mentünk a felszinre,de már vártak ránk és csapdába csaltak.A barbárok mindenkit megöltek rajtam kívül,összekötözve vittek a városukba,ahol egy téren kínzócölöphöz kötöztek majd kínoztak,gúnyoltak napokig míg meg nem törtem és a halálért könyörögtem.
Ekkor mégjobban kigúnyoltak,de levettek a cölöpröl,és elzavartak a köbányába rabszolgának hogy majd a kemény fizikai munka ugyis elpusztít.
Ott rengeteget tanultam többi rabtól jót és rosszat,a megaláztatástól a bajtársiasságig,és a hónapok alatt teljesen más gondolkodású lettem.
De megszökni nem tudtam.
Egyszer egy törpére rászakadt a sziklafal,megmondom öszintén ez a törpe csúnya és kellemetlen modorú,azt hiszem Drongaham a neve,de nem hagyhattam elpusztulni,igy elkezdtem kiásni.
Csak egy segitségem volt,egy Macmakman nevü barbár,ketten eggyütes erővel sikerült kiásnunk a szerencsétlen törpét.
De jaj a teste teljesen össze volt törve,Macmakman azt mondta szerinte vége,meg fog halni.De én úgy gondoltam hogy annyi rosszat tettem már életemben hogy meg kell próbálnom megmenteni az életét.
Napokig ápoltam egyedül,de Macmakman is segitett végül,látván hogy nem adom fel.
Végül kettönknek sikerült a lehetetlen!
Megmaradt.
Miután mér majdnem teljesen felgyógyult,letérdelt elém és azt mondta:
-Mivel megmentetted az életemet minden elvárás nélkül,és végül is most ujjászülettem had vegyem fel azt a nevet hogy Dwarf of Fefce ami az én népem nyelvén azt jelenti:akinek Fefce adott életet.
Hü szolgád,barátod leszek amig élsz.-majd megköszönte Macmakmannak is hogy segített nekem.
Ekkor igy 3an sírig taró bajtársiaságot fogadtunk egymásnak szent esküvéssel. |
- Elf történetmondó... Egyébként Nedielnek hívják, de az nem számít -
Mikor végre teletöltötte magát azzal a finom borral, felállt az egyik székre, és hangosan beszélni kezdett... előadás. Kellett egy jó kis történet, így hát ő szőtt is egyet, persze szigorúan az életéről... minél Gazfickósabban próbálja ám ezt előadni... sajnos verset írni azt nem tud- bár próbálkozott már, de egy ismerős előzékenyen így felelt: -Hát ez egy csudás vers volt aranyapám! Csak egyvalamire kérlek meg... tartsd eme aduászod titokban, s ha csak eljő a megfelelő alkalom, akkor játszd ki... a halálod napján. Má' ne érts félre- ha akkor szavalod el, hallhatatlan leszel.
Ezekután áttért az írásra... s végre azt mondták, hogy nincs oka sírásra. Így hát maradt ennél a művészeti ágnál... de bele most már bele is kezd a történetbe.
-Szépnapot jóurak, hölgyikék! Hadd meséljek el önöknek egy történetet, remélem tetszeni fog. A címe pedig nem más, mint hogy: Ennek címe az nincsen. Nem szeretnék untatni senkit a fogantatásom történetével, inkább onnan kezdem, hogy megszülettem. Megszülettem bizony, de nem is akárhogy! Hét órát szenvedtek át, míg én napvilágra keveredtem... bizony! Aztán pedig már csak arra emlékszem, hogy hirtelen ötéves lettem... amnéziára gyanakodtam először. Talán a fejemre ejtettek.
Elgondolkozó arcot vág, s miután megbizonyosodott róla, hogy biza' rá figyelnek, folytatta a beszédet.
-Szóval végre kezdetét vette gyerekkorom, egy ehhez a helyhez igen közeli falcsukában. Mondanom se kell, elf falucska volt az! Volt ott minden- táncoltunk a csillagok alatt, ittunk a fa tövében óbort, és horkoltunk ám az ágak között... ejj, de szép élet volt.
De én többre vágytam... így hát gondoltam egyet, fogtam a butykosom és átmentem a kocsmába. Ott is ittam- jó sokat-, de mivel a pénzem az elfogyott, be kellett állnom pincérnek... lóti- futit csináltak belőlem. _Belőlem!_
Most épp a felháborodás eljátszása volt soron, s nem is maradt el... felszegte állát, és egy "Még ilyet!" morgással konstatálta a rég történt eseményeket...
-De mivel este mindig megtelt a kocsma- volt ott ám verekedés, és pia dögivel-, hamarosan beretőrődtem sorsomba... pedig nehéz volt, elhihetik nekem! A kocsmáros nem volt szűkmarkú fickó- napi egy ezüst volt a fizetségem, a borravalóról nem is beszélve. Szépen, aranyosan, és jól éltem- és még mindig nehéz volt beletörődnöm-... de nem volt elég!
Szerencsére egy nap- amikor fogtam volna a butykosom és továbbálltam volna-, kedves fogadós barátom megbízott egy igen fontos küldetéssel.... hoznom kell neki egy darabot a Kevinben lévő étlapok közül. Azt mondta, nem kell tudnom miért... ipari kémkedést szimatoltam a levegőben, s végül ez a gyanúm be is igazolódott, amikor elértem a híres- neves kocsma elé, ahol már egy férfi várt, azzal az értékes étlappal. Pénzt kért érte... hát, tőlem pofont kapott.
Miután elintéztem a nagyrabecsült uraságot, beljebb invitáltam magam... és ottragadtam. Na má persze nem dolgozni, azt már egy szerencsés mithrill árfolyam óta nem csinálom...
Köszönöm hogy meghallgattak, mindenkinek köszönöm! És ne aggódjanak, kérésre elmesélek más történeteket is.
Leugrik a székről, mint aki jól végezte dolgát, aztán pedig helyet foglal... na persze nem más helyét, oda ül vissza ahol eddig is volt- a pult egyik székére. Végül pedig kacsint egy nagyot... szép az élet!
//Csak hogy ide is kerüljön valami... ;)// |
Garret, a tolvaj barbár múltja
----------
- Fiam, biztos, hogy el akarsz menni? - kérdezte tőlem könnyes szemmel anyám. Szomorúan bólintottam, és megöleltem őt. Éreztem, hogy minden bú és fájdalom ellenére itt kell hagynom az otthonom. Zsongott a vérem, minden sejtem a kalandért kiáltozott.
Apám nem szólt semmit, csak felém nyújtotta kezét. Az arca semmilyen érzelmet nem mutatott, csak a szemei tükröztek szomorúságot és megértést. Megértett, hiszen egykor ő is ugyanígy búcsúzott a családjától, amikor kalandozásra adta a fejét. Megszorítottam a felém nyújtott kezet, majd hátat fordítottam nekik, és elindultam. Még hallottam, amint anyám zokogni kezd.
Már egy erdőben jártam, amikor rám esteledett. Belenéztem a hátizsákomba: étel, ital volt még bőven; aztán ledőltem egy fa tövébe aludni.
Nem tudom, mennyit szundíthattam, de valami felriasztott. Az egyik bokor levelei vadul rezegni kezdtek, majd kisvártatva előbukkant egy furcsa lény. Leginkább egy vaddisznó és egy kígyó keresztezésére emlékeztetett: kövér feje, tömzsi teste volt, szájából villás nyelv kémlelt körbe. Kicsit megijedtem a látványától, a lény azonban, amint meglátott, egyből felém fordult, és vadul sziszegve rám vetette magát. Fegyverem nem volt, így puszta kézzel szálltam szembe vele.
A szörny a torkomnak ugrott, szerencsére azonban gyorsabb voltam nála, és egy jobbhoroggal visszaküldtem a földre. Ám az újra támadott, ezúttal a lábamat véve célba. Próbáltam megrúgni ugyan, de célt tévesztettem, lábam csak az üres levegőt szelte ketté. A lény kihasználta az alkalmat, és patáival végighasította a bal lábszáramat. A fájdalomtól összerándultam, de sérült végtagommal ösztönszerűen fejen rúgtam az állatot. Az arrébb repült pár métert, és betört koponyával érkezett a földre.
Ekkor furcsa érzés kerített hatalmába: a bőröm bizseregni kezdett, és mintha sárgás fényben izzott volna egy pillanatra. Mikor az érzés elmúlt, a dög felé néztem. Megrökönyödésemre a holttest mellett egy kis, rozsdás kard pihent a fűben. Közelebb léptem, és felvettem a földről. Ebben a pillanatban, mintha villámcsapás ért volna, megrázkódtam, s elmémben vörösen izzó betűk jelentek meg, aztán a betűk mondattá álltak össze:
"Kalandozó lettél." |
Sziasztok!
Ezt a topicot azért nyitottam meg, hogy kicsit közvetve színesítsem a játékot. Talán közelebb kerülnek egymáshoz a karik, ha a játékosok többé-kevésbé ismerik a másik előtörténetét (esetleg új kalandját). Remélem nem fölösleges topic, de ez úgyis elválik majd. Hogy jó példával járjak elöl, ( ) leírom az én karim "beavatását". |
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
