Janet Evanovich: Kétesélyes játszma (részlet)

Arra ébredtem, hogy a hálószobám ablakán eső kopog, halkan zörgetve az erkélyemként szolgáló, régi stílusú, kovácsoltvas tűzlétrát. Szerettem az esőt hallgatni - éjjel, jól befészkelve magam az ágyba. Reggel nem igazán tudott feldobni.
Még egy kicsit zaklatnom kellett Julia Cenettát, és le kellett ellenőriztetnem a kocsi rendszámát, amibe beszállt. A telefon megcsörrent, és ösztönösen felemeltem az ágy melletti, vezeték nélküli készüléket, azon morfondírozva, hogy korán van még ehhez. Az órám 7:15-öt mutatott.
Zsaru barátom, Eddie Gazarra volt az.
- Jó reggelt - mondta. - Ideje dolgozni.
- Azért hívtál, hogy csevegjünk?
Gazarra és én együtt nőttünk fel, és most az unokahúgom, Sherry a felesége.
- Azért hívtalak, hogy tippet adjak, de nem én szóltam neked. Még mindig Kenny Mancusót keresed?
- Igen.
- A benzinkutas, akinek golyót küldött a lábába, ma reggel meghalt.
Erre felpattantam.
- Mi történt?
- Ujabb lövöldözés. Schmidtytől tudom. ő volt az ügyeletes, amikor betelefonáltak. Az egyik vevő a kutast, Moogey Bues-t golyóval a fejében találta az irodában.
- Jézusom.
- Gondoltam, érdekel. Talán van kapcsolat az esetek között, talán nincs. Lehet, hogy Mancuso úgy döntött: nem volt elég térden lőni a haverját, és visszament, hogy szétlője a fejét is.
- Jövök neked eggyel.
- Jövő pénteken jól jönne egy bébiszitter.
- Annyival azért nem jövök.
Eddie morgott egyet, és letette.
Gyorsan lezuhanyoztam, szárazra sütögettem a hajam a hajszárítóval, és betuszkoltam a silddel hátrafelé felvett New York Rangers baseball sapkám alá. Gombolós farmert, fekete pólót és piros kockás inget vettem fel, az esőre való tekintettel pedig Doc Martens bakancsba bújtam.
Rex a keréken átgürizett kemény éjszaka után mélyen aludt a levesesdobozában, úgyhogy lábujjhegyen mentem el mellette. Bekapcsoltam az üzenetrögzítőt, felragadtam a noteszem és a fekete-lila Gore Tex dzsekimet, aztán bezártam a lakást.
A benzinkút, Delio Exxon kútja a Hamiltonon volt, nem messze a lakásomtól. Utközben megálltam egy boltban és vettem egy hatalmas kávét meg egy doboz csokis fánkot. Abból indultam ki, hogy ha már úgyis New Jersey levegőjét szívja az ember, nincs túl sok értelme az egészségtelen táplálkozás miatt aggódni.
A benzinkútnál állt egy csomó rendőr és rendőrkocsi, az iroda ajtaja elé pedig betolatott egy tűzoltóautó. Az eső mostanra szitálássá szelídült. Egy fél tömbbel odébb álltam meg, és átverekedtem magam a tömegen, kávéstul, fánkostul. Ismerős arcokat kerestem.
Az egyetlen ismerős arc, amit láttam, Morellié volt. Mellé csellengtem, és kinyitottam a fánkos dobozt.
Morelli kivett belőle egy fánkot, és a felét a szájába tömte.
- Étlen-szomjan? - kérdeztem.
- Az ágyból rángattak ki emiatt.
- Azt hittem, civilben dolgozol.
- Ugy van. Itt Walt Becker a főnök. Tudta, hogy Kennyt keresem, és gondolta, jobb, ha szól.
Egy darabig fánkot rágcsáltunk mindketten.
- Szóval, mi történt? - kérdeztem.
Az irodában egy rendőrségi fényképész fotózott. Két mentős állt mellette. Arra vártak, hogy becipzározhassák a zsákot a testtel, és mehessenek.
Morelli az ablakon át nézte, mit csinálnak.
- Az orvosszakértő hat harmincra becsüli a halál idejét. Az áldozat pont akkor nyitott volna. Nyilván valaki besétált, és lelőtte. Három lövés, közvetlen közelről, az arcba. Rablásnak nincs nyoma. A kassza épségben maradt. Eddig nem jelentkezett tanú.
- Bérgyilkosság? Futtatnak lányokat a szerviznél, vagy drogot árulnak netán?
- Nem tudok ilyenről.
- Talán személyes ügy. Lehet, hogy kefélte valakinek a feleségét. Vagy tartozott valakinek.
- Lehet.
- Lehet, hogy Kenny visszajött, hogy elhallgattassa.
Morelli arcán egy izom sem rándult.
- Lehet.
- Szerinted Kenny képes lenne rá?
Vállat vont.
- Nem könnyű megmondani, mire lenne képes.
- Ellenőriztetted a tegnapi kocsi rendszámát?
- Aha. Az unokaöcsém, Leo kocsija.
Felvontam a szemöldököm.
- Nagy a család - mondta. - Én már nem nagyon tartom a kapcsolatot.
- Beszélsz Leóval?
- Amint leléptem innen.
Beleszürcsöltem a gőzölgő kávéba, és figyeltem, ahogy a tekintete rátapad a habszivacs pohárra.
- Biztosan szeretnél egy korty finom, forró kávét - mondtam.
- Ölni tudnék egy kávéért.
- Kapsz belőle, ha magaddal viszel Leóhoz.
- Megegyeztünk.
Ittam még egy utolsó kortyot, és átnyújtottam neki a poharat.
- Juliánál jártál már?
- Elmentem előtte a kocsival. A lámpák le voltak kapcsolva, a kocsi sehol. Leo után beszélhetünk vele.
A fényképész végzett, és a mentősök munkához láttak. Begurították a testet egy zsákba, és felrakták egy hordágyra. A hordágy zörögve gördült át a küszöbön, és a zsák meglódult a holt tömeggel.
A fánkot ólomsúlyúnak éreztem a gyomromban. Nem ismertem az áldozatot, de akkor is átéreztem a fájdalmát. Helyette, mert ő már semmit nem érzett.
Két gyilkossági nyomozó volt a helyszínen, nyilván profik, mert ballonkabátban ténykedtek. A ballonkabát alatt öltöny volt rajtuk és nyakkendő. Morelli tengerésztrikót, farmert, tweed sport zakót és edzőcipőt viselt. A haján apró esőcseppek csillogtak.
- Nem úgy nézel ki, mint a többiek - mondtam. - Hol van az öltönyöd?
- Láttál valaha is öltönyben? Ugy nézek ki benne, mint egy zugkaszinó tulaja. Külön felmentésem van az öltönyviselés alól.
Elővette a zsebéből a kocsikulcsot, és intett az egyik nyomozónak, hogy indul. A nyomozó ezt egy biccentéssel nyugtázta.
Morelli városi autóval jött. Egy régi, sötét, négyajtós Fairlane volt - antenna a csomagtartón, táncoló baba a hátsó ablakban. Ugy festett, mint ami már nem bír ötvennel felmenni a dombra. Tele volt horpadásokkal meg rozsdafoltokkal, és tiszta kosz volt.
- Szoktad mosni is ezt az izét? - kérdeztem.
- Soha. Félek megtudni, mi van a kosz alatt.
- Trenton nem hagyja elpuhulni a fegyveres erőket.
- Ja - felelte. - Nem akarják, hogy könnyű életünk legyen. Az elvenné a dolog hangulatát.
Leo Morelli a szüleivel lakott a burgben. Egyidős volt Kennyvel, és apjához hasonlóan a vámnál dolgozott.
Egy kék-fehér csíkos kocsi parkolt a ház előtt, és amikor odaértünk, az egész család egy egyenruhással beszélt éppen.
- Valaki ellopta Leo kocsiját - mondta Mrs. Morelli. - El tudja ezt képzelni? Hová jut a világ? Ilyesmi régen sosem történt a burgben. És most tessék.
Ilyesmi azért nem történt a burgben soha, mert ez a környék lényegében a maffia nyugdíjas otthona volt. Amikor Trentonban néhány évvel ezelőtt zavargások voltak, a rendőröknek eszükbe sem jutott küldeni akár csak egy kocsit is a burg védelmére. Az összes vén közember és góré felment a padlásra a Thomsonjáért.
- Mikor vették észre, hogy eltűnt? - kérdezte Morelli.
- Ma reggel - mondta Leo. - Amikor indultam volna munkába. Nem volt itt.
- Mikor láttad utoljára?
- Tegnap este. Hatkor, amikor hazajöttem a melóból.
- Mikor láttad utoljára Kennyt?
Mindenkinek megrándult az arca.
- Kennyt? - kérdezte Leo mamája. - Mi köze ennek Kennyhez?
Morelli a sarkán billegett, zsebre dugott kézzel.
- Lehet, hogy Kennynek kocsira volt szüksége.
Senki nem szólt egy szót sem.
Morelli megismételte a kérdést.
- Szóval, mikor beszéltetek Kennyvel utoljára?
- Krisztusom - mondta Leo apja Leónak. - Mondd, hogy nem adtad oda a kocsid annak az idióta seggfejnek.
- Azt ígérte, rögtön hozza is vissza - mondta Leo. - Honnan tudhattam volna?
- Húgyagyú - mondta Leo apja. - Húgyagyú vagy, Leo.
Elmagyaráztuk Leónak, hogy segített egy bűnözőnek, és bűnrészessé vált, amit egy bíró sem néz jó szemmel. Aztán kifejtettük, hogy ha újra látná Kennyt, vagy megtudna róla valamit, legyen jó fiú, és köpjön szépen Joe bácsinak, vagy Joe bácsi jó barátjának, Stephanie Plumnak.
- Gondolod, felhív, ha megtud valamit Kennyről? - kérdeztem, amikor már kettesben voltunk a kocsiban.
Morelli megállt egy lámpánál.
- Nem. Szerintem Leo fog egy gumifeszítő vasat, és a szart is kiveri Kennyből.
- A Morelli-módszer.
- Valahogy úgy.
- Macsó megoldás.
- Az bizony.
- És ha már kiverte belőle a szart? Szerinted akkor felhív?
Morelli megrázta a fejét.
- Nem tudsz túl sokat arról, hogy mennek a dolgok, ugye?
- Dehogynem.
Morelli erre elmosolyodott.
- Most hogyan tovább? - kérdeztem.
- Julia Cenettához megyünk.
Julia Cenetta a Trentoni Allami Főiskola könyvesboltjában dolgozott. Először otthon kerestük. Mivel senki nem nyitott ajtót, elmentünk az főiskolára. A forgalom nyugodtan haladt, körülöttünk mindenki szigorúan tartotta a sebességhatárt. Semmi sem képes úgy lelassítani a sort, mint egy jelöletlen rendőrautó.
Morelli a főkapun hajtott be, és tett egy kört a könyvesbolt egyszintes, tégla és cement épülete körül. Elmentünk egy kacsaúsztató és egy pár fa mellett. Volt néhány pázsitos terület is, ahol a fű még nem adta meg magát a tél hidegének. Ujra esni kezdett, az egész napos esőkre jellemző, unott kitartással. A diákok görnyedten siettek a dolgukra, a fejükre húzott esőkabát vagy pulóver-csuklyával védekezve.
Morelli benézett a könyvesbolt parkolójába, mely a külső szegélyen szabadon hagyott néhány helyen kívül teljesen tele volt, majd tétovázás nélkül leparkolt a parkolni tilos területen, a járdán.
- Vészhelyzet van, mi? - kérdeztem.
- Arra mérget vehetsz, szivi.
Julia volt a kasszás, de nem volt vásárló, úgyhogy derékkal a kasszának támaszkodva állt, és a körmével vacakolt. Kissé ráncos lett a homloka, mikor meglátott minket.
- Nyugis napnak tűnik - mondta neki Morelli.
Julia bólintott.
- Az eső miatt.
- Hallott valamit Kennyről?
Julia arca elvörösödött.
- Ami azt illeti, tegnap este találkoztam vele, mondhatni. Rögtön azután telefonált, hogy maguk elmentek, és átjött. Mondtam neki, hogy maga beszélni akar vele. Mondtam, hogy fel kellene hívnia magát. Odaadtam neki a névjegykártyáját, a csipogója számával, meg minden.
- Gondolja, hogy ma este is meglátogatja?
- Nem - a nyomaték kedvéért a fejét is megrázta. - Azt mondta, nem jön többet. Azt mondta, nagyon meg kell húznia magát, mert keresik.
- A rendőrség?
- Szerintem másokra gondolt, de nem tudom, kire.
Morelli adott neki még egy névjegykártyát, és arra kérte, hogy bármikor, ha kell, éjszaka is hívja fel, ha valamit megtud Kennyről.
Nem tűnt túl segítőkésznek, és nem hittem, hogy sokat várhatunk tőle.
Kimentünk az esőbe, és a kocsihoz siettünk. A Fairlane-ben Morellin kívül az egyetlen rendőri felszerelés egy régi adó-vevő volt. A rendőrség bevetési csatornájára volt állítva, és az operátor két statikus recsegés között hívásokat továbbított. Nekem is volt egy hasonló rádióm a Jeepben, és nagyon igyekeztem megtudni a rendőrségi kódokat. A többi, általam ismert zsaruhoz hasonlóan Morelli is öntudatlanul figyelte a zavaros információ-áradatot, csodával határos módon hámozva ki a lényeget.
Morelli kifordult a főiskola területéről, én pedig feltettem az elkerülhetetlen kérdést.
- És most?
- Neked vannak jó megérzéseid. Mondd meg te.
- Ma reggel nem nagyon működnek a megérzéseim.
- Jó, akkor vegyük át, mink van. Mit tudunk Kennyről?
Tegnap este óta tudtuk, hogy korai magömlése van, de Morelli valószínűleg nem erre gondolt.
- Helyi srác, elvégezte a gimit, jelentkezett a seregbe, négy hónapja kilépett. Még mindig munkanélküli, de láthatóan nem kapar a pénzért. Ismeretlen okból úgy döntött, térden lövi a barátját, Moogey Bues-t. Közben elkapta egy szolgálaton kívül arra járó zsaru. Nem volt priusza, és óvadék ellenében elengedték. Megszegte az óvadéki szerződését, és ellopott egy kocsit.
- Tévedés. Kölcsön kérte a kocsit. Csak eddig még nem vitte vissza.
- Gondolod, hogy ennek van valami jelentősége?
Morelli megállt egy lámpánál.
- Lehet, hogy valamiért meg kellett változtatnia a terveit.
- Például el kellett intéznie a jó öreg Moogey-t.
- Julia azt mondta, Kenny fél, mert valaki vadászik rá.
- Talán Leo apja?
- Nem veszed elég komolyan ezt az ügyet - mondta Morelli.
- Nagyon is komolyan veszem. Csakhogy nem jutok vele sokra, és nem úgy tűnik, mintha megosztanád velem a gondolataidat. Példának okáért, szerinted ki vadászik Kennyre?
- Amikor Kennyt és Moogey-t kikérdezték a lövöldözésről, mindketten azt mondták, személyes ügy, és nem voltak hajlandóak beszélni róla. Talán valami csúf dolgot csináltak.
- És?
- És ennyi. Ezt gondolom.
Egy darabig csak bámultam. Próbáltam eldönteni, titkol-e előlem valamit. Valószínűleg igen, de biztos nem lehettem benne.
- Rendben - mondtam végül sóhajtva -, van egy listám Kenny barátairól. Majd átfutom.
- Honnan szerezted azt a listát?
- Bizalmas információ.
Morelli szenvedő arcot vágott.
- Betörtél a lakásába, és elloptad a fekete noteszét.
- Nem loptam el. Lemásoltam.
- Egy szót sem akarok hallani erről - lenézett a táskámra. - Nincs nálad rejtett fegyver, ugye?
- Méghogy nálam?!
- A francba - mondta Morelli. - Elment az eszem, hogy veled társultam.
- A te ötleted volt!
- Akarod, hogy segítsek lenyomozni a listát?
- Nem.
Ugy éreztem, az olyan lenne, mint a szomszédnak adni a nyertes lottószelvényt.
Morelli a Jeepem mögé parkolt.
- Valamit még el kell mondanom.
- Igen?
- Ronda a cipőd.
- Van még valami?
- Sajnálom, ami tegnap este a kerékkel történt.
Ja, persze.
 

Ötre alaposan megáztam és fáztam, de végeztem a listával. Egy részét telefonon, a maradékot személyesen ellenőriztem, és nem sok újat tudtam meg. A legtöbben helyiek voltak, és születése óta ismerték Kennyt. Senki sem ismerte be, hogy kapcsolatban állt volna vele, amióta letartóztatták, és nem volt okom feltételezni, hogy hazudtak volna. Senki nem tudott semmit egy esetleges üzleti vagy személyes nézeteltérésről Kenny és Moogey között. Többen is megerősítették, hogy Kenny ingatag és törtető alkat. Ezt érdekesnek találtam ugyan, de túl általános információ volt ahhoz, hogy segítsen. Néhány beszélgetés során hosszú, súlyos szünetek voltak, és eltűnődtem, vajon mit nem mondtak el.
A nap utolsó ténykedéseként úgy döntöttem, megnézem Kenny lakását még egyszer. Két napja a házmester engedett be, mivel hirtelen nem tudta felmérni, meddig is terjed a hatásköröm. Miközben megcsodáltam a konyhát, lopva elemeltem egy tartalék kulcsot, ezért most akkor osonok be, amikor csak akarok. Lehet, hogy nem egészen legálisan jártam el, de legfeljebb egy kicsit kellemetlen lenne, ha elkapnának vele.
Kenny az 1-es út mellett, egy Oak Hill nevű, nagy lakóparkban élt. Mivel park sehol nem volt a láthatáron, gondolom, a helyére építették a háromszintes, luxuslakásként hirdetetett téglabunkereket.
Leparkoltam egy üres helyen, és erőltettem a szemem, hogy ki tudjam venni a kivilágított bejáratot az esőben és a sötétben. Megvártam, míg egy pár kiszállt egy kocsiból, és beszaladtak az épületbe. Kenny kulcsait és a gázspray-t átraktam a nagy, fekete táskámból a dzsekim zsebébe, a dzseki kapucniját ráhúztam a nedves hajamra, és kipattantam a Jeepből. Napközben alaposan lehűlt az idő, és a nyirkos farmerem nem védett meg a hidegtől. Ennyit a vénasszonyok nyaráról.
Lehajtott fejjel, felhúzott kapucnival vágtam át a hallon, és szerencsére találtam egy üres liftet. Felmentem a harmadikra, és végigsiettem a folyosón, a 302-es lakásig. Egy kicsit hallgatóztam az ajtónál, de nem hallottam semmit. Kopogtattam. Még egyszer kopogtattam. Semmi válasz. A zárba csúsztattam a kulcsot, és dobogó szívvel becsusszantam a lakásba, majd azonnal felkapcsoltam a villanyt. A lakás kihaltnak tűnt. Gyorsan végigjártam a szobákat, és úgy ítéltem meg, Kenny nem járt még itt legutolsó látogatásom óta. Megnéztem az üzenetrögzítőjét. Nem volt üzenete.
Ujra hallgatóztam az ajtónál. A másik oldalon csend volt. Lekapcsoltam a villanyt, nagy levegőt vettem, és kivágódtam a folyosóra. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, hogy kint vagyok, és senki sem vette észre.
Amikor visszaértem az előtérbe, egyenesen a postaládákhoz mentem, és megnéztem Kennyét. Tele volt tömve mindenfélével, ami segíthetett volna megtalálni. Sajnos, a levelek manipulálása a szövetségi büntetőjog alá esik. Az ellopásuk különösen nagy ejnye-bejnyével járhat. Helytelen lenne, gondoltam. A posta szent. Igen, de várjunk csak! Van kulcsom! Ez jár bizonyos jogokkal, nem? Na persze, ez megint nagyon határesetnek tűnt, mivel a kulcsot loptam. A fedélhez szorítottam az orrom, és bekukucskáltam a ládába. Telefonszámla. Ebből megtudhatok valamit. Az ujjaim viszkettek, annyira akartam azt a telefonszámlát. Szédültem a kísértés erejétől. Pillanatnyi elmezavar, gondoltam. Pillanatnyi elmezavar tört rám. Ez az!
Nagy levegőt vettem, belenyomtam a kulcsot az apró kulcslyukba, kinyitottam a ládát és a leveleket a nagy, fekete táskámba rámoltam. Visszakattintottam a postaláda kicsiny ajtaját a helyére, és izzadtan távoztam. Siettem vissza a kocsihoz, mielőtt még véget érne az elmezavar, és tönkrevágná az alibimet.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: J. Goldenlane: Isteni balhé (részlet).

Létrehozás: 2003. szeptember 18. 02:09:51

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma