A specialista (Káosz Galaktika novella)

A megfelelő helyen, a megfelelő időben.

Ez a siker titka.

De ez itt nem a megfelelő hely, az idő pedig mintha csak megdermedt volna.

Egy elfelejtett nevű bolygó a Tiltott Zóna határán.

A pokol!

A zarg támadások erejének növekedésével elkerülhetetlenné vált, hogy a Birodalom feladja egyik évszázados tabuját, és megkíséreljen a meghódított bolygók felszínén is szembeszállni a galaktikán túlról érkezett hódítókkal.

Katonák millióit készítették fel a hadműveletre, városnyi méretű csapatszállítók tízezreit szerelték fel, égitestek ezrein indítottak támadást. Lángoltak a világok.

Győzni eddig sehol sem sikerült. Aki lement a felszínre, az ott is maradt. Nem voltak túlélők.

Ahogy itt sem lesznek.

Trakdrak őrmester, a Halálgárda 172. xeno osztagának rangidős altisztje összeszorított foggal egy maroknyi folyékony fémet nyomott ki a karcsú uránhengerből a mellvértjén tátongó, megfeketedett szélű lyukra.

- Valami lézer lehetett - nézett rá egy pillanatra Drex Trakorax, az osztag legerősebb katonája. "Trako" a bombatölcsér szélén állt, és a rohamlézer keresőjén át a közeli romokat fürkészte.

- Mi a fenét keresünk itt? - nyöszörgött mögöttük egy haldokló katona. - A nagyfejűek bezzeg hátul lapítanak. Senki sem tudja meg, hogy hol van a sírunk. Dicstelenül...

Trakdrak mellén beforrt a seb. Az őrmester óvatosan feltápászkodott, és egy gyors pillantást vetett a hordozható teleszkomra. Megborzongott a hőmérő látványától. Ha a bevetés előtt nem pumpáltak volna literszámra sejtváltoztató szereket a gárdistákba, akkor a xenók már rég megégtek volna az idegen bolygó pokoli légkörében.

- 980 xare-fok, vagyis -5 Celsius. Ez itt a forró pokol, még a zargok nélkül is!

Fent, a bolygó körül is tombolt a csata. Egy korrupt és gyáva kormányzó rosszul felszerelt és még rosszabbul kiképzett pilótái próbáltak meg szembeszállni a zarg robotnaszádokkal. Ha nem érkezett volna meg a Halálgárda, a helybeliek már rég halottak lennének.

Az osztag már egy napja tartotta magát a felszínen, egy valamikori inszektoid nagyváros romjai között, a Nagy Csend és a Nagy Vakság búrája alatt. A zargok ezzel a kettős erőtérrel burkolták be azokat az égitesteket, amelyeket nem csupán megszállni, de hosszú távon megtartani szándékoztak. Hogy miért éppen ezt a bolygót? Azt senki sem tudta.

A Nagy Vakság abszolút sötétséget eredményez, ahol még a mesterséges látásjavítók, sőt szem-radarok sem segítenek. Nem búraszerű erőpajzs, hanem egyfajta tömör erőgömb. Az "elvakított" bolygók fölé érkező birodalmi ostromhajók képtelenek voltak átlátni a védőrétegen. Széttépni szét lehetett, de csak úgy, ha a gigantikus erejű gerincágyúkkal lőtték a légkört. Ezzel viszont az volt a baj, hogy a becsapódó sugárnyalábok után már nem maradt semmi néznivaló.

A Nagy Csend létezéséről csak most szerzett tudomást a császári haderő. Lent, a felszínen kiderült, hogy nincs lehetőség akusztikus kommunikációra. A rohamosztagosokat sokkolta az abszolút csönd. Megszakadt az összeköttetésük az orbitális pályán harcoló egységekkel.

Szerencsére hamar kiderült, hogy a Nagy Csendet viszonylag könnyű leszaggatni. A rohamsiklók turbináinak üvöltése, a gránátok, a vulkán-torpedók robbanása, az izzó plazmától molekuláira bomló levegő megrepesztette a zargok pajzsát. A hídfőállást tartó xenókra az egyik pillanatról a másikra rászakadt a véres csataterek megszokott, pokoli dübörgése. Egy kicsit jobban érezték magukat.

A véletlennek köszönhették, hogy a látásuk is visszatért. Egy vaktában kilőtt rakéta eltalált valamit, ami nagyon fájt a zargoknak. A robbanás után Trakdrak osztaga körül halványan derengeni kezdett, és így már volt esélyük arra, hogy megküzdjenek az ellenség felszíni erőivel.

Hullám jött hullám után. A zarg gyalogosok rendíthetetlen elszántsággal törtek elő föld alatti rejtekhelyeikről. Páncéljukról lepattant a legtöbb lövedék, közelharcban pedig csak kicsivel bizonyultak gyengébbnek az elit xeno gárdistáknál.

Tizennyolc óra. Egy teljes helyi nap. Csak ennyi idő kellett ahhoz, hogy Trakdrak osztaga elveszítse állománya kilencven százalékát. Megcsonkított xeno holttestek hevertek mindenütt. Igaz, ők legalább harcolva estek el, nem úgy, mint azok a szerencsétlenek, akik nem tudtak megbirkózni a sötéttel. Velük könnyedén végzett az ellenség nyüzsgő serege.

- Mi a fenét keresünk itt? Miért hagyjuk legyilkoltatni magunkat egy idegen világ kedvéért? Miért nincsenek cerebriták vagy űrcápák közöttünk? - Trakdrak utálta magát, amiért ezek a kérdések egyáltalán felmerülhettek benne. Egy xeno nem kételkedik. A xeno harcol.

Azért szerette volna tudni a választ.

Az osztag bázisául szolgáló kráterrel szemben - egy Cornelius Maximust ejtett ide egy darabokra hulló bolygóközi vadász - ott magasodott a zargok nagy gépe. Még mindig zöld izzás áradt belőle ott, ahol eltalálta az a szerencsés rakéta. Trakdrak kopott optikai látcsövével szemügyre vette a ronccsá vált kolosszust. Nem mert elektronikus látókészüléket használni, mert a zargok azonnal bemérték a sugárzás forrását, és rögtön tüzeltek. A támadás első órájában az osztag így veszítette el az összes tisztjét.

Ha ez a szerkezet a Nagy Vakság egyik generátora - és minden jel arra utal, hogy az - akkor megszerzése felbecsülhetetlen értékű információhoz juttathatja a Galaktika szabadságáért küzdő erőket. Fordulatot jelenthet a felszíni háborúkban.

A kincs tehát ott hevert előttük, alig egy ugrásnyira, de a xenók képtelenek voltak a közelébe jutni. Aki kimászott a füstölgő, sugárszennyezett romok és roncsok közül, az meghalt. Aki meg a helyén maradt, azért előbb-utóbb eljöttek a zargok.

Szemből, a távolból erősödő dübörgés hallatszott. Ezt a hangot még nem ismerték.

- Valami nagy dolog jön! - kiáltotta Trako. - Egyenesen felénk. És jönnek a férgek is!

A vállához szorította a rohamlézert, és tüzet nyitott. A többiek is felkapták fegyvereiket. A roham rövid volt, de heves. Megint sikerült visszaverni az ellenséget, de a zargok ismét közelebb kerültek néhány méterrel. A háttérben pedig már nem csak egy óriás tornyosult a mélybíbor ég felé, hanem kettő.

- Küldtek egy új szörnyet! - kiáltotta Trakorax. - Mindjárt újra sötét lesz! Nem!

Kétségbeesett pillantást vetett őrmesterére, azután megmarkolta a rohamlézert, kiugrott a fedezékből, és rohanni kezdett az ellenség felé. Futás közben tüzelni kezdett. A rohamlézer gyorsan forgó tűztűiből energiasugarak tucatjai vágódtak a fenyegető zarg szerkezetbe. Az új torony azonban fel sem vette a támadást. A lézernyalábok hatástalanul elenyésztek fekete felszínén.

Hideg, zöld fény villant fel egy pillanatra. A ragyogás végigfutott Trakorax lézersugarain, és elérte a fegyvert. A rohamlézer felizzott, majd darabokra robbant. A tűzgömb a xenót is elemésztette.

- Erősítésre van szükségünk! - üvöltötte Trakdrak a rádiójába. - Különben visszajön a sötét!

Fejhallgatójában csak egy reccsenés nyugtázta az üzenetét, de rögtön utána egy vörös pont jelent meg szemvédőjének képernyőjén. Egy mikropontba sűrített üzenetet kapott! Szigorúan titkos üzenetet.

Az őrmester bekapcsolta a kódolót. Felvillant a birodalom címere, majd egy sebesült cerebrita tiszt arca tűnt fel.

- Őrmester, köszönjük a helytállásukat. A felfedezés, amit tettek..., nagyon fontos. Talán sorsdöntő... Mindenképpen el kell pusztítani a Nagy Vakság generátorait. Nincsenek csapataink.

- Nincsenek csapatok! - hördült fel Trakdrak. - Akkor hogyan...

- Van itt valaki - folytatta a cerebrita. - Egy Specialista. Kiküldöm magukhoz. Segítsenek neki végrehajtani a feladatot.

A xeno őrmester komor arccal megfordult. Éppen ez hiányzott neki! Nem mintha a Specialistáknak, vagyis a császári Új Testőrség tagjainak ne lett volna félelmetes hírnevük. Ezernyi mendemonda keringett róluk a Galaktikában. Trakdrak még sohasem látta őket akcióban, és nem hitt a Specialistáknak tulajdonított varázserőben sem. Hajlandó volt azonban félretenni az előítéleteit. Ha az a valaki sikeresebb lesz náluk, akkor megérdemli a segítséget.

A főhadiszállás felől alacsonyan repülő, villámgyors jármű közeledett. Kihasználta a romok nyújtotta fedezéket, elsuhant a szétlőtt űrhajók felett, és fürgén megközelítette a xenók frontszakaszát.

A zargok persze azonnal bemérték. Ismét felvillant a zöld fény, és a rohamsikló körül izzani kezdett a levegő. Mintha meggyűrődött volna a jármű. Ajtajai kivágódtak, és két alak ugrott ki belőle. Egyikük, egy lángoló xeno üvöltve zuhant a talajra, míg a sikló fölötte nekivágódott egy üszkös falnak. Trakdrak eltakarta szemét a robbanás fénye elől. A másik pilóta eltűnt a füstben.

- Ha ez volt a segítség, akkor megint csak magunkra számíthatunk - mordult fel Trakdrak. - Készüljetek fel a támadásra. Megpróbáljuk ledönteni az új szörnyet. Még ha mind belehalunk is.

- Arra nem lesz szükség, őrmester - szólalt meg egy halk hang a háta mögött.

A következő pillanatban négy lézer szegeződött a nesztelen jövevényre.

- Egy ember! - hördültek fel meglepetten a xenók. - Hogy kerültél ide? Hol a páncélod emberke? Mi az, eltévedtél?

- Ugye nem te vagy a Specialista? - kérdezte gyanakodva Trakdrak.

- Egy fajtádbeli hősre számítottál? - kérdezett vissza az ember. Enyhe akcentussal, túl lágyan, de érthetően beszélt xeno nyelven. Nem viselt páncélt, sem sugárvédő öltözéket. A kráter peremén kuporgott. A xenók felett átnézve a nagy gépet vizsgálta.

- Vegyél fel valamit, mert kiég a tüdőd! Nekünk nincsenek emberre való felszereléseink.

A Specialista nem törődött a figyelmeztetéssel. Lenyűgözve bámulta a zarg kolosszust.

- El lehet kapni - jelentette ki hirtelen. - Ha odajutok hozzá, elintézem.

A xenók kétkedve bámulták. Gyengének tűnt hozzájuk képest, de valami jeges nyugalom és magabiztosság áradt belőle.

- Mondd, hogy képzeled! - szólalt meg Trakdrak.

- Ti lekötitek őket, én meg oldalról odaosonok, és elkapom. Ennyi az egész.

- Hogyan akarod elkapni? Nincs nálad semmilyen fegyver!

Az ember savanyúan elmosolyodott. Egy pillanatra hihetetlenül fáradtnak és elgyötörtnek tűnt.

- Talán én magam vagyok az a pusztító fegyver. A cerebritáktól furcsa dolgokat lehet ám tanulni. Bízzál bennem vasfejű, ha ott leszek, a nagy gép meghal. És akkor eljön a világosság.

- Ahogy akarod. Amúgy is támadtunk volna.

Trakdrak intett a katonáinak. A xenók összenéztek, aztán mindenki elfoglalta a helyét. Az őrmester intésére a szélsők kiugrottak a fedezékből, és előreiramodtak. Az egyikük megúszta, a másiknak egyszerűen szétfoszlott a felsőteste. Egy zarg mesterlövész lapult a közelben.

A xenók vadul tüzelve, ősi csatadalukat üvöltve törtek előre. A Specialista eltűnt. Az osztag maradványának sikerült egy kicsivel előbbre jutni, de ott az erős ellenséges tűz a földre kényszerítette őket. Alig néhányan maradtak. Otthon, a Trakdrak klán dicsőség-csarnokában a krónikások egy újabb falat kezdhetnek nevekkel televésni. Eközben a Nagy Vakság generátora méltóságteljes lassúsággal beállt sérült társa helyére. Egyre erősebb zúgás hallatszott, és mintha újra sűrösödni kezdett volna a sötét.

Trakdrak felemelte fejét a sárból, és körülnézett. Ekkor látta meg a Specialistát.

Az ember alig néhány méterre járt a nagy géptől. Nem keresett fedezéket, felszegett fejjel, egyenes háttal ment célja felé. Karjait maga mellett lógatta, és a xenónak úgy tűnt, hogy halványan ragyognak a férfi kezei.

- Varázslat - gondolta. - Mégis igazak a mesék!

A Specialista felemelte kezét. Ekkor már mindenki láthatta a ragyogást. Trakdrak mögött megmozdult valami. A xeno hátrapillantott. A törmelék közül egy zarg fémteste emelkedett ki. Hosszú, zárt szelvények, csökevényes test, hatalmas szemek és egy fegyver. A mesterlövész!

A zarg célba vette a Specialistát. A férfi nem érezte meg az új veszélyt, vagy ha igen, akkor nem törődött vele. Már közvetlenül a Nagy Gép előtt állt Megragadta az idegen ötvözetet, és mászni kezdett felfelé.

A zarg mesterlövész fegyvert váltott. Leengedte a nehéz plazmavetőt, amivel a xenókra vadászott, és Trakdrak ámuló szemei előtt egy könnyű, hosszú csövet tolt ki testéből.

"Az ember túl közel van az érzékeny generátorhoz!" - ismerte fel az őrmester. - "A zarg nem mer komoly fegyvert használni."

Villámgyorsan talpra ugrott. A sár szertefröccsent kopott mellvértjéről. A zarg felé vetette magát. Acélkeze ökölbe szorult. Egy pillanat alatt megtette a kettőjüket elválasztó távolságot. A zarg azonnal reagált. Támadója felé pördült, és tüzelt a vékony fegyverrel. A fehér sugár belemart a xenóba, de nem törte meg lendületét. Trakdrak megragadta a zargot, és minden erejét összeszedve hatalmas ütést mért a lény túlméretezett látószervére. A zarg hanyattzuhant, de alsó kampója elkapta az őrmestert, és maga után rántotta. Célba lőni már nem tudott, de arra programozták, hogy annyi kárt tegyen ellenségeiben, amennyit csak lehet.

Trakdrakot elfogta klánja hírhedt, szilaj dühe. Tudata mélyén tudta, hogy ez hiba, de nem bírt uralkodni teste fölött. Hangosan üvöltve, eszelős haraggal marcangolta a zarg fémtestét. Amikor letépte a lény fejét, már azt hitte, hogy győzött. A trófeát magasba emelve diadalordítást zengve a Specialista felé fordult. Katonái hangosan éljeneztek, de az ember nem törődött vele. Fent, az új generátor tetején trónolt. Körülütte lángolt a gép. Izzó repedések jelentek meg a szörnyeteg fekete testén, azután robbanások sorozata reszkettette meg a talajt. Trakdrak ekkor hallotta meg a halk kattanást. A letépett fejű zargból előbujt a plazmavető. A fémlény vaktában tüzelt.

Amikor Trakdrak magához tért, ismeretlen arcok, xenók és inszektoidok hajoltak fölé. Világos volt.

- Mindent megtettünk azért, hogy... - hallott halkan egy ciripelő hangot.

- Magához tért - vágott az inszektoid technikus-orvos szavába valaki. - Trakdrak őrmester, érted, amit mondok?

Trakdrak válaszolni akart, de nem tudott. Felnyögött, és egy hideg fémcsepp jelent meg a szeme sarkában.

Egy érintést érzett a karján. Azonnal tudta, hogy a Specialista az. Az ember keze iszonyúan forró volt, de mégis jólesett, hogy hozzáért.

A Specialista hangja most a xeno elméjében szólalt meg.

- Megmentetted az életemet, xeno. És megmentetted az akcióban résztvevő valamennyi bajtársunkat. Igazi hős vagy. Gondoskodom, hogy híred eljusson a Trakdrak klán fellegvárába.

"Furcsa" - gondolta az őrmester. "Most milyen tisztán beszél. Mint egy xeno."

Azután eszébe jutott valami.

- Meg fogok halni?

- Igen - felelte a Specialista. - Ez a hősök sorsa. De ne félj, nem leszel sokáig egyedül. Nemsokára követlek, és akkor majd elmesélheted a tetteidet.

Trakdrak őrmester, a Halálgárda 172. xeno osztagának rangidős altisztje összeszorította a fogát. Már nem tartott sokáig. Elmúlt a fájdalom, és eljött hozzá a béke.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az űr szirénje (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 12. 02:01:58

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma