Robert Jordan: Az alkony keresztútján (részlet)Az utcákon mindenütt bútorok hevertek, hatalmas,
felfordított asztalok, díszes ládák, székek,
és néhol egy-egy összegyűrt faliszőnyeg vagy
egy összetört edény. Ruhák voltak szanaszét
szórva, nadrágok, kabátok, szoknyák: a többségük
apró csíkokra vagdosva. A shaidók mindent
magukkal vittek, ami aranyból vagy ezüstből készült,
mindent, amin drágakövek voltak, ami
hasznosnak vagy ehetőnek tűnt, de a bútorokat
alighanem csak a vad rablási lázban hordozták
ki, és aztán ott dobálták szét, mikor úgy döntöttek,
hogy ilyen kevéske aranyozás, vagy ennyire
egyszerű faragványok miatt nem érdemes magukkal
cipelni az egészet. Az aielek különben
sem használtak székeket - ez a kiváltság csak a
főnököket illette meg - és a kocsikon és szekereken
nem lett volna hely ezeknek a hatalmas
asztaloknak. Néhány shaidó még mindig a városban
bolyongott, a házakat, fogadókat és boltokat
kutatták át ezredszerre, hátha van még ott valami,
amit eddig nem vettek észre, de a legtöbb
ember, akivel Faile találkozott, vödröket egyensúlyozó
gai'shain volt. Az aieleket nem érdekelték a
városok, csak kifosztani való raktáraknak tartották
őket. Egy pár Hajadon ment el mellette, a lándzsájuk
nyelével bökdöstek egy meztelen, riadt
tekintetű, összekötözött kezű férfit a városkapu
felé. Szerencsétlen pára alighanem azt hitte,
hogy elbújhat egy pincében, és kivárhatja, amíg
a shaidók elvonulnak. A Hajadonok pedig alighanem
még egy ládika aranyra, vagy egy szép tálra
számítottak. Mikor egy hatalmas darab fickó,
az algai'd'siswaiok cadin'sorjában kilépett Faile
elé, a nő először arrébb lépett, hogy minél alázatosabban
ki tudja kerülni. A jó gai'shain mindig
utat engedett a shaidóknak.
- Nagyon csinos vagy! - mondta a fickó, és
elállta Faile útját. A legnagyobb férfi volt, akit Faile
valaha látott, talán hét láb magas lehetett, és
arányosan vaskos volt. Nem volt kövér, Faile még
sosem látott kövér aielt, de attól még igencsak
szélesnek tűnt. Böfögött egyet, és bűzlött a bortól
a lehelete. Faile gyakorta látott részeg aieleket,
mióta megtalálták Malden borkészleteit. De ennek
ellenére nem félt még most sem. A gai'shainokat
sok mindenért megbüntették, néha olyasmikért
is, amit egyetlen vízföldi sem érthetett, de
a fehér ruha némi védelmet is biztosított, és
mindamellett neki még egy védelmezője is volt.
- Sevanna Tudós Asszony gai'shainja vagyok
- mondta olyan alázatosan, amilyen alázatosan
csak tudta. Undorodott tőle, hogy milyen jól ment
már neki ez az alázatos hangnem. - Sevanna
nem örülne neki, ha elhanyagolnám a kötelességemet,
mert másokkal beszélgetek!
Megpróbált még egyszer ellépni az óriás mellett,
de a férfi megragadta a karját. Akkora volt a
keze, hogy kétszer körbe tudta volna fogni vele a
nő felkarját, és még mindig hüvelyknyi részen
szabad maradt volna az ujja.
- Sevannának több száz gai'shainja van! Pár
óráig csak nem fog neki épp ez az egy hiányozni!
- A kosár leesett a földre, ahogy a férfi olyan
könnyedén felkapta Faile-t, mintha egy párnát
emelne fel. Mielőtt a nő felfogta volna, hogy mi
történik vele, a férfi fél kézzel az oldalához nyomta,
és a törzséhez szorította mindkét karját. Faile
kinyitotta a száját, hogy segítségért kiabáljon, de
a fickó a szabad kezével már a mellkasához is
szorította az arcát. Átizzadt gyapjú bűze töltötte
be Faile orrát. Csak barnás-szürke gyapjút látott.
Hol volt most az a két Hajadon? A Lándzsa Hajadonjai
biztos, hogy nem hagynák, hogy ezt tegyék
vele! Bármelyik aiel közbeavatkozna! A többi
gai'shaintól nem számíthatott segítségre. Ha
szerencsés, egyik vagy másik elszalad segítségért,
de a legeslegelső lecke, amit a gai'shainok
megtanultak, az az volt, hogy az erőszaknak már
a legkisebb jelére is bokánál fogva felakasztották
őket, és addig verték, amíg csak nem ordítottak.
A vízföldieknek legalábbis ez volt az első lecke -
az aielek már mind tudták. Egy gai'shain semmilyen
körülmények között nem folyamodhatott
erőszakhoz. Semmilyen körülmények között
sem. Ami persze nem jelentette azt, hogy Faile
nem rúgkapált, de ennyi erővel akár egy kőfalat is
rugdalhatott volna, annak sem lett volna több
haszna. A fickó megindult, vitte valahova. Olyan
erősen beleharapott a férfiba, amilyen erősen
csak tudott, és az erőfeszítésért cserébe egy jó
falatnyi koszos, durva gyapjúval lett tele a szája.
A fogai lesiklottak a férfi kőkemény izomzatáról.
Mintha kőből lett volna! Faile sikítani kezdett, de
még ő is alig hallotta a tulajdon hangját.
A fickó, Faile-lel a hóna alatt, hirtelen megállt.
- Ezt itt én tettem gai'shainná, Nadric! -
mondta egy másik férfi mély hangon.
Faile már azelőtt megérezte az óriás mellkasából
feltörő nevetés remegő robaját, hogy meghallotta
volna. Nem hagyta abba a rugdalódzást, továbbra
is tekergett, és megpróbált sikoltani, de
fogva tartója mintha észre sem vette volna, mivel
próbálkozik.
- Most már Sevannához tartozik, te Árva! -
mondta a hatalmas férfi, ez a Nadric, megvetően.
- Sevanna elveszi, amit akar, és én is elveszem,
amit akarok! Ez az új szokás!
- Sevanna elvette - válaszolta a másik férfi
nyugodtan -, de én sosem adtam Sevannának!
Nem ajánlottam fel cserére Sevannának! Eldobod
magadtól a becsületedet, csak mert Sevanna eldobta
a magáét?
Hosszú ideig csend volt, amit csak Faile fojtott
nyöszörgése tört meg. Nem hagyta abba a küszködést,
nem tudta abbahagyni, de ennyi erővel
akár egy pólyás gyermek is lehetett volna, aki
megpróbál kiszabadulni egy felnőtt öleléséből.
- Nem elég csinos ahhoz, hogy harcoljak érte
- mondta végül Nadric. A hangjában nem volt
sem félelem, sem bánkódás.
Elengedte a nőt, és Faile fogsora, ami eddig
szorosan a kabátjára harapott, megrándult, mikor
az asszony hirtelen a földre zuhant. Egy pillanatig
attól tartott, hogy egyik-másik akár ki is törhetett,
de aztán hanyatt az utca kövére zuhant, és
kiszaladt belőle a szusz, és egy pillanatra elveszítette
a józan eszét is. Mire összeszedte magát
annyira, hogy felkönyököljön, az óriás már a sikátor
kijáratánál járt, és kis híján visszaért az utcára.
Egy sikátorban voltak, két hatalmas kőépület
között. Senki sem látta volna, hogy itt mit tesz
vele! Faile reszketett - nem remegett, csak fázott!
- és nagyot köpött, hogy megszabaduljon a Nadric
pállott izzadtsága és a mosatlan gyapjú ízétől,
és mérgesen nézett a férfi után. Ha nála lett volna
az a kés, amit elrejtett, egészen biztosan leszúrta
volna! Nem elég csinos ahhoz, hogy harcoljon
érte? Valahol a lelke mélyén tudta, hogy ez
az egész nevetséges, de magához ölelte a haragot,
hátha az felmelegíti egy kicsit. Hátha dühében
majd abbahagyja a reszketést. Addig döfködte
volna bele a kést, amíg már fel sem tudja
emelni a kezét, olyan fáradt! Nagy nehezen felkecmergett,
de remegett a lába, és alig tartotta
meg. A nyelvével végigsimított a fogsorán. Minden
rendben volt, nem tört le egy foga sem, és
nem is esett ki. Az arcát felhorzsolta Nadric durva
kabátja, az ajka fel volt dagadva egy kicsit, de
amúgy sértetlen volt. Még egyszer emlékeztette
magát erre. Sértetlen volt, és szabadon kisétálhatott
a sikátorból. Mármint olyan szabadon,
amilyen szabadon csak egy gai'shain mozoghatott.
Ha a shaidók között sokan vannak, akik Nadrichoz
hasonlóan már nem tisztelik a fehér ruhák
adta védelmet sem, akkor a rend kezd felbomlani
az aielek között. A tábor sokkal veszélyesebb
lesz, mint amúgy volna, de a zűrzavar a szökésnek
is kedvez. Így kellett néznie ezt az esetet!
Most ismét megtudott valamit, ami a segítségére
lehet! Csak a reszketés kiállna már belőle...
Végül nagy vonakodva ránézett a megmentőjére
is. Felismerte a hangját. A férfi arrébb állt,
nyugodtan nézte, meg sem mozdult, hogy segítsen
neki. Faile úgy érezte, hogy sikítani kezdene,
ha hozzáérne. Újabb nevetséges gondolat, hiszen
a férfi megmentette, de akkor is sikított volna.
Rolan talán egy tenyérnyivel lehetett alacsonyabb
Nadricnál, és majdnem olyan széles volt,
mint a másik férfi, de Faile-nek jó oka volt rá,
hogy őt is le akarja szúrni. Rolan nem shaidó
volt, hanem Árva, a Mera'dinek egyike:, azok közé
tartozott, akik elhagyták a törzsüket, mert nem
akarták Rand al'Thort követni. És valóban ő "tette
gai'shainná" az asszonyt. Igaz, hogy az elfogatásukat
követő éjszaka megóvta a fagyhaláltól,
és a tulajdon kabátjába takarta be, de Faile-nek
aligha lett volna ilyesféle ruhára szüksége, ha
Rolan előtte nem vágta volna le róla az utolsó
cérnaszálat is. A gai'shainná válás első része
mindig az volt, hogy lemeztelenítették az embert,
de ettől még nem kellett megbocsátania Rolannak,
hogy ezt tette.
- Köszönöm szépen - mondta savanyúan.
- Nem kell hálásnak lenned - válaszolta a férfi
kedvesen. - De ne nézz rám úgy, mint aki belém
akar harapni, csak azért, mert nem haraphatta
meg Nadricet!
Faile nagy nehezen megállta, hogy ne hördüljön
fel - nehezére esett, de akkor sem tudott volna
most alázatosan ránézni bárkire, ha az élete
múlik rajta -, aztán elfordult, kihúzta magát, és
büszkén kivonult az utcára. Legalábbis megpróbált
büszkén kivonulni. A lába még mindig annyira
remegett, hogy inkább csak vonszolta magát.
Az utcán siető gai'shainok alig néztek rá, ahogy
elhaladtak mellette a vizesvödrökkel. A foglyok
nem akartak más gondjaiba avatkozni. Volt épp
elég bajuk anélkül is.
Faile lehajolt a szennyes kosárhoz, és nagyot
sóhajtott. A kosár felborult, a fehér selyemblúzok,
és a sötét, selyem lovaglószoknyák kiborultak
a hamu lepte utcakőre. De legalább úgy tűnt,
hogy nem lépett rájuk senki sem. Bárki, aki egész
reggel vizet hordott, és alighanem ez várt rá a
nap hátralevő részében is, könnyedén rátaposhatott
volna, és még csak nem is lehetett volna rá
haragudni, hiszen az utcán úgyis mindenütt ruhák
hevertek, amit Malden lakóiról vágtak le, mikor
gai'shainná tették őket. Faile legalábbis megpróbált
volna nem haragudni rájuk. Felállította a
kosarat, és nekiállt összeszedni a ruhákat. Lerázta
róluk a kosz és a hamu nagyját, és óvatosan
hajtogatta össze őket, nehogy beledörzsölje a
kényes anyagba a maradék szennyet. Somerynnel
ellentétben Sevanna rászokott a selyemruhákra.
Semmi mást nem vett fel. Legalább olyan
büszke volt a selymeire, mint az ékszereire, és
mindkettőt féltékenyen számon tartotta. Aligha
örülne neki, ha valamelyik ruhadarabját nem kapná
vissza patyolat tisztán.
Amint Faile visszatette a helyére az utolsó
blúzt is, Rolan átnyúlt fölötte, és fél kézzel felkapta
kosarat. A nő kis híján rákiáltott - köszöni szépen,
de egy szennyeskosárral még egymaga is
megbirkózik! -, aztán visszanyelte a szavakat. Az
agya volt az egyetlen fegyvere, amit meghagytak
neki, és használnia kellene ahelyett, hogy hagyja,
hogy elragadja az indulat. Rolan egyáltalán nem
véletlenül volt itt. Ezt azért ő sem hitte volna el.
Gyakran látta azóta, hogy foglyul ejtették, sokkal
gyakrabban, mintsem hogy az véletlen egybeesés
lett volna. A férfi követte. Mit is mondott
Nadricnek? Nem adta oda Sevannának, és nem
is ajánlotta fel cserére. Bár Rolan fogta el, Failenek
úgy tűnt, hogy a férfi ellenezte, hogy a vízföldieket
gai'shainná tegyék - ezzel a legtöbb Árva
így volt -, ám ennek ellenére mégis a sajátjaként
tartotta számon. Egészen biztos volt benne, hogy
nem kell attól tartania, hogy Rolan ráerőltetné
magát. Már lett volna rá esélye, mikor Faile ráadásul
anyaszült meztelen volt, és meg volt kötözve,
de Rolan olyan érdektelenül nézte, mintha
csak egy kerítésoszlop lenne. Lehet, hogy nem
szerette úgy a nőket. Mindenesetre az Árvák
majdnem annyira kívülállónak számítottak a shaidók
között, mint a vízföldiek. Egyetlen shaidó
sem bízott meg bennük igazán, és az Árvák általában
úgy viselkedtek, mint akiknek nagyon csípi
a bűz az orrát. Elfogadták a kisebb rosszat, hogy
elkerülhessék a nagyobbat, de láthatóan már
egyre kevésbé voltak biztosak abban, hogy tényleg
ez lenne a kisebbik rossz. Ha összebarátkozhatna
a férfival, talán segítene is neki. Nem a
szökésben, azzal túl sokat kérne tőle, de... Vajon
tényleg túl sokat kérne? Ezt is csak úgy deríthette
ki, ha megpróbálta rávenni Rolant a segítségre.
- Köszönöm szépen - mondta még egyszer,
és ezúttal sikerült elmosolyodnia is. Meglepő
módon a férfi visszamosolygott rá. Aprócska kis
mosoly volt, de az aielek nem voltak valami érzelmesek. Kifejezetten merevnek és hidegnek
tűntek, ha az ember nem volt hozzájuk szokva.
Egy ideig csak egymás mellett mentek, és
nem szóltak egy szót sem. Rolan vitte a kosarat,
Faile pedig felemelte a ruháját, hogy ne legyen
sáros. Úgy nézhettek ki, mint akik sétálnak egyet.
Ha az ember félig vak volt. Néhány arra járó
gai'shain döbbenten nézett rájuk, de aztán sietve
újra lesütötték a tekintetüket.
Faile nem tudta, hogyan kezdjen bele. Nem
akarta, hogy a férfi azt higgye, hogy flörtöl vele,
mert mi van, ha mégis szereti a nőket? Rolan
szerencsére elejét vette a kínlódásnak.
- Figyeltelek - mondta. - Erős vagy és határozott,
és azt hiszem, nem félsz! A legtöbb vízföldi
félig belebolondult a rettegésbe. Keménykednek,
aztán ha megbüntetik őket, meghunyászkodva
bőgnek. Azt hiszem, te egy olyan nő vagy, akiben
sok ji lakik!
- Pedig én is félek - válaszolta Faile -, csak
igyekszem nem mutatni. A sírásnak különben
sincs semmi haszna! - A legtöbb férfi legalábbis
ezt hitte. A könnyek persze gyakorta megakadályozták
az embert abban, hogy előre jusson, de
az, ha valaki néha sírdogálhatott egy kicsit éjszaka,
sokszor segített elviselni a következő napot.
- A sírásnak is van ideje, és a nevetésnek is!
Szeretnélek nevetni látni!
Faile kurtán, szárazon felnevetett.
- Nincs sok okom nevetni, amíg fehérben vagyok,
Rolan! - A szeme sarkából ránézett a férfira.
Ugye nem ront ajtóstul a házba? De Rolan
csak biccentett egyet.
- Ennek ellenére szeretném, ha nevetnél! A
mosoly illik az arcodhoz! A nevetés még jobban
illene! Nincs feleségem, de néha meg tudok nevettetni
egy-egy nőt. Jól hallottam, hogy van férjed?
Faile úgy meglepődött, hogy megbotlott a tulajdon
lábában, és csak Rolan karjába tudott kapaszkodni,
hogy ne essen el. Sietve elkapta a kezét,
és a csuklyája rejtekéből a férfit leste. Rolan
megállt, megvárta, amíg Faile visszanyeri az
egyensúlyát, aztán elindult, mikor a nő is továbbment.
A férfi arcán lanyha érdeklődés ült. Nadric
viselkedése ellenére az aiel szokások szerint az
ilyesmit mindig a nő kezdeményezte, a férfi csak
megpróbálhatta elnyerni a tetszését. Ennek egy
módja az volt, ha valakit elhalmoztak ajándékokkal.
A másik pedig az, ha megpróbálták megnevettetni.
Ennyit arról, hogy Rolan nem szereti a
nőket!
- Férjnél vagyok, Rolan, és nagyon szeretem a
férjemet! Nagyon szeretem! Alig várom, hogy ismét
vele lehessek!
- Ami akkor történik, mikor gai'shain vagy, azt
nem lehet felhozni ellened, ha egyszer letetted a
fehéret - válaszolta a férfi nyugodtan -, de lehet,
hogy a vízföldiek máshogy vannak ezzel. De néha
nagyon magányos a gai'shainok sora. Talán
néha beszélgethetnénk!
A féri nevetni akarta látni, de Faile nem tudta,
hogy sírjon, vagy nevessen. Rolan épp most jelentette
be, hogy nem adja fel a próbálkozást, és
továbbra is megpróbálja felkelteni az érdeklődését.
Az aiel nők sokra becsülték a kitartó férfiakat.
De ha Chaid és Bain nem akarnak vagy nem
tudnak többet segíteni annál, mint hogy elkísérik
őket az erdő széléig, akkor már csak Rolanban
reménykedhetett. Úgy vélte, hogy idővel meg
fogja tudni győzni arról, hogy segítsen neki. Még
szép, hogy meg fogja tudni: a csüggeteg emberek
sosem győztek! Rolan egy megvetett kívülálló
volt, akit a shaidók csak azért tűrtek meg, mert
szükségük volt a lándzsájára! De akkor majd okot
kell arra adnia, hogy Rolan kitartó legyen.
- Az valóban jó lenne! - mondta óvatosan. Lehet,
hogy végül mégiscsak kell majd egy kicsit
kacérkodnia vele, de nem vette volna ki jól magát,
ha az egyik pillanatban még azt ecseteli,
hogy mennyire szereti a férjét, a másikban pedig
már elakadó lélegzettel, tágra nyílt szemekkel bámulja
ezt az aiel óriást. No nem mintha amúgy
ilyen messzire akart volna menni - elvégre nem
volt ő domani! - de lehet, hogy szüksége lesz valami
hasonlóra. Egyelőre viszont elég lesz, ha
emlékezteti Rolant, hogy Sevanna megsértette a
"jogait". - Most viszont mennem kell dolgozni,
és tartok tőle, hogy Sevanna nem lenne boldog,
ha csak azért késlekednék a munkával, mert veled
beszélgettem!
Rolan ismét bólintott egyet, és Faile felsóhajtott.
Lehet, hogy a férfi valóban meg tudott nevettetni
egy nőt, ahogy mondta, de amúgy nem volt
valami beszédes. Sokat kell majd vesződnie vele,
hogy beszélgessenek, ha bármi többet is hallani
akar, mint pár aiel tréfát, amit úgysem ért meg.
Bár Bain és Chiad sok mindent elmagyaráztak
neki az aielek életéről, még mindig nem értette
meg a humorukat.
Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist & Janny Wurts: A birodalom leánya (részlet). | Létrehozás: 2004. március 9. 14:32:21 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 |  Nyomtatási forma |
|
