Tűzlánggal sugárzó (Káosz Galaktika novella)

Ed belépett a szobába. Már várták. A hatalmas helyiségben csak egy hosszú asztalt helyeztek el; a tanács tagjai ülték körül. A falakat tükrök borították. Az ember, aki az előbb lépett be, tisztelettudóan meghajolt.

- Minél előbb meg kell állítanunk őket! - mondta köszönés nélkül az asztalfőn ülő kormányzó. - Már a császár figyelme is felénk fordult. Ha nem tudjuk elintézni ezt az apró problémát, lehet, hogy megvonja bolygónktól a központi támogatást. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, mi történne ebben az esetben! Itt az ideje tenned valamit!

- Igenis. - válaszolta Ed. Apró bólintással elköszönt, majd távozott.

Már egy órával a koncert kezdete előtt hatalmas tülekedés volt a bejáratnál. A sor egyre csak nőtt, mert a biztonságiak alaposan átvizsgáltak mindenkit. Sam már vagy negyedórát várakozott, mire az őrök elé ért. Alapos átvizsgálás után - mivel nem találtak nála semmit - beengedték. Az elkövetkező háromnegyed órát ismerkedéssel töltötte, míg hatalmas robajjal meg nem jelent a színpadon a Metal Xenók rockegyüttes.

Pokoli hangerővel áradó muzsika töltötte meg a csarnokot, és a tömeg lüktetni kezdett a ritmusgépek által diktált ütemre. Az öt színes szkafanderbe öltözött xeno zenész kiválóan értette a dolgát, mégis teljesen jelentéktelennek tűntek az együttes új énekesnőjének háta mögött. Sokan furcsállták, mások szerint csak ügyes propagandafogás volt, hogy nemrégiben eltűnt előadójuk helyett egy ember nőt választottak, hiszen a bolygó lakosainak 98%-a humán volt; de a választás sikerességéhez nem férhetett kétség: tagadhatatlanul, igen impulzív személyiség volt a hölgy. Anyaszült meztelenül állt a színpadon, láttatva tökéletes alakját, de olyan idegenszerűre sminkelték, hogy inkább taszító volt, mintsem vonzó: bőre lila volt, hosszú haja rikító sárga, egész teste szinte világított az élénk színektől, nem is beszélve arról, hogy szemei vörösen izzottak - a lányban volt valami kísérteties.

De a közönségnek szemlátomást ez kellett, vevő volt erre, és az új énekesnő - a legtöbben már tudták a holomagazinokból, hogy Roxánának hívják - igyekezett a vadságra éhes tömeg kedvében járni. A zene ritmusára hol hárpiaként visítozott, hol eltorzult hangon üvöltött - ez kellett a Tunt bolygó kábítószerektől eltompult agyú ifjúságának.

Roxána még csak néhány hete volt az együttes énekesnője, de máris imádta mindenki...

- Tűzlánggal Sugárzó! Tűzlánggal Sugárzó! - skandálta ütemesen a közönség a dalok közötti szünetekben. "Tűzlánggal Sugárzó" - ez volt az énekesnő népszerű beceneve. Senki sem tudta, ki találta ki, de mindenki találónak érezte.

Sam szenvtelenül figyelte őket. Megállt egy sarokban, ahonnan akadálytalanul áttekinthette a terem minél nagyobb részét - némán végezte a feladatát.

A koncert a csúcspontjához közeledett, a hangerő csökkent, a gitárok is alaposan visszavettek az eddigi lehengerlő ritmusból, így adták tudtára a közönségnek, hogy következik a zenekar legfrissebb slágere, a "Villámló nap" címet viselő melankolikus nóta. Ennek megfelelően csak néhány lámpa világította meg a színpadot, és a füstgépek misztikus ködöt vontak Roxána köré, amikor meglepően kellemes hangon énekelni kezdte a dal első sorait...

...de csak idáig jutott, mert ekkor robbanások rázták meg a színpadot. Minden sötétbe borult, és csak azt lehetett látni, hogy ott, ahol a zenekar állt, lángok csapnak föl. A tömeg egy része tán azt hitte, hogy ez is része a szokásos hatásvadász elemeknek, míg a másik fele sikoltozva menekülni kezdett - egy csapásra leírhatatlan káosz tört ki. Amikor a vészvilágítás újra fénybe borította a csarnokot, a rendezőség hiába próbálta a hangszórókon keresztül lecsillapítani a tömeget: az emberek egymást eltaposva gázoltak a kijáratok felé. A színpadot a tűzoltó robotok speciális habbal borították be, így a tűz elaludt, de ez már nem segített a színpadon iszonyú kínok között utolsókat vonagló xeno zenészeken...

A holovízió csak úgy árasztotta magából a "nap eseményéről" az újabb és újabb híreket. Ed egyik adóról a másikra kapcsolva próbálta összegyűjteni a lehető legtöbb információt. Jól tudta, ennél többet ebben a pillanatban a csendőrségi szakértőktől sem várhatna.

"...a legfrissebb értesülések szerint a halálos áldozatok száma elérte a negyvenet, a legtöbbjük akkor pusztult el, amikor a pánikba esett tömeg átgázolt rajta. Magában a merényletben a nézők közül senki sem halt meg, csak néhány kisebb sérülés történt. A Metal Xenók rockegyüttes valamennyi xeno tagja elhunyt. Roxána Gauvics művésznő - aki ember - könnyű sérülésekkel megúszta a rettenetes terrorista támadást, de egyelőre eszméletlen.

...csendőrségi információk szerint a merénylők egy olyan anyagot használtak, amely elsősorban a zenészek speciális szkafanderét támadta meg...

...a Szent Katalin kórházból kapott hírek szerint a klónozások sikeresek voltak. Ennél sokkal szomorúbb az az információ, mely szerint az elhunyt nézők többségének nem volt klónmintája...

...merénylet kapcsán gyászos kötelességünk, hogy ismét emlékezzünk az elmúlt hónapok sorozatos fajgyűlölő támadásaira. Csak néhány a legvéresebbek közül: négy hónapja egy inszektoid iskolabuszt robbantottak fel: tizenegy halott, több, mint ötven sebesült - ezzel vette kezdetét a katasztrofális merényletsorozat. Alig néhány nappal később egy cerebritákból álló egyházi küldöttség közé hajítottak gránátokat, valamennyien meghaltak. Az akciók azóta többször okoztak súlyos diplomáciai bonyodalmakat, de ez volt az első ilyen természetű botrány...

...a merénylők most sem jelentkeztek semmiféle követeléssel, nem adtak magyarázatot sem - legalábbis a csendőrség vezető körei ezt állítják...

...mivel ez a terrorista akcióknak csak egy közös vonása van: mindegyiknek nem-humán fajúak voltak a célpontjai, és ez már a tizennegyedik volt a sorban, sokan felvetik a csendőrség és a kormányzat felelőségét is. Úgy tűnik, valóra válik mindaz, amitől a "legfelsőbb szinteken" tartanak: a Birodalom központjából küldenek vezetőket abból a célból, hogy stabilizálják a helyzetet bolygónkon, a Tunton. Az sem elképzelhetetlen, hogy bevezetik a statáriumot...

...hallgassuk meg az egyik szemtanút, a Metal Xenók zenekar egyik rajongóját. Mondja el, kérem, mit látott!

- Tűzlánggal Sugárzó egyszerűen fantasztikus volt! Az egész koncert alatt lángolt a haja... én még ilyen trükköt nem láttam..."

Kopogtak, majd kinyílt az ajtó. Ed hátra sem nézett, tudta, hogy Sam az - a kopogás tulajdonképpen szükségtelen udvariasság volt a társától. Lehalkította a holovíziót, mire Sam kérdés nélkül beszélni kezdett:

- A közel állók szerint egy jellegtelen, barna hajú, barna szemű humán férfi dobta föl a színpadra a gránátokat.

- És te? Te mit láttál? - kérdezte Ed.

- Semmit. A mesterséges füstben volt valami, ami minden hullámhosszon leárnyékolta a látást.

Ed megpördült a forgószékkel és belenézett Sam olyannyira ismerős fekete szemeibe. Igen, megint ugyanazt gondolják - szinte csodálkozott, hogy ennyi idő után is megborzong a háta ettől a tudattól. Összeillők voltak, talán túlságosan is.

- Beszélni fogunk a rendezőséggel. És ha magához tér, a lánnyal is. - közölte.

- Van még valami. - mondta Sam. - Emlékszel arra a rövid rádióadásra, amelyet sikerült kódolnunk, és amely mintegy megjósolta ezt a merényletet? Nos, az adó abban a körzetben lehetett, ahol az énekesnő lakik...

- Hoppá! Miért nem evvel kezdted!? Nézz utána, magához tért-e már a nő!

A Szent Katalin kórház impozáns épület volt, tetején óriási Napkereszt hirdette Liannen hatalmát. A legfelső emeletén, egy luxusszobában ápolták Roxána Gauvicsot, de ez a szoba már üres volt.

- Nem értem! Fel nem foghatom, hogy történhetett ez! - kárált az ügyeletes doktornő. - Annyi fájdalomcsillapítót és nyugtatót tömtünk bele, hogy semmiképpen sem távozhatott a saját lábán.

- Megtekinthetném a leleteit? - kérdezte Ed.

- Hát éppen ez az! - kiabált hisztérikusan a nő. - Minden eltűnt! Nemcsak a leletek - minden! Mintha ez a nő sohase lett volna a kórházban!

- A szobában lévő biztonsági kamerák is tönkrementek. - vette át a szót egy fiatalabb, higgadtabb ápoló. - De a folyosón elhelyezett kamerák sem vettek föl semmit. Nem távozhatott innen, csak repülve... pontosabban még úgy sem, mert akkor az utcán ezrek látták volna! A főtérre nyílik az ablak... Ez a nő egyszerűen köddé vált!?

Ed a társához fordult:

- Nézzünk körül... a forma kedvéért. Te az északi szárnyat derítsd fel, én a déliben nézek szét. Az aulában találkozunk!

Nem jött válasz, de nem is számított rá, habozás nélkül elindult a folyosón, miként a társa. Érdeklődve szemlélte a nyüzsgő tömeget. Filmesek lökdösődtek csendőrökkel és orvosokkal. Szerencsére ő annyira színtelen ember volt, hogy senki sem állította meg, senki sem dugott az orra alá mikrofont, így némi küszködés után átverekedte magát rajtuk. Még látta Samet távolodni az ellenkező irányban, aztán fellépett a mozgójárdára, amely az épület déli szárnya felé gördítette. A liftek előtt habozott egy kicsit, de itt is akkora sor állt, hogy úgy döntött, hagyja magát továbbszállítani a lépcsőkig. Amikor azonban az utolsó lift előtt haladt el, valaki hatalmasat taszított rajta hátulról. Ahogy az egyensúlyát próbálta visszanyerni, a kezébe csúszott valami. Nem volt ideje megnézni, mi az, térdre esett. Villámgyorsan megfordult, de a mozgójárda továbbgördült vele. Csupa kárörvendő arc figyelte, képtelen volt megállapítani, ki lökhette fel, és azt is sejtette, hogy semmiképpen nem tudná kideríteni - a nagy tolakodásban minden percben történhetett ilyesmi.

A lépcsőnél lelépett a hatalmas felületi feszültségű folyadékból készült járdáról, majd lefelé lépegetve a lépcsőfokokon óvatosan megnézte a kezébe csúsztatott apró tárgyat. Egy műanyag csekk-kártya volt, rajta egy pontos kézzel felvésett felirat: "Tíz perc múlva a Thaf Mender téren. Egyedül, vagy nem lesz randevú. Roxána."

Ed a csuklójára pillantott, majd a szájához emelte az órába épített mikrofont.

- Sam? Maradj! Ha fél óra múlva nem vagyok itt, keress meg.

Gyorsan visszaszaladt a lifthez, közben előhalászta az igazolványát.

- Ed Santer őrnagy, titkosrendőrség!

Kihasználva a tömeg pillanatnyi döbbenetét, utat tört magának, megnyomta a földszintre vezető gombot, és a lehető legnagyobb sebességre kapcsolta az antigravitációs liftet.

Amikor a térre ért, kiugrott a légisiklóból, és hagyta, hogy a robotpilóta elszálljon vele a parkolóhoz. Kutatóan körülnézett, de hosszú másodpercekbe telt, mire észrevette célpontját: a nő a szökőkút közelében ült egy padon, de annyira máshogy nézett ki, mint ahogy a koncertről készült felvételeken látta... Mind derékig érő lángszínű haja, mind napbarnított bőre igazinak tűnt, de sugárzó kék szemei is...

Ed megrázkódott; eszébe jutott, hátha csapdába csalják. De aztán a testét védő láthatatlan pajzsra gondolt - mely nemcsak sebezhetetlenné tette a hagyományos fémlövedékes és a sugárfegyverekkel szemben, de óvta a tűztől és fagytól is - kicsit megnyugodott. Aztán ismét Roxánára nézett, és megállapította, hogy soha életében nem látott még szebb nőt. Próbálta az eszébe vésni, hogy alighanem egy veszedelmes gonosztevővel áll szemben, de nehezen ment. Különben is: az ártatlanság vélelme!

Maga sem tudta, hogy került a csinos kis kék kosztümöt viselő lány mellé, de gyorsan leült a padra, illő távolságban. Roxána bájosan rámosolygott:

- Azt hiszed, gonosztevő vagyok? "Veszedelmes gonosztevő"... Ed, kedves, drága Ed! Be fogom bizonyítani, hogy tévedsz! Még csecsemő voltam, amikor ezek a mocskos idegenek kiirtották az egész családomat... Ugye, megértesz engem? Szükségem lenne a támogatásodra! Ugye, segítesz nekem?

...Hát lehetett ezeknek a tűzlánggal sugárzó gyönyörű szemeknek nemet mondani?!...

Ed határozott léptekkel, üdvözült mosollyal az arcán már a kormányzópalota lépcsőjét taposta, amikor Sam mellé lépett.

- Ne haragudj. - mondta, és mielőtt a férfi bármit is tehetett volna, a tarkójára tette a kezét. Nem engedte, hogy összeessen: beemelte a mellette lebegő siklóba.

Roxána háza kívülről a szokásos előkelő-sznob villának tűnt, de belülről valóságos erődítmény volt. Még Sam is sokkal óvatosabb volt a szokásosnál, ahogy befelé futott; testével itt-ott csíkokra szaggatta a levegőben megülő különös füstöt. Az egyik saroknál néhány őrrobot támadt rá - egyetlen gömbvillámmal leterítette őket. Ezen az egy incidensen kívül halálos csönd honolt a házban, de Sam nem is csodálkozott ezen: akik a védelmi berendezéseket készítették, nem számítottak hozzá hasonló hívatlan látogatóra.

Ismét átlépte egy ájult férfi testét, majd egy hatalmas páncélajtóhoz ért, amely szemlátomást valami nagy titkot rejthetett, mert föl volt szerelve minden lehetséges óvintézkedéssel és csapdával. Sam néhány másodpercig tanulmányozta az ajtónyitó-berendezést, mégis, mivel sietnie kellett, meglehetősen radikális megoldáshoz folyamodott: egy újabb gömbvillámmal szénné égette a szerkezet vezetékeit. Halálos gáz ömlött a folyosóra, és néhány ádáz lézersugár is szertefoszlott a testét védelmező láthatatlan páncélon - de az ajtó kinyílt.

És ekkor Sam egyenesen Roxána Gauvics szemeibe nézhetett, de egy csöpp elégedettséget sem érzett a szürke szemekben tükröződő meglepetés láttán.

- Ed? - hebegte a lány. - De hát... hogyan? A bioérzékelők... A szolgáim...

Roxána hamar megszabadult a kezdeti rémülettől, megrázta lenszőke haját és kihúzta magát. Szemei valósággal izzottak...

- Alulbecsültem a képességeidet! De hogy is szállhatnál velem szembe, velem, a halál kertészével?! Pusztulj, szánalmas rabszolga!

...és Sam szinte érezte a levegőben az iszonyatos erejű mentális támadás súlyát, amely azonban reá természetesen teljesen hatástalan maradt. Megrázta a fejét.

- A nevem Sam, és biológiai agy hiányában immúnis vagyok a bűbájokra... - a robot hangjában szomorúság csengett, ám hirtelen valami megreccsent a belsejében, és Sam tudta, hogy a lány pszichokinetikus támadással kísérletezik. Ám króm-vanádium ötvözetű váza, valamint az archeosámánok által belehelyezett, általa is ismeretlen anyagok ez ellen is védetté tették. Ismét csak megrázta a fejét.

- Ez így nem fog menni. Add meg magad, kérlek.

A lány arcán mély gyűlölet tükröződött:

- Ti, és a nyomorult elfajzott idegenek tettétek tönkre a világunkat! De én nem vagyok ostoba, és ismerem a törvényeket: senkit sem tartóztathat le android!

- Le nem, ez igaz... de fel igen. És én már riasztottam a helyi csendőrséget.

- Átkozott! Nyomorult gépagyú! - Roxána kétségbeesetten kutatta a menekülés lehetőségét, de a robot szenvtelen hangon ismét beszélni kezdett.

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy ebben a szobában két android van. Az egyik én vagyok. Te vagy a másik.

- Micsoda?! Hogy merészeled, te... te... te robot! - a nő hangja egyre hisztérikusabbá vált.

Sam lassú mozdulattal szétkergetett egyet a szobában úszkáló füstpamacsok közül.

- Mielőtt bejöttem ide, olyan kábító gázt lőttem az épületbe, amitől minden élőlény eszméletét veszti. Rajtad sincs gázmaszk...

Roxána megdermedt a döbbenettől, Sam pedig folytatta.

- Most a gyermekkorodra gondolsz? A szüleidre? Utánanéztem az adatbázisban a Gauvics családnak. Valóban egy merénylet ártatlan áldozatai lettek, de ott a pici Roxána Gauvics is elhunyt. És ez a tragédia alig nyolc éve történt...

A lány kifejezéstelen arccal lerogyott egy fotelbe, Sam folytatta a monológját.

- Hallottál már az A-2-es androidokról? Valami hasonló vagy te is. De azt hiszem, sokkal fejlettebb vagy nálunk... És a fantasztikus pszi-képességeid... Anton-kő talán? Bár mindenki azt mondja, hogy ez csak mese, de hogyan magyarázható máshogy, hogy egy androidnak ilyen adottságai vannak? Ráadásul olyan erősek, hogy egy élőlény agya nem is tudná elviselni azokat... Egész tömegeket voltál képes befolyásolni! Minden szemtanú elhitte, hogy egy ismeretlen, jellegtelen férfi dobta a színpadra a bombát... és az előző merényleteknél is tökéletes sikerrel tüntetted el a nyomokat! Egy robot, amelybe halálosan beleszeretnek az "érző lények"! Micsoda hihetetlen hatalom! Honnan származhat? Kiktől kaptál segítséget? Utasításokat? Kinek lehetett érdeke ez a zűrzavar?

- Az arcába húzta a csuklyáját... - motyogta a lány megtörten.

- És a rendszeren kívülről jöttek az üzenetek, ugye? - kérdezte Sam, de ekkor egy halk pittyenés hallatszott Roxána testéből, majd felhangzott egy géphang: "Önmegsemmisítési folyamat befejeződött."

Sam villámgyorsan az ajtó felé vetődött, de már sohasem érte el azt.

Ed a kórházban tért magához, iszonyatosan fájt a feje. Ahogy felnézett, látta, hogy egy öltönyös férfi hajol fölé. Felismerte: az egyik államtitkár.

- Gratulálok, Santer ezredes! Megoldotta az ügyet... úgy tűnik. Legalábbis Roxána Gauvics halála óta megszűntek a merényletek, és ez egybevág a bizonyítékokkal. A terroristanő nyomorult szolgáinak természetesen kitöröltük az agyát, és azóta már egy bányában rohadnak...

A férfi vigyora undorító volt, és Ed nem értett semmit, de igazából nem is érdekelte a dolog. A feje majd szétszakadt...

- Sam hol van? - kérdezte egy pár másodperc múlva.

- Az androidra gondol? - mondta édeskés hivatalnokmosollyal az államtitkár. - Megsemmisült a Gauvics villa pusztulásakor. De ne aggódjon! Egy éven belül üzembe helyeznek egy újat. Piszkosul drága dolog... de bánja kánya, egy kis költségvetés-átcsoportosítást igazán megért az ügy!

A politikus elégedetten dörzsölgette kezeit. A kormány a helyén maradt, így az ő zsíros állása is megmaradt, neki ez volt a lényeg - az elpusztult életek csöppet sem érdekelték.

- Most mennem kell, millió dolgom van. Maga meg pihenjen még egy kicsit! Ha ugyan kilenc és fél hét kóma után van még hozzá kedve! - kedélyeskedett az államtitkár, és a következő pillanatban valóban távozott is, Ed őszinte örömére.

A nyomozó nem törődött a körülötte ide-oda gördülő orvosi robottal, kibámult az ablakon. Hamarosan utánanéz, hogy mi is történt igazából... Nem nagyon sajnálta társának elvesztését: az új robot biztosan ugyanolyan használható lesz. Roxánára gondolt. A parancs ott lüktetett az agyában. Ő gond nélkül bejuthat a kormányzópalotába, és akkor...

- Akkor megkapod a méltó búcsúajándékot, Tűzlánggal Sugárzó!

Boldogan elmosolyodott, és máris csökkent a fejében a jéghideg fájdalom.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A kutya (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2004. július 14. 14:35:14

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma